Folytatják a tüntetést, karcfalvi gazda is éhségsztrájkol

Elegünk van a hazudozásokból, ígérgetésekből, kifogások kereséséből – mondják az éhségsztrájkba kezdett gazdák, akik múlt csütörtök óta tüntetnek Bukarestben a kormányépület előtt. A demonstráló gazdák közt van Márton Róbert karcfalvi állattenyésztő is.

Szabó Kamilla-Mária

2016. augusztus 23., 11:122016. augusztus 23., 11:12

„Nekem nem a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) alkalmazottjaival van problémám, hanem a román rendszerrel, azzal, hogy múlt év október 16-a óta kaptunk egy sor hazugságot, ígéretet. Különböző dátumokra ígérték a támogatások kifizetését, mégsem kaptunk akkor semmit” − tisztázta már a beszélgetés legelején Márton Róbert.

A csíkkarcfalvi gazda elmondása szerint ő maga csak az augusztus elején tartott tüntetés után kapta meg a neki járó támogatás egy részét. Kiemelte azt is, hogy a hónap elején demonstrálók azért hagyták abba a sztrájkot, mert ígéretet kaptak, hogy a hónap közepéig kifizetik az állattenyésztési támogatások teljes értékének 95 százalékát. Ez nem történt meg – hétfőig csak 61 százalékát fizették ki –, ezért kezdtek újabb éhségsztrájkba a gazdák múlt csütörtökön.

Az éhségsztrájk kezdetétől jelen levő Márton Róbert elmondta, legtöbb tizenegyen tüntettek egyszerre – köztük jászvásárhelyi, brassói és bukaresti gazdálkodók is –, hétfői beszélgetésünkig viszont csak heten bírták még. Ételt az elmúlt napokban egyáltalán nem fogyasztottak, csak folyadékot vittek be szervezetükbe. A forróság ellen napernyővel, az eső ellen pedig műanyag fóliákkal védik magukat, ezeket a velük szimpatizálókkal vásároltattak. Mivel a zöldövezetre nem léphetnek rá, így kénytelen napok óta a járdán vesztegelni, az ott felállított nyugágyakon aludni. Arról is beszámolt a megyei gazda, hogy egész hétvégén senki nem foglalkozott velük, hétfőn azonban tárgyaltak a mezőgazdasági miniszterrel és az APIA országos igazgatójával. A tüntetők elmondták a panaszaikat, s kérték az illetékeseket, hogy a kifizetésekkel kapcsolatban olyan választ adjanak, amelyet tartani is tudnak. Ez ügyben délután 3-4 órára ígérték választ a politikusok, azonban hétfő estig nem ismertették álláspontjukat a tüntetőkkel. 

Márton Róbert 64 szarvasmarhát tart, illetve 34 hektár területre igényelt támogatást. Neki a nyári időszakban van a legnagyobb szüksége a támogatásokra, a lucerna bálázásához szükséges fóliát ugyanis meg kell vásárolnia. Számára viszont kellemetlen, hogy haladékot kellett kérnie a forgalmazótól a kifizetések késése miatt, úgy hogy közben a vezető politikusok, intézményvezetők azt nyilatkozzák, hogy a támogatások szinte teljes értéke ki van fizetve. Emiatt pedig a gazdákkal szembe válnak bizalmatlanná a forgalmazók, miközben Bukarestben mellébeszélnek – ez dühíti leginkább a gazdát, hangsúlyozta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Felújítják a Levendula utcát, útlezárásokra kell számítani

Megkezdődtek a felújítási munkálatok a csíkszeredai Levendula utcában, emiatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.

Felújítják a Levendula utcát, útlezárásokra kell számítani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát mutatják be Csíkszeredában

Erdély és az Oszmán Birodalom közel másfél évszázados kapcsolatának kulturális örökségét mutatja be a Csíki Székely Múzeum új időszaki kiállítása.

Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát mutatják be Csíkszeredában
2026. augusztus 13., csütörtök

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz

Több mint két éve vásárolta meg a csíkszeredai önkormányzat a zsögödi városrészben épült lovardát, amelyet azóta lovas egyesület bérel és működtet. Fejlesztésekre, felújításokra jelenleg nincs pénz, noha szükség lenne rá.

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz
2026. augusztus 12., szerda

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte

Noha közel egy éve elkészültek, csak most lehet átvenni az építőtől a Csíkcsicsóban felújított közel 6 kilométeres útszakaszt és több hidat, mert a pénz egy része hiányzott. Az önkormányzat kormánytámogatást kap, így fizethet.

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak

Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak
2026. augusztus 07., péntek

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken

Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken
2026. augusztus 06., csütörtök

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi

Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi
2026. augusztus 04., kedd

Jól halad a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.

Jól halad a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
2026. augusztus 04., kedd

Medve miatt szólt a Ro-Alert Csíkszeredában

Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.

Medve miatt szólt a Ro-Alert Csíkszeredában
Hirdetés