Egyesek az osztrák síparadicsomban, mások a görög partokon töltenék a téli ünnepeket, legtöbben mégis belföldön maradnak a karácsonyi és szilveszteri időszakban.
2023. november 19., 20:392023. november 19., 20:39
Sikeres évet zárnak a háromszéki turisztikai irodák, hiszen ebben az évben a nyaralók száma nemcsak utolérte a világjárvány előtti mércét, hanem meg is haladta azt. A háromszéki szabadságolók idén nyáron főként Krétát és Antalyát látogatták, részben a görög szigetek és a török partok általános népszerűsége, másrészt a tavasszal megnyílt brassói repülőtér járatai miatt. Utóbbi működése viszont továbbra is kaotikus, László Endre, a Transilvania Tourist Service (TTS) utazási iroda vezetője állítja, hogy
„Nagyon csalódottak vagyunk, mert a brassói reptér sem technikailag, sem menedzsment szempontjából nincs felkészülve. Még mindig hiányoznak a biztonságos feltételek ahhoz, hogy a légitársaságok további üzleti terveket építsenek. Ha a Lufthansával sikerülne a tárgyalás, akkor megnyílnának a kapuk az itteni turisták előtt, meg fordítva is, mert ezek a járatok nagy gyűjtőközpontokba is szállítanak utasokat, például Frankfurtba, Zürichbe, Bécsbe, és innen már nagyon jó összeköttetések vannak a nagyvilággal.”
A külföldre utazó turistákat azonban szép számú kiránduló váltotta fel, akik Háromszék területén töltötték a nyaralásukat. László Endre elmondta, a Bálványos Resort messzeföldön híres és látogatott idén is, de szorosan a nyomában jár a kovásznai Clermont szálló és a TTS hotel is. Egy másik ügyfélkört azonban a kastélyok mesevilága ragadt el, hiszen a Mikes-kastély (Zabola Estate), az olaszteleki Daniel-kastélyszálló, illetve a Miklósváron található Kálnoky Gróf Vendégházai is nagyon közkedveltek voltak ebben a szezonban.
László Endre rámutatott, az erdélyi magyarok szentestén inkább otthon maradnak, és csak a két ünnep között indulnak útnak,
Elmondta, hogy több kérés érkezett egzotikus utakra is, főként az ideiglenes charterjáratoknak köszönhetően. Thaiföldre például karácsonykor és szilveszterkor is lesz utazási lehetőség, de indulnak járatok Antalyára, Zanzibárra és a Maldív-szigetekre is. Ezzel szemben az idei ünnepi időszakra a Kovászna megyei wellnesshotelek is telt házasak,
Ugyanakkor a kisebb panziókat is szívesen látogatják, Bálványosfürdőn ugyanis nemcsak a Bálványos Resort, hanem a Vár Panzió helyei is beteltek, a tulajdonos, Daragus Attila szerint mindez a vendéglátóhely programkínálatától is függ. „Megfigyeltük azt is, hogy a jelenlegi helyzetben az európai fővárosokat nem annyira keresik. Megváltoztak az igények, a legelső szempont a turisták számára a biztonság, utána jön csak a többi kritérium” – részletezte László Endre turisztikai szakértő, aki szerint a téli vakációk alkalmával a külföldre kívánkozók általában Egyiptomot választják úti célul, idén azonban csökkent az érdeklődők száma a palesztin–izraeli konfliktus miatt.
Daragus Attila turisztikai vállalkozó, egyben a romániai falu-, öko- és kulturális turizmust összefogó szövetség (ANTREC) országos alelnöke, Kovászna megyei elnöke szerint
Bár sokan vannak, akik télen is trópusi melegre vágynak, a hazaiak jelentős része törekszik a síszezont is kihasználni. Ennek viszont ára van, nem is akármilyen, László Endre szerint ugyanis
Ezért azok, akik mindenféleképpen külföldön szeretnének új pályákat kipróbálni, továbbra is Bulgáriába látogatnak, mert ott kedvezőbb árajánlatokat találhatnak. Sívakációs időszakban azonban a háromszékiek inkább Kovászna, Hargita és Maros megyékben keresnek kisebb, pénztárcabarátabb sípályákat, már amennyiben hull annyi hó, illetve lesz annyira hideg, hogy a hóágyúkat elindíthassák és a pályákat megnyithassák.
Fotó: Bálványos Resort Facebook-oldala
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!