
Képünk illusztráció
Fotó: Balogh Orsolya
Folytatódik a tanügyi sztrájk, mivel a szakszervezetek nem tartják kielégítőnek a 2023/53-as sürgősségi kormányrendeletet.
2023. június 04., 14:172023. június 04., 14:17
A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) és a Spiru Haret tanügyi szakszervezeti szövetség közös közleményében azt írják, az általuk képviselt tanügyi alkalmazottak nevében
A szakszervezetek sérelmezik, hogy ezeket a feltételeket nem foglalták bele az új közoktatási törvénybe, és a 2023/53-as sürgősségi kormányrendeletnek is csak az indoklásában szerepel – számol be az Agerpres hírügynökség.
A közleményt Simion Hăncescu, a FSLI elnöke, és Marius Ovidiu Nistor, a Spiru Haret szakszervezeti szövetség vezetője írta alá.
A dokumentum szerint a tanügyi alkalmazottak elégedetlenek azzal is, hogy a javasolt bértáblát három év alatt léptetnék érvénybe. A szakszervezetek kérik ennek az periódusnak a lerövidítését. Hozzáteszik, hogy a 2023/53-as sürgősségi kormányrendeletben előirányzott összegeket a szakszervezeti tagok túl alacsonynak tartják.
„Ahogy az elején is mondtuk, ez a sztrájk nem csak a bérekről szól. A tiltakozásnak ez a szélsőséges formája az oktatás jövőjéről is szól, arról, hogy a társadalom hogyan gondolkodik a tanári szakmáról. Azonban
azaz: továbbra sem fognak befektetni az oktatásba és a tanügyi alkalmazottakba. Ez a probléma, politikus urak, elnök úr”
– írják a szakszervezetek.
Hozzáteszik, a kormány „nem győzte meg” őket arról, hogy a sztrájk után valóban be fog fektetni az oktatásba, és nem hiszik el, hogy a konszolidált költségvetési kiadások 15 százalékát valóban oktatásra fordítják, mivel azt sem tartották be tíz éven keresztül, hogy a GDP 6 százalékát fordítják erre az ágazatra.
„Ne veszekedjenek velünk, ne küldjenek vissza az osztálytermekbe! Változtassanak a hangnemükön, és vállalják fel, hogy mától nemzeti prioritássá válik az oktatás! És nem csak számunkra, a rendszer alkalmazottai számára, hanem a több mint 3 millió tanuló számára is, akiknek a háta mögé próbálnak elbújni, és akiket megpróbálnak nyilatkozataikkal ellenünk fordítani!” – üzenik a szakszervezetek a politikusoknak.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
1 hozzászólás