Perbe hívta a pénzügyminisztérium az állam nevében a papolci Imreh Albert közbirtokosságot, 747 hektár erdő és 646 hektár legelő tulajdonjogát vitatva, tudtuk meg Porzsolt Leventétől, a Székelyföldi Erdőgazdálkodók és Erdőtulajdonosok Szövetségének elnökétől.
2024. április 27., 08:152024. április 27., 08:15
A szóban forgó területet a 2005/247-es törvény alapján 2005-ben szolgáltatták vissza a papolci közbirtokosságnak. Ezt megelőzően a 2001/1-es törvény alapján is visszaadtak 2200 hektár erdőt, de a birtokjog megszerzését ez esetben csak perrel tudta elérni a közbirtokosság.
A pénzügyminisztérium azért vitatja a 2005-ben visszaszolgáltatott, Papolc és Kommandó körzetében lévő erdők, legelők tulajdonjogát, mert szerintük a két világháború között ezt a területet kisajátította az állam. A közbirtokosság dokumentumaiból az ugyan kitűnik, hogy 1925-ben el volt indítva a kisajátítás, de véglegesítéséről nincs határozat. Mivel a közbirtokosság még 1947-48-ban is létezett, erősen kétes, hogy a kisajátítás megtörtént, hiszen akkor a közbirtokosság nem használhatta volna az erdős területet még több mint 20 évig.
Nem lehet tudni pontosan, honnan indult a visszaállamosítási szándék, de Porzsolt Levente szerint már évekkel korábban rebesgették, hogy az állam rátenné a kezét a közel másfélezer hektárra. Ő úgy tudja, hogy a pénzügyminisztériumban vannak olyan személyek, akik kifejezetten ilyen ügyekre vannak szakosodva.
A Zágoni Magánerdészet és a Székelyföldi Erdőgazdálkodók Szövetsége egyaránt a papolci közbirtokosság mellé állt, amit ez ügyben meg lehet tenni, megteszik, mondta Porzsolt Levente, aki korábban Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter tanácsosa volt erdőügyekben.
„Úgy látszik, hogy ameddig a kormányban voltunk, addig elfektették az ügyet, most viszont szabad az út a számukra” - vélekedett.
Ha ez a procedúra – az ozsdolai erdők visszaállamosítása ügyében zajlóhoz hasonlóan – évekig elhúzódik, valószínűsíthető, hogy egy ilyen esetekre alkalmazandó törvény alapján a vitatott területen felfüggesztik az erdészeti tevékenységet, az erdőőrzést átvállaló erdészetnek pedig az állam megtéríti a költségeket.
Fotó: Környezetvédelmi minisztérium/Facebook
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!