Tavasszal tud leginkább dolgozni Dragomán György és Szabó T. Anna

A Szent György Napok irodalmi eseményeinek sorába illeszkedve hétfőn este közönségtalálkozót tartottak a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban: egy házaspár, két közkedvelt alkotó rajongói töltötték meg a padsorokat.

Bodor Tünde

2024. április 23., 21:012024. április 23., 21:01

Dragomán György Marosvásárhelyen, Szabó T. Anna Kolozsváron született, kitelepülésük után Szombathelyen találkoztak egymással tizenéves korukban. Azóta termékeny szakmai éveket tudhatnak maguk mögött, Dragomán íróként, műfordítóként, Szabó T. Anna költőként, esszéíróként, műfordítóként dolgozik.

A mai magyar irodalomban meghatározó munkássággal rendelkező meghívottakat Szonda Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója mutatta be, mint akiket minden, amivel foglalkoznak, az alkotás felé irányít. Ennek megfelelően a meghívottak a beszélgetést is olyan formában építették fel, mintha csak egymással beszélgetnének az alkotásról, az életről.

Szabó T. Anna tavaszi verseket olvasott fel kezdésül. Mint bevallotta, a tavaszt csak azóta szereti, mióta gyermekei születtek, akkor érezte, hogy „megérkezett” – addig inkább félte és irigyelte ezt az évszakot. A Plasztika az érzékelés eufóriája, de a versekben különben is sokszor burjánoznak a botanikai megfigyelések, merthogy egy biológus lányáról beszélünk, árulta el férje, akire ez a szemléletmód nagyon inspirálón hatott, ő maga is megtanulta – Gyuri az érzékelés írója Anna szerint.

Galéria

Verset írni könnyebb, állította Dragomán György, mert segít a ritmus, de igazából nem lehet elválasztani a prózát és a költészetet. Anna pedig ráhagyta, szerinte a nyelv örömét és az érzékelés gyönyörét nem lehet elválasztani, ezért ő kicsi korában azt a könyvet, amiből nagyon sok öröme származott, akkor még felolvasott versekből – Weöres Sándor Bóbita című kötetéről van szó – meg is kóstolta. Igyekezett (Babitsot parafrazálva) „szájjal, szemmel, füllel, orral felfalni a világot”.

Dragomán Györgyre Fekete István hatott legkorábban, neki azt olvastak sokat – sokáig valóban csak olvastak, mert ő maga (vélhetően) diszlexiásként nagyon nehezen tanult meg olvasni, de miután egyszer véletlenül sikerélménye volt, átszakította a gátat az olvasás öröme.

15 és 16 évesek voltak, mikor megismerkedtek – Anna az idősebb –, és már akkor minden szóra tudott egy versidézetet, ezt csodálta meg benne Dragomán György. Azóta is nagy odaadással és szigorral fordulunk egymás felé – hangzott el a vallomás. Tavasszal tudnak leginkább dolgozni, bár ez alól kivételt képez az a több mint tíz évvel ezelőtti január, amikor Anna Lackfi János versére válaszul megírta, milyen a negyvenes nő létélménye, ezzel elindítva egy „verslavinát”, mely több mint 2000 versből állt. Ezekből negyven ugyanazzal a címmel (#verslavina) kötetbe is került.

Első regényét, A fehér királyt Dragomán György 17 és 26 éves kora között írta. Mint mondta, egzisztenciális válságot okozott neki, hogy ez idő alatt idősebb lett, mint a regény 26 éves főhőse. Mindketten fantáziából, látomásosságból is építkeznek, követve azt az Anna által megfogalmazott útmutatót, hogy Indulj ki a tényekből, exponálj, transzponálj!

Galéria

Dragomán György legtöbbször fehér fal előtt ülve ír, arra vetíti ki saját mozifilmjét, azt, amiről ír, árulta el Anna. Beleéléssel tud írni olyasmiről is, amit soha nem tapasztalt meg, így már elhitték róla, hogy volt kapus, volt dzsesszdobos, vagy hogy mesterszakácsként főz olyasmit, amit igazából még nem is főzött.

A házas- és alkotótársak a címadásban is együttműködnek, „tettestársak”, a megjelent kötetek címe is közös munka eredménye. A nagysikerű Főzőskönyv tulajdonképpen munkacím, amíg készült a kötet, így beszéltek róla, így rá is ragadt. Folytatását – pedig, ami Adjuk meg a módját! címmel jelent meg, éppen egy címről szóló töprengésükből kiragadott mondat fémjelzi.

Végül a szerzőházaspár mesélt egy első látogatásról is, aminek túrósbatyu illata volt, bár azt történetesen épp nem szerette az Annához látogató Dragomán... Szó esett kenyérről, kenyérillatú otthonról. Közismert, hogy Dragomán nagyon szeret kenyeret sütni, talán azért, mert egyik nagyapja pék volt – bár ez már akkor derült ki, amikor több mint 10 éve gyakorolta a kenyérsütést.

A közvetlen, derűs hangulatú találkozó versek és regényrészlet felolvasásával ért véget, majd a résztvevők dedikáltatták a magukkal hozott köteteket.

Fotó: Vargyasi Levente

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust