Emberhátrányban szerezte meg idegenben a három pontot a KSE

Szombaton a Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata a Viitorul Curița otthonában aratott értékes győzelmet a III. Liga ötödik csoportja alsóházának 5. fordulójában.

Váratlan fordulat: az EMSZ a románpárt-szövetséggel összefüggésbe hozható független jelölt mögé állt

Az Erdélyi Magyar Szövetség kézdivásárhelyi szervezete három héttel korábban jelentette be, hogy Szőts Emilt indítja polgármesterjelöltként. Szombatra meggondolták magukat, és függetlenként induló Imre Csaba mögé sorakoztak fel, amit közös csoportképpel is demonstráltak.

Váratlan fordulat: az EMSZ a románpárt-szövetséggel összefüggésbe hozható független jelölt mögé állt
2024. április 27., szombat

A visszaállamosítás célkeresztjében a papolci közbirtokosság

Perbe hívta a pénzügyminisztérium az állam nevében a papolci Imreh Albert közbirtokosságot, 747 hektár erdő és 646 hektár legelő tulajdonjogát vitatva, tudtuk meg Porzsolt Leventétől, a Székelyföldi Erdőgazdálkodók és Erdőtulajdonosok Szövetségének elnökétől.

A visszaállamosítás célkeresztjében a papolci közbirtokosság
2024. április 26., péntek

Elrugaszkodott az ANI? – az önkormányzati képviselők szerint nem vétkes a helyi tanácsos

Elmarasztalta az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Vajna László sepsiszentgyörgyi városi tanácsost, és a prefektúra által erre szólította fel az önkormányzati képviselőket is.

Elrugaszkodott az ANI? – az önkormányzati képviselők szerint nem vétkes a helyi tanácsos
2024. április 26., péntek

Iktatta támogatói aláírásait Bokor Tibor

Pénteken délelőtt iktatta jelölési dossziéját a helyi választási irodában Bokor Tibor, Kézdivásárhely újabb mandátumra pályázó polgármestere, illetve az RMDSZ helyi tanácsosjelöltjei.

Iktatta támogatói aláírásait Bokor Tibor
2024. április 26., péntek

Elbírálták a civil és egyházi pályázatokat

Kovászna Megye Tanácsa februárban hirdette meg a civil szervezeteknek és az egyházközségeknek szóló pályázatait. A beérkező projekteket elbírálták, a nyertesek listáját a csütörtöki tanácsülésen fogadta el a megyei önkormányzat.

Elbírálták a civil és egyházi pályázatokat
2024. április 26., péntek

Országos második Háromszék a kanyarós esetek gyakoriságát tekintve

A legfrissebb hivatalos egészségügyi adatközlés alapján Kovászna megye a nem kívánatos második helyre került Romániában a kanyarós fertőződések, megbetegedések számarányát illetően.

Országos második Háromszék a kanyarós esetek gyakoriságát tekintve
2024. április 26., péntek

Fergeteges hétvége elé néznek Sepsiszentgyörgyön

A Szent György Napok hétfő óta zajló programja az előttünk álló hétvégén csúcsosodik. Üzembe lép a két nagyszínpad, de emellett többek között kézműves- és termelői vásár, gyermekváros, ifjúsági bázis és borudvar várja az érdeklődőket.

Fergeteges hétvége elé néznek Sepsiszentgyörgyön
2024. április 25., csütörtök

Radioaktív sugárzástól félti a kézdivásárhelyieket az EMSZ polgármesterjelöltje

Többségében formai döntések születtek Kézdivásárhely önkormányzati képviselő-testületének csütörtöki rendes ülésén, kisebb feszültség csupán az ipari parkok könyvelési mérlegének kapcsán alakult ki. A különféléknél az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) tanácsosának kérdése értetlenséget okozott.

Radioaktív sugárzástól félti a kézdivásárhelyieket az EMSZ polgármesterjelöltje
2024. április 25., csütörtök

Újabb mandátumra pályázik Tamás Sándor, sok nőt és fiatalt is indít a szövetség

A Kovászna megyei tanácsosi listára jelöltek teljes csapatával és a megye parlamenti képviseletével a háta mögött Tamás Sándor tanácselnök ma sajtónyilatkozatot tett abból az alkalomból, hogy ő maga is iktatta jelölési dossziéját egy újabb mandátumra.

Újabb mandátumra pályázik Tamás Sándor, sok nőt és fiatalt is indít a szövetség
2024. április 24., szerda

Még az idén átadhatják a sepsiszentgyörgyi megyei kórház új sürgősségi osztályát

Már csak a hatósági engedélyeztetés van hátra a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház új sürgősségi osztályának megnyitás előtt, amelynek átadási határideje ez év vége.

Még az idén átadhatják a sepsiszentgyörgyi megyei kórház új sürgősségi osztályát
A piros erőt, a zöld nyugalmat ad – miről árulkodik a ruhád színe?
Megnyitás

A piros erőt, a zöld nyugalmat ad – miről árulkodik a ruhád színe?

A színek nemcsak a hangulatunkat és a megjelenésünket tükrözik, hanem üzenetet is hordoznak a külvilág felé. A színtanácsadás segít megtalálni azokat az árnyalatokat, amelyek kiemelik természetes adottságainkat, és összhangban vannak személyiségünkkel. A piros erőt sugall, a zöld megnyugtat, a bézs bizalmat kelt.

2024. április 24., szerda

Az első hat között végeztek a háromszéki csapatok

Április 17-e és 21-e között Pitești-en rendezték az U14-es országos női kosárlabdabajnokság döntő tornáját, melyen a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub negyedik, a Kézdivásárhelyi SE hatodik helyen végzett.

Az első hat között végeztek a háromszéki csapatok
2024. április 24., szerda

Tíz év után ismét az A osztályban

Mozgalmas hétvégén vannak túl a Nagy Mózes Asztalitenisz Szakosztály játékosai.

Tíz év után ismét az A osztályban
Tíz év után ismét az A osztályban
2024. április 24., szerda

Tíz év után ismét az A osztályban

2024. április 24., szerda

Saját polgármesterjelöltet állít Sepsiszentgyörgyön az MPE

Erőss Bulcsú személyében saját polgármesterjelöltet indít Sepsiszentgyörgyön a Magyar Polgári Erő párt a júniusi helyhatósági választásokon.

Saját polgármesterjelöltet állít Sepsiszentgyörgyön az MPE
2024. április 23., kedd

Tavasszal tud leginkább dolgozni Dragomán György és Szabó T. Anna

A Szent György Napok irodalmi eseményeinek sorába illeszkedve hétfőn este közönségtalálkozót tartottak a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban: egy házaspár, két közkedvelt alkotó rajongói töltötték meg a padsorokat.

Tavasszal tud leginkább dolgozni Dragomán György és Szabó T. Anna
2024. április 23., kedd

Nem fért fel a dobogóra a sepsiszentgyörgyi kézilabdacsapat

Lejárt a női másodosztályú kézilabda-bajnokság 2023–2024-es idénye, amelynek végén a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a negyedik helyen végzett, éppenhogy lecsúszva a dobogóról.

Nem fért fel a dobogóra a sepsiszentgyörgyi kézilabdacsapat
2024. április 23., kedd

Népviselet napja és tánctörténeti kieselőadás Sepsiszentgyörgyön

Április 24-én, a Népviselet napja alkalmából az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány megszervezi a Találkozz a népviselettel! projektjét.

Népviselet napja és tánctörténeti kieselőadás Sepsiszentgyörgyön
2024. április 22., hétfő

Mentálhigiénés képzést tartottak unitárius felekezetű nőknek

Nagy igény volt az unitárius nőszövetségeken belül a vezetői és mentálhigiénés képzésekre, ezért egy képzéssorozat harmadik állomásaként az elmúlt hétvégén Sepsiszentgyörgyön is megszervezték a nőknek szóló mentálhigiénés hétvégét.

Mentálhigiénés képzést tartottak unitárius felekezetű nőknek

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye