Székelyföldön Kovászna megye viszi a prímet

Jellemző, hogy év elején, a költségvetések jóváhagyásának idején sok polgármestert és megyei vezetőt látunk és hallunk arról nyilatkozni, hogy mennyi mindent meg fognak valósítani a következő időszakban.

Székely Hírmondó

2024. március 12., 10:512024. március 12., 10:51

A települések esetében a 2023-as év a rekordmegvalósítások éve volt az európai uniós pénzeknek köszönhetően, azonban a tervezett költségvetések megvalósítási foka – pár kivétellel – mégis 70 százalék alatt maradt, ami nem mondható magasnak. A székelyföldi megyék esetében a 2023-as költségvetések megvalósítási foka már magasabb, 80-90% közötti sávban mozog. Számottevő különbség a települési és a megyei önkormányzatok költségvetése között, hogy a megyei önkormányzatok sokkal kötöttebb pályán mozognak, a bevételeiknek sokkal nagyobb hányadát kapják bizonyos tevékenységekhez „felcímkézve” a központi büdzséből – magyarán az egyes bevételi forrásokat kötelezően csak megszabott célokra szabad felhasználniuk. Így nem tudnak annyira szabadon gazdálkodni, mint a települési önkormányzatok. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy a megyék esetében nem beszélhetünk óriási tételekről, hisz az egyes megyék költségvetése nagyságrendben a megyeszékhelyek költségvetéseihez hasonlítható.

A következőkben a három székelyföldi megye, Hargita, Kovászna és Maros megyék 2023-as megyei költségvetéseit elemezzük, hasonlítjuk össze. A tervezett költségvetésekhez az adatokat a 2023-as költségvetéseket jóváhagyó megyei tanácsi határozatokból, míg a megvalósítási számokat a pénzügyminisztérium honlapjára feltöltött költségvetési zárszámadásokból gyűjtöttük be. Már a 2023-as költségvetések jóváhagyásakor látszott, hogy a megyék esetében nem várhatunk olyan kimagasló eredményeket 2023-ban, mint a települések esetében. Míg a 2023-as települési költségvetések közel megduplázódtak a 2022-es költségvetésékez képest, addig a megyei költségvetések a 2022-es évihez hasonló összegekkel kerültek elfogadásra 2023-ra.

A három székely megye 2023-as megvalósított költségvetését mind bevételi, mind kiadási oldalon megvizsgáltuk (1. ábra). A megyei önkormányzatok bevételeit öt nagy csoportba oszthatjuk: egyrészt a megyei önkormányzatok saját adó- és illetékből származó bevétele; másrészt a személyi jövedelemadó megyei tanácsokhoz visszaosztott része; harmadrészt az ÁFA-visszaosztásból származó bevételek; negyedrészt a központi kormányzattól kapott támogatások; ötödrészt pedig az EU-programokból lehívott pályázati pénzek.

A két legnagyobb tétel az ÁFA- és a személyijövedelemadó-visszaosztás. Az ÁFA-visszaosztás egy része a megyei utak javítására költhető, amely összeg értékét az egyes megyék úthálózatának a hossza alapján állapítják meg; egy másik része pedig különbözőspeciális tevékenységre, mint gyerekvédelem, nem papi hivatású egyházi személyek fizetése stb.

Az egyes megyékben befizetett személyi-jövedelemadónak a 15 százaléka a megyei önkormányzatok bevételeinek számít, amelyet szabadon felhasználhatnak. Ugyancsak a megyei önkormányzatokhoz folyik be a jövedelemadó 6 százaléka, azonban ezt a részt a megyei önkormányzatok kötelesek az adott megye települései költségvetéseinek a kiegészítésére fordítani.

E fenti két tétel mellett a befizetett jövedelemadó 14 százalékának a 15 százaléka is a megyei költségvetések bevétele, szabad felhasználású összegként.

A 2023-ban megvalósított összbevételek tekintetében Maros megye vezet, ami a megyék méretbeli különbségei alapján nem is meglepő. Hargita és Kovászna megye – a méretük közti különbségek ellenére – szinte azonos mértékben valósították meg a költségvetési bevételeiket 2023-ban. A fontosabb bevételi tételek a megyék közti arányoknak megfelelően alakultak 2023-ban, kivételt az EU-s projektek jelentenek, ahol Kovászna megye egyedül kétszer annyi EU-s finanszírozást hívott le 2023-ban, mint Hargita és Maros megye együttvéve. A kiadási oldalon a legszembetűnőbb különbség a három megye esetében a fejlesztési kiadásoknál látható, ahol újból a legkisebb Kovászna megye tudta a legtöbb fejlesztést megvalósítani 2023-ban.

A következőkben a kiadási tételeket elemezzük részletesebben, hiszen a három megye lakói számára az a fontos, hogy a megyék vezetői mire költötték el a költségvetéseikbe befolyó adólejeket.

Galéria

A három megye tervezett és megvalósított költségvetését elemezve azt látjuk, hogy Maros megyének közel kétszer akkora költségvetése volt 2023-ban, mint Hargita vagy Kovászna megyéknek, ugyanakkor a Hargita és Kovászna megyei költségvetések között elenyésző a különbség (2. ábra).

Galéria

Amennyiben az év elején megtervezett költségvetések megvalósítási fokát vizsgáljuk, ez mindhárom megye esetében 80% fölött van. Közel 90%-os megvalósítási fokkal Hargita megye vezet, azonban a sort záró Kovászna megyei is 83%-ban tudta megvalósítani a tervezett költségvetését (3. ábra).

Galéria

A költségvetések legfontosabb része mindig a fejlesztési oldal, hiszen az ott elköltött pénzek járulnak hozzá leginkább a lakók életminőségének az növeléséhez, ami a megyei költségvetéseknél is igaz. Azt azonban hozzá kell tennünk, hogy a megyei költségvetések abban is különböznek a települések költségvetésétől, hogy a megyék esetében sokkal nagyobb mértékű a törvényileg megszabott intézményműködtetési kötelezettség, ami biza a fejlesztési összegek részarányának a rovására megy.

De ettől függetlenül a megyéknek is komoly lehetőségei vannak fejlesztési forrásokat lehívni mind a központi költségvetésből, mind pedig az európai uniós alapokból. A három megye 2023-as tervezett és megvalósított fejlesztési számait vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb fejlesztést, beruházást Kovászna megyének sikerült megvalósítani, míg a legkisebb értékű fejlesztési összeg Hargita megyénél szerepel (4. ábra).

Galéria

A fejlesztési kiadások megvalósítási foka már jóval alacsonyabb a teljes költségvetések megvalósítási fokánál. A 2023-as évben a fejlesztési kiadásokat Maros megyének 50%-os arány alatt sikerült csak megvalósítania a tervezetthez képest, azonban Kovászna megyénél ez a hatásfok meghaladja a háromnegyedet (5. ábra).

Galéria

A hétköznapi ember leginkább az utakra elköltött összegeket érzi a saját bőrén, vagy épp az autója zörgésén. Ennek a tevékenységnek a finanszírozására egyrészt az ÁFA-visszaosztásból kapnak jelentős összegeket a megyei önkormányzatok, de a nagyobb munkálatokhoz a központi költségvetésből és az EU-s programokból is hívhatnak le pénzeket. A három megye tervezett és megvalósított költségvetése ennél e tételnél azt mutatja, hogy egyedül Kovászna megyének sikerült közel száz százalékban megvalósítania az utakra tervezett kiadásait, míg a másik két megye esetében a megvalósítási fok alig haladja meg a 40%-ot. Abszolút értékben is Kovászna megye költött 2023-ban legtöbbet az utak és szállítás fejezetre, egyedül többet fordítva erre a területre, mint Hargita és Maros megye együttvéve. A sereghajtó Hargita megye alig egynegyedét fordította utakra 2023-ban, mint Kovászna megye (6. ábra).

Galéria

Az utak és szállítás mellett a másik nagy kiadási tétel a megyei szociális rendszer működtetéséhez kötődik, amely alapvetően a megyei gyerekvédelmi rendszer, valamint az idősotthonok működtetését jelenti. Erre a területre a megyei önkormányzatok célirányos finanszírozást kapnak ÁFA-visszaosztás formájában az ellátórendszerben lévő gyerekek, valamint idősek száma alapján, amely visszaosztás épp csak elég a működtetéshez, a fejlesztéseket a megyei önkormányzatok már más forrásból kell finanszírozniuk. Ezen a téren Maros megye áll az élen, amely megye az ország egyik legkiterjedtebb gyerekvédelmi rendszerét működteti (7. ábra).

Galéria

A harmadik legnagyobb volumenű költségtétel a megyei tanácsok költségvetésében a kultúra, sport és vallás területekhez köthető. Ebből a fejezetből finanszírozzák a megyei önkormányzatok a megyei kulturális hálózatot, a különböző pályázatokat (sport, egyházi stb.), valamint a nem papi hivatású egyházi alkalmazottak fizetését is. 2023-ban messze Maros megye költött a legtöbbet erre terültre, egyedül többet, mint a másik két megye együttvéve. A kulturális kiadásoknál Hargita megye zárja a sort (8. ábra).

Galéria

Fontos tétel a megyei önkormányzatok feladatai közt az oktatási és az egészségügyi kiadások finanszírozása. A megyei önkormányzatok költségvetésében az egészségügyi tételbe a megyei egészségügyi intézmények kiadásai kerülnek bele. A megyei kórházak esetében a fejlesztések és a működéshez való hozzájárulás esik a megyei önkormányzatok hatáskörébe, ugyanakkor a községi orvosi rendelőket is támogatja a megyei költségvetés. 2023-ban mind az oktatási, mind pedig az egészségügyi fejezetnél Kovászna megye költötte a legtöbbet, legkevesebbet pedig Hargita megye (9. ábra).

Galéria

Minden szervezet esetében egy kiemelt kérdéskör annak a hatékony működtetése. A három megyei önkormányzat apparátusnak kiadásait vizsgálva azt látjuk, hogy Hargita megye működteti a legköltségesebb apparátust, amelynek összkiadása közel duplája a Kovászna megyeinek, de meghaladja a Maros megyeit is. Ez az „elsőbbség” a személyi kiadások és az anyagi kiadások területén is jelen van, mindkét mutatónál Hargita megye vezet a másik két megye előtt (10. ábra).

Galéria

Amennyiben az apparátussal kapcsolatos kiadásoknak a teljes költségvetésen belüli részarányát vizsgáljuk, ez Hargita megye esetében megközelíti a 20%-ot, vagyis közel egy ötödét fordítja a Hargita megyei önkormányzat az apparátusra, míg ez az arány Maros megyénél alig 7%. (11. ábra)

Galéria

A 2023-as évre tervezett EU-s finanszírozású projektek esetében is Kovászna megye vitte el a pálmát, ahol a megvalósított EU fejlesztések értéke több, mint amit Hargita és Maros megyének együttvéve sikerült 2023-ban kiviteleznie. A sort ez esetben is Hargita megye zárja a Kovászna megyei összeg alig egyharmadával. (12. ábra). Megj: Az EU-s fejlesztésekhez nem vettük be a PNRR finanszírozású projekteket (61. cím), hiszen ezek a 2023-as évben kezdődtek és nagyon kis százalékban sikerült megvalósítani őket, így a 2023-as értékük nem számottevő.

Galéria

Az egyes megyék méretei közti különbséget az egy lakósra számolt mutatószámokkal lehet részben kezelni. Pár költségvetési tételnél kiszámoltuk ezt a mutatót is. Az egy lakosra számolt költségvetési főösszeg 2023-ban Kovászna megyében volt a legnagyobb, több mint egyharmaddal meghaladva a Hargita megyei egy lakosra számolt összeget (13. ábra).

Galéria

Az egy lakosra számolt fejlesztési kiadásoknál még szembetűnőbb Kovászna megye előnye a 2023-a megvalósításoknál, hisz több mint háromszor akkora értéket tudhat magáénak, mint a sort záró Maros megye (14. ábra).

Galéria

Bevételi oldalon az egy lakosra jutó jövedelemadó visszaosztást vizsgáltuk meg (15. ábra). Ennél a tételnél Hargita és Kovászna megye azonos szinten áll, míg a Maros megyei egy lakosra jutó jövedelemadó-visszaosztás ötven százalékkal haladja meg az előző két megye számait. Ez arra enged következtetni, amit amúgy a hivatalos statisztikák is igazolnak, hogy Maros megyében jóval magasabbak a fizetések, (és ezáltal a fizetések után befizetett adók is), mint Hargita és Kovászna megyékben.
Megjegyezzük: a Maros megyei számokat kissé torzítja, hogy Maros megye 2023-ban jelentős jövedelemadó-visszaosztásban részesült a kulturális intézmények finanszírozására, de enélkül az összeg nélkül is Maros megye vezeti ezt a statisztikát.

Galéria

Összességében elmondhatjuk, hogy a 2023-as évet a három székely megye közül Kovászna megye tudta a legsikeresebben zárni, hiszen a három megye közül a legkisebbként mind költségvetési főösszegben, mind pedig a fejlesztések, EU-s projektek, vagy az utak és szállítás területen is az élen zárt. A három megye tervezett költségvetéséhez viszonyított 80 százalék fölötti költségvetési megvalósítási fok elfogadhatónak mondható, azonban a hiányzó megvalósítások épp a fejlesztési, beruházási területeket érintik, hiszen ott már 80 százalék alatti megvalósításokkal találkozunk – ezen a területen van még behozni valójuk a székelyföldi megyéknek.

Geréb László

A szerző a Romániai Magyar Közgazdász Társaság udvarhelyi elnöke

Infografika: Csáki Ferencz

Fotó: Haáz Vince

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust