Belföld
Külföld
Település Rt., avagy a néphatalom igazgatótanácsot választ
Geréb László

2020. szeptember 22., 15:39

Település Rt., avagy a néphatalom igazgatótanácsot választ

Újra részvényesi közgyűlésre (választásra) hívják a tagokat a romániai települések. Szeptember 27-én döntenek a tulajdonosok (a nép), hogy kiket engednek be négy évre az igazgatótanácsba (képviselő-testület), és hogy kit neveznek ki az igazgatótanács elnökének (polgármester).

A tapasztalat szerint ez a tulajdonosi kör nem igazán képes a tulajdonosi szerepet folyamatosan a maga teljességében megélni. Az eredmények folyamatos követése, az igazgatótanács és annak elnökének az elszámoltatása túl macerás, emiatt ez a furcsa tulajdonos megelégszik azzal, hogy csak négyévente mond ítéletet az elvégzett munka fölött.

Így válik az igazgatótanácsi munka a folyamatos teljesítménykényszer helyett egy négyévente rendezendő roadshow-vá, amikor nem az elért eredmények a fontosak, hanem az, hogy ki tud szebbet és nagyobbat ígérni a tulajdonosoknak.

Így nem csoda, hogy a részvényesek négyévente történő közgyűlése egy ígérgetési versennyé silányodik.

Persze, ebben megvan a tulajdonosoknak (a népnek) is a felelőssége. Hiszen az igazgatótanácsot nem csak négyévente lehet elszámoltatni. De hát kinek van ideje félévente megkérdezni a megbízottakat, hogy hogyan is gazdálkodtak a befektetéssel (a befizetett adókkal). A tulajdonosok örülnek, ha négyévente meghallgathatják az ígéreteket. Mert az igazi muzsika a fülüknek. Mert sokkal jobb a hangzatos ígéreteknek örülni, mintsem a be nem váltott ígéretek miatt mérgelődni.

Vajon 2020-ban is úgy fognak lezárulni a részvényesi közgyűlések, hogy a választás másnapján mindenki megy a saját dolgára azzal a szlogennel, hogy négy év múlva újra találkozunk? Ha ez fog történni, akkor az sok esetben egy újabb sikertelen négy évet vetít előre. Mert törvényszerű, hogy hiába várunk el úgy eredményeket, ha a tulajdonosokat csak négyévente egyszer érdekli, hogy mi történik a részvénytársaságban.

Ha a tulajdonosok következetesen élnének a tulajdonosi jogaikkal, vagyis rendszeresen elszámoltatnák az igazgatótanácsot, akkor talán felszámolható lenne a következmények nélküli ígérgetések intézményrendszere.

De ehhez tényleg élni kellene ezzel a joggal! Mert ha van egy megfelelő odafigyelés a tulajdonosok (a nép) részéről, akkor az igazgatótanács (képviselők) és annak elnöke (polgármester) is jobban rá vannak kényszerítve a teljesítményre, akkor már nem olyan könnyű négy év múlva holmi magyarázkodásokkal kibújni az ígéretek alól. Ha az igazgatótanácsi tagok és annak elnöke tényleg komolyan gondolták a négy évet, akkor remélhetőleg elvégeztek egy SWOT-analízist (ön- és helyzetértékelést), így nem fognak olyan kifogásokkal jönni, hogy ők ezt nem értették, hogy ők ehhez túl naivok voltak, hogy a sok egyéb munkájuk miatt nem maradt erre a feladatra elég idejük. Mindemellett talán végig vittek egy STEEPLE-elemzést is (környezeti elemzés), így nem fognak elmúltnégyévezni, nem fognak majd arra hivatkozni, hogy nem ismerték a rájuk váró feladatokat, nem tudták, hogy mibe fognak bekerülni, álmukban sem gondolták, hogy ilyen ez a politika. És azt is szeretnénk feltételezni, hogy elvégeztek egy versenytársi elemzést is, így négy év múlva nem fognak arra panaszkodni, nem tudták, hogy a politikai ellenfeleik ennyire erősek, és hogy azért nincs eredmény, mert nem hagyták őket érvényesülni.

Végezetül azt is jóhiszeműen feltételezzük, hogy terveztek, hogy van stratégiájuk célokkal és megoldásokkal, így négy év múlva nem azzal fognak védekezni, ők nem gondolták, hogy bizonyos dolgokat ilyen környezetben nem lehet megoldani. Ha tényleg komolyan gondolták, őszinték és még profik is, akkor a fenti vizsgálatokon már túl vannak. És akkor munka lesz és nem magyarázkodás. Mert ez utóbbiból már volt épp elég.

Ha nem szeretnénk, hogy a felelőtlen és be nem tartott ígéretek területévé váljon számos székelyföldi település, akkor a segítség és a finanszírozás mellett a tulajdonosoknak (a népnek) rendszeresen és következetesen számon kell kérni az igazgatótanács teljesítményét. Csak így érhető el, hogy négy év múlva ne legyen magyarázkodás.

Itt az ideje, hogy a tulajdonosok is komolyan vegyék ezt a felelősségüket, és végképp száműzzék az igazgatótanácsokból a csak szépen ígérni tudó, de teljesíteni képtelen, az eredmények elmaradását mindig másokra fogó igazgatótanácsi tagokat és igazgatótanácsi elnököket.

Ehhez kitartó és folyamatos munkára van szükség. Épp emiatt a tulajdonosoknak (a népnek) a 2024-es részvényesi közgyűlésre való felkészülés szeptember 28-án reggel kezdődik. De addig is mindenki sűrűn jegyzetelje az ígéreteket!

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Meghosszabbították a veszélyhelyzetet, a fertőzött településeken a szabadban is kötelező lesz a védőmaszk
Székelyhon 2020. október 14., szerda

Meghosszabbították a veszélyhelyzetet, a fertőzött településeken a szabadban is kötelező lesz a védőmaszk

Elfogadta szerdán a kormány a veszélyhelyzet újabb harminc nappal való meghosszabbításáról szóló határozatot – közölte a kabinet ülését követően a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője, Raed Arafat.

Az eddigi napi rekordnál közel ötszázzal több új fertőzöttet azonosítottak
Székelyhon 2020. október 14., szerda

Az eddigi napi rekordnál közel ötszázzal több új fertőzöttet azonosítottak

Hétfőhöz képest közel megduplázódott az egy nap alatt regisztrált koronavírus-fertőzések száma szerdán Romániában, de keddhez képest is kilencszázzal több esetet igazoltak. A szombati, rekordnak számító 3517 pozitív teszteredmény a múlté.

Újabb 30 nappal meghosszabbítanák a veszélyhelyzetet, további korlátozásokat vezetnének be
Székelyhon 2020. október 13., kedd

Újabb 30 nappal meghosszabbítanák a veszélyhelyzetet, további korlátozásokat vezetnének be

Újabb 30 nappal meghosszabbítanák a veszélyhelyzetet Romániában október 15-étől kezdődően. 

Ismét háromezer fölötti az új esetek száma, Székelyföldön nagyon sok új eset van
Székelyhon 2020. október 13., kedd

Ismét háromezer fölötti az új esetek száma, Székelyföldön nagyon sok új eset van

Rekordközeli, 3109 új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában Romániában, az új fertőzéseket 26 718 tesztből mutatták ki (11,6 százalékos fertőzöttségi arány). Az koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 68-al emelkedett, míg intenzív osztályon 651 pácienst ápolnak.

Így alakul az időjárás a következő két hétben
Székelyhon 2020. október 12., hétfő

Így alakul az időjárás a következő két hétben

Jelenetős hőmérsékletingadozásokra és bőséges csapadékra lehet számítani a következő két hétben – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) október 12-e és 25-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Viharokra és esőzésekre lehet számítani kedd estig
Székelyhon 2020. október 12., hétfő

Viharokra és esőzésekre lehet számítani kedd estig

Két elsőfokú (sárga jelzésű) eső- és viharriasztást adott ki hétfőn az Oszágos Meteorológiai Szolgálat (ANM), amelyek kedd estig érvényesek az ország háromnegyed részében.

A pedagógusok egy része adatvédelmi jogokra hivatkozva nem kívánja nyilvánosság elé tárni saját arcát
Hajnal Csilla 2020. október 11., vasárnap

A pedagógusok egy része adatvédelmi jogokra hivatkozva nem kívánja nyilvánosság elé tárni saját arcát

A hazai adatvédelemmel foglalkozó szakmai tanácsadó testület összefoglalta, hogy az online oktatási folyamat miként sértheti meg az európai uniós adatvédelmi rendeletet. A pedagógusok egyik hazai szakszervezetének képviselője szerint nincsenek letisztázva az online oktatás lehetőségei.

Háromezer közelében az új fertőzések száma hétvégén is
Székelyhon 2020. október 11., vasárnap

Háromezer közelében az új fertőzések száma hétvégén is

Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 155 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 5411 elhalálozást jegyeztek, 53-mal többet, mint egy nappal korábban – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport. 

Ismét rekord: több mint 3500 új fertőzött az elmúlt 24 órában
Székelyhon 2020. október 10., szombat

Ismét rekord: több mint 3500 új fertőzött az elmúlt 24 órában

Újabb rekordszámú megbetegedést, 3517 új koronavírusos esetet regisztráltak Romániában az elmúlt huszonnégy órában. Ugyanakkor az ország területén eddig 5358 elhalálozást jegyeztek, 59-cel többet, mint egy nappal korábban – közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

Zárt kapuk mögött rendezik meg a Nemzeti Vágtát
Székelyhon 2020. október 09., péntek

Zárt kapuk mögött rendezik meg a Nemzeti Vágtát

Idén a Nemzeti Vágta is rendhagyó lesz, a versenyt a járványhelyzet miatt a szervezők közönség nélkül rendezik meg a hétvégén a budapesti Hősök terén. Az eseményről ugyanakkor nem maradnak le a lovassportok iránt érdeklődők, a Duna televízió élő közvetítésben számol be a futamokról.

Vélemény
Mikor távolítják már el a kereszteket?
Kozán István: Mikor távolítják már el a kereszteket?

Az úzvölgyi katonatemetőben tavaly tavasszal állított betonkeresztek és az emlékmű egyelőre nem távolíthatók ...

Weber és a székelyudvarhelyi választások
Geréb László: Weber és a székelyudvarhelyi választások

Székelyudvarhely választott. Az eddig megszokott arcok helyett új emberek kaptak bizalmat a képviselő-testületben. ...

Ne kérdezze tanácsosát, polgármesterét!
Geréb László: Ne kérdezze tanácsosát, polgármesterét!

Sokszor halljuk a nagy igazságot, hogy ne kiabáljunk be a pálya széléről. Tényleg, azért az egyetlen ...

Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
newsvote_ szekelyhon.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Studiul de Audienta si Trafic Internet (SATI): https://www.cxense.com/about-us/privacy-policy

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport