Távoli rokonaink földje, Kazahsztán

A másik nagy specialitásuk a bárány, ezt is számtalan módon és nagyon finoman készítik. Rengeteg izgalmas fűszer terem Kazahsztánban, hiszen minden fajtának adott a maga kis mikroklímája a hatalmas országban, ahol meg tud teremni – „legutóbb Marrákesben találkoztam annyiféle fűszerrel, mint Almati piacán, a Zöld bazárban” –, nagyon jó ízeket tudnak az ételekhez hozzávarázsolni.

Ha már unjuk a Madarasi Hargitát

A sízési lehetőségeket illetően Istvánnak határozott véleménye, hogy akár a Hargita aljáról is érdemes elmenni Kazahsztánba, már csak azért is, mert

A sícentrum az elmúlt 5–10 évben óriási fejlődésen ment keresztül, a feltételek már-már „nyugati” színvonalúak, a 21 pálya modern síliftjeit osztrákok építették. De nem csak sízni lehet itt, hanem korcsolyázni (a közelben található a Medeu sportkomplexum a világ legnagyobb magashegyi korcsolyapályájával, illetve tízezer négyzetméteres jégfelületével), gyorskorcsolyázni, síakrobatikát űzni, hódeszkázni, eszközöket pedig, akár bakancsot, sisakot, sílécet, helyben is bérelhetünk, ezzel megspórolva az egyébként méregdrága sportpoggyász árának egy részét. A felvonók délelőtt 10-től délután 5 óráig üzemelnek, kivétel az éjszakai sízés. A felnőtt napijegy alig 30–35 eurónak megfelelő tengébe (KZT) kerül, ha több napra szólót veszünk, nyilván, ennél is olcsóbb.

„Korszerű síszerviz működik itt, bárokból, éttermekből, a felsőbb részeken jurtákból, azaz hüttékből nincs hiány, szól a zene, tehát tényleg olyan, mintha Európában lennél.”

Nem árt, ha tudunk oroszul!

Tényleg olyan, mert ugyan Kazahsztán lakosságának durván 70 százaléka muszlim,

A pincérekkel angolnyelv-ismerettel is el lehet boldogulni, de igazából az orosz lenne a menő, miután az ország lakosságának jó 70 százaléka napi szinten ezt használja, csak az utóbbi években, amolyan nemzeti büszkeség megnyilvánulásaként kezdett divattá válni a hivatalos nyelv, a kazah. Amúgy a lakosság közel 80 százaléka kazahnak tartja magát, mintegy 17 százaléka orosznak, a többi megoszlik az ott élő több mint 130 különböző etnikai csoport között.

A kazahsztáni életszínvonal Istvánt

Gulág-tépázta magyarok

István is mielőbb, még a nyáron készül visszatérni, főként annak tudatában, hogy május 27-től újra közvetlen légi járat köti össze Budapestet egy másik kazahsztáni nagyvárossal, Simkenttel, ahová a Scat Airlines kazah fapados társaság hetente két alkalommal, keddenként és szombatonként indít repülőgépet (Bukarestből egyelőre nincs közvetlen járat, átszállással a legolcsóbb jegy jelenleg kb. 400 euróba kerül Almatiba oda-vissza).

A madjarok korábban a kirgiz határ mentén, a Karatau-hegység környékén éltek, 300–400 évvel ezelőtt telepedtek át mai lakóhelyükre. Valamikor jelentős törzsnek számított, de a háborúskodások és – főként – Sztálin „vaskezű, kíméletlen nemzetiségi politikája” alaposan megtizedelte a vele szembehelyezkedő madjarokat; mostanra nagyjából kétezren maradtak őseik sírjai mellett, többségük szétszóródott a nagyvárosokban.

„Itt állítólag még mindig összetartanak, külön közösségeket alkotnak, összejárnak, beszélgetnek, őrzik hagyományaikat.” István szerint nyugodtan nevezhetjük magyaroknak is, mert ők annak, de legalábbis rokonainknak tartják magukat, még ha saját törzsi nyelvükön is beszélnek, képviselőiket rendszeresen meghívják az anyaországi Kurultáj-rendezvényekre.

Emellett természetesen az egész országot jó lenne bejárni, „ahol a sivatagtól kezdve a kanyonokon, a teljesen kihalt, holdbéli tájakon és a sztyeppéken keresztül a hétezer méter magas hegyekig minden van. Az a baj, hogy az embernek nincs hozzá elég szabadideje, mert a világ kilencedik legnagyobb országáról beszélünk, a felfedezéséhez fél év is kevés lenne” – mondja István, és bizonyára igaza van. De azért azt a bizonyos taplót sikerült elhelyeznie a fülemben, és Kazahsztán fel is került a titkos vágyaimat összegző bakancslistára. Már csak azt a fránya pénzt kellene összespórolni hozzá valahogy…