Nagyon jó ez a kormánykoalíció, de itt annyi reform lesz, amennyit az RMDSZ kezdeményez – állapította meg sajtóértekezletén Sepsiszentgyörgy polgármestere. Antal Árpád a költségvetési törvénnyel kapcsolatban azt mondta: „az irány jó, de áttörés nem történt”.
Pénteken több, a Vargyas-szoros jövőjének alakulásában érdekelt személy tanácskozott a vargyasi kultúrotthonban, azt fejtegetve, miként lehet vagy lehetne a népszerű sziklaszorosban egyre inkább teret hódító turizmus útját olyanféleképpen egyengetni, hogy az mindenkinek jó legyen.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Január 26-án a székelyszáldobosi cigánydombon leégett egy ház, melyben a tulajdonos Gabor Mariana és Subtire Vasile különösen nehéz körülmények között élt hat kiskorú gyerekükkel. Azóta a helyi roma közösség és a bardoci önkormányzat segítségével a házat már újraépítették.
Semmilyen alkotmánybírósági bonyodalom nem várható, a parlament bármikor elveheti a hon-atyák különleges nyugdíját, és azoknak sem fizetik tovább, akik eddig kapták – mondja Puskás Bálint. A volt alkotmánybíró szerint inkább az a gond, hogy ez „nem old meg semmit”.
A közelmúltban három különböző ország kutató eszköze érkezett a Marsra, illetve Mars körüli pályára.
A koronavírus-járvány ellenére az ütemterv szerint haladnak a sepsiszentgyörgyi református vártemplom felújítási munkálatai. Hálaadó istentisztelettel egybekötött ünnepélyes felszentelését május 16-án szeretnék megtartani.
Szombaton a kézdisárfalvi római katolikus kápolnában Bartos Károly helyi plébános Pusztai Ferenc, v. Dézsi Dénes és Máté György (Jeges) emlékére celebrált megemlékező gyászmisét Szabó Ottó kezdeményezésére.
Pénteken délután szép számban megtisztelték az érdeklődők a Vadon Egyesület keretében működő Transnatura Fotóklub éves kiállításának ezúttal szabadtéri megnyitóját Sepsiszentgyörgy főterén.
Tovább tart a Sepsi OSK nyeretlenségi sorozata, miután a sepsiszentgyörgyi együttes hazai pályán mindössze gól nélküli döntetlenre volt képes a felsőházi rájátszásba jutásért közvetlen riválisnak számító Academica Clinceni ellenében az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24., szombati játéknapján.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló tordaszentlászlói csapat, jó húsz kilométerre Kolozsvártól.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Azt kéri, alkalmazzák Romániában is a szennyvízcsatornák tartalmának a rendszeres laboratóriumi elemzését, tesztelését, hogy kimutathassák, az illető településen - főleg városokban - mennyire elterjedt a koronavírus.
Román politikai, társadalmi elemzők szerint egyértelműen a volt bányász-szakszervezeti vezető és tüntetésre lázító Miron Cozma retorikáját, magatartását idézik a Diana Sosoaca szenátor legutóbbi Zsil-völgyi megnyilvánulásai, beszédei, internetes élő közvetítései és naplóbeírásai.
A legutóbbi tájékoztatás óta 2419 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 16.651 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
2000 dollárt egy egészségügyi tanácsadó oldal egy álommunkáért: fizetést ad azért, ha öt éjszakát alszunk öt különböző, ötcsillagos szálláshelyen.
Az elmúlt 24 órában 126 hívás érkezett a Salvamont hegyimentő-szolgálat diszpécserszolgálatához.