
Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Az európai médiajog aktuális kihívásairól szervez online konferenciát a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztálya. A november 13-án 14 órától kezdődő konferencia programját a járványhelyzetben igencsak aktuális kérdésekről szóló előadások teszik ki.
2020. november 12., 21:332020. november 12., 21:33
2020. november 12., 21:352020. november 12., 21:35
A rendezvénynek romániai és magyarországi szakemberek az előadói, akik olyan aktuális témákat tárgyalnak, mint az európai médiajog legfontosabb újdonságai és ezek tagállami átültetése, a megváltozott technológiai tér kihívásai, de olyan gyakorlati kérdésekre is választ kaphatunk, hogy mit jelenthet a Fekete péntek a romániai e-kereskedelemben a SARS-CoV-2 koronavírus okozta járvány idején – jelezte a Sapienta EMTE sajtóosztálya.
A konferencián való részvétel nyitott minden érdeklődő számára, szeretettel várnak a hallgatóságba minden „becsatlakozni” kívánót, előzetes regisztrációra sincs szükség. A konferenciához ezen a linken lehet csatlakozni.
A program:
14.00 – Megnyitó
Veress Emőd (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézet; Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet)
14.10–15.00 – Előadások
Borsos Orsolya (Országos Audiovizuális Tanács – CNA): Az Audiovizuális médiaszolgáltatási irányelv alkalmazása az online térben, avagy Big Brother lesz-e a CNA?;
Nyakas Levente (Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatudományi Intézet): Az Audiovizuális médiaszolgáltatási irányelv az európai szabályozási kihívások tükrében;
Kokoly Zsolt (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézet; Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály): A határon átlépő médiaszolgáltatások korlátozási lehetőségei az Audiovizuális médiaszolgáltatási irányelv felülvizsgálata után.
15.15–16.15 – Előadások
Avornicului Mihai (Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaságtudományi és Gazdálkodástudományi Kar; Budapesti Gazdasági Egyetem, Pénzügyi és Számviteli Kar): Black Friday – kihívások és lehetőségek a romániai e-kereskedelemben a SARS-CoV-2 koronavírus okozta járvány idején;
Pázmándi Kinga (Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar; Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdálkodástudományi Intézet): Fogyasztóvédelem az új média korában – paradigmák és jogi szabályozás a megváltozott technológiai térben;
Vallasek Magdolna (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézet): Munkajogi dilemmák a home office típusú munkavégzés és új technológiai kihívások korában.
16:30–17:30 – Előadások
Gosztonyi Gergely (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar): Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata az internethez való hozzáférés mint alapvető emberi jog kérdésében;
Székely János (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézet): Újságírás és adatvédelem. Romániai és európai vonatkozó normák;
Koltay András (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar; Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar): Az online platformokra vonatkozó szabályozások tipológiájának dilemmái.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.
szóljon hozzá!