Ezután teljes mértékben megtéríti az állam az ötven kilométeres távon belül ingázó diákok utazási költségeit. Így próbálják meg csökkenteni az oktatási rendszerből lemorzsolódó tanulók számát. Eddig az utazás árának nagyobb részét a diák családjának kellett állnia.
2016. október 17., 18:092016. október 17., 18:09
2016. október 17., 18:492016. október 17., 18:49
„Országos szinten átlagban 18 kilométeres távon ingáznak a diákok. Egy havi autóbuszbérlet ára erre a távolságra hozzávetőlegesen 150 lej. Ebből az összegből ez idáig 56 lejt kapott vissza a diák, így csaknem 100 lejt a családi költségvetésből kellett biztosítani ahhoz, hogy iskolába járhasson” – mondta el Liviu Iolu kormányszóvivő az Agerpres hírügynökségnek.
A 2015–2016-os tanévben több mint 125 ezer ingázó volt országszerte. A 15–19 éves diákok több mint fele él vidéken, a középiskolák pedig általában városban vannak, így sokan választják az ingázást, főként, akiknek nincs lehetőségük bentlakásba vagy albérletbe költözni. A sürgősségi kormányrendelet alapján a közszállítással foglalkozó vállalatok kötelesek lesznek bérleteket kiadni az ingázó tanulóknak, amelyeket teljes mértékben visszafizet a vállalatnak az állam.
A költségtérítés kereteit is kormányrendelet szabályozza majd, ugyanis olyan nagy különbségek vannak a közszállító vállalatok árai között, hogy ugyanarra a távolságra a minimális jegyár akár tizenháromszorosát is elkérhetik a közszállító vállalatok.
Az iskolaelhagyások száma is indokolta a döntést, ugyanis egy nemrég készült felmérés szerint Románia az elsők között van az iskolaelhagyások számát illetően az Európai Unióban. Aggasztó ez a szám Maros megyében is. Összesen 283 diák morzsolódott le a rendszerből az elmúlt tanévben, legtöbben közülük valamelyik vidéki elemi osztályból maradt ki.
A 2010-ben életbe lépett kormányrendelet sem érte el a kívánt hatást, amely szerint megvonhatják a a családtól a szociális juttatást, ha három hónap alatt tíz napnál többet hiányzik igazolatlanul a tanuló. Az utazási költségek visszafizetéséről szóló rendeletet a diákszervezetek képviselőinek, a Mentsük meg a gyerekeket szervezet, illetve az oktatási szakszervezetek kezdeményezésének köszönhetik a diákok – derül ki az oktatási minisztérium közleményéből.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!