A Kovászna megyei tanácsosi listára jelöltek teljes csapatával és a megye parlamenti képviseletével a háta mögött Tamás Sándor tanácselnök ma sajtónyilatkozatot tett abból az alkalomból, hogy ő maga is iktatta jelölési dossziéját egy újabb mandátumra.
2024. április 25., 18:212024. április 25., 18:21
Választott szlogenje, a „bizalom és biztonság” alátámasztásául az ötödik mandátumáért induló Tamás Sándor elmondta, az RMDSZ politikai családja Háromszéken összhangot teremtett a magyar pártok között, „a béke szigetén”, ez pedig egyfajta bizalmat is eredményezett.
E gondolatmenet folytatásaként a háromszéki RMDSZ-es tanácselnökjelölt azt mondta, a társadalmi béke megőrzését tűzte ki célul, azzal együtt, hogy a bukaresti politikai élet teljes bizonytalanságot okoz az emberek mindennapi életében és a politikában is. Másik legfontosabb célként a szélsőséges erők előretörésének visszaszorítását fogalmazta meg. „Tudjuk hogy mit kell tenni és azt meg is tudjuk cselekedni” - jelentette ki a tanácselnök.
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete összesen 706 önkormányzati tisztséget pályáz meg, negyven településen van teljes tanácsosi listája, 37 polgármesterjelöltet indít. 128 jelölt 35 év alatti, a megyei tanácsosi listára közülük minden eddiginél többen kerültek fel, arányuk 18%. 150 nő indul a választásokon – ez is rekord –, 139-en a helyi tanácsosi listákon.
Két polgármester asszony újrázna, Uzonban és Málnáson. Új polgármesterjelöltként Gidófalván Porzsolt Leventét, Csernátonban Mágori Istvánt, Bölönben Ferencz Zoltán jelenlegi alpolgármestert indítja az RMDSZ. Idén a Szövetség színeiben méretkezik meg a korábbi független ozsdolai polgármester, Pénzes Ágoston.
Esztelneken nem nevesített polgármesterjelöltet az RMDSZ, de támogatja Salamon Balázs korábbi EMSZ-es, most függetlenként induló jelöltet, a tanácsosi lista pedig most egységesen az RMDSZ-t képviseli, bár összesíti mindkét párt képviselőit. Hídvégen és Előpatakon nincs jelöltje a szövetségnek, csak tanácsosi listát állít, mert e helységekben túl alacsony a magyarság számaránya.
Újságírói kérdésre Tamás Sándor részletezte a jelöltállítás módját is: a fiatalokat a Komitátusz Egyesület jelölte a tanácsosi listákra, egyébként pedig a jelölés 2000 óta ugyanazon bonyolult rendszer, illetve bizonyos algoritmusok alapján történik: számít az egyes régiók (Sepsiszentgyörgy, az Oltmente, Kézdiszék, Orbaiszék, Erdővidék) által hozott szavazatszám, a lakosság aránya, a városok és a környező falvak pedig külön-külön is megmérettetnek.
Fotó: Bodor Tünde
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!