Most vagy soha! - mozifilm-bemutató a Kovásznai Művelődési Központban

Március 19-én a Kovásznai Művelődési Központban is bemutatják a Most vagy Soha című, magyar történelmi kalandfilmet Lóth Balázs rendezésében.

Székely Hírmondó

2024. március 14., 13:252024. március 14., 13:25

A vetítések időpontjai:

Március 19. Kedd, 18.48
Jegyár: 25 lej. Jegyek elővételben a Városi Művelődési Ház jegypénztárában hétfőn és kedden 8-15 óra között vagy a helyszínen, fél órával a film kezdete előtt. További információ a 076-267-4516-os telefonszámon.

Március 19. Kedd, 11.00
Diákjegy: 15 lej. Szervezett csoportok jelentkezését várják a 076-267-4516-os telefonszámon.

Erdélyben is a magyarországi mozibemutatóval egy időben, március 15-étől láthatja a közönség a régóta várt Petőfi-filmet, a Most vagy soha! című alkotást, amely nemcsak a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakjának, hanem a Habsburg-uralom elleni szabadságharcban betöltött szerepének is emléket állít. A filmet a Taylor Projects és a Vándormozi hozza el az erdélyi nézőknek.

1848. március 15. Miközben a költő Petőfi Sándor és barátai versenyt futnak az idővel, hogy kikényszerítsék az osztrák uralom végét, addig a Habsburgok kegyetlen titkosrendőre, a magyar származású Farkasch a nyomukba ered, hogy Petőfit eltéve láb alól, megakadályozza a rendszer összeomlását.

Az ügynök, aki először semmibe veszi a diákok lázadását, ráébred, hogy a Nemzeti Dal szikraként gyújthatja meg a forradalom lángját. Ezért lefizetett rablókkal a Landerer nyomdát próbálja lerombolni, de hiába. Az ifjaknak sikerül kinyomtatni a 12 pontot és a Nemzeti Dalt, követőiket pedig a Nemzeti Múzeum elé hívják egy nagygyűlésre.

Stáblista:
Rendező: Lóth Balázs
Forgatókönyvíró: Kis-Szabó Márk, Rákay Philip, Szente Vajk
Zene: Gulya Róbert
Szereplők: Horváth Lajos Ottó, Jászberényi Gábor, Berettyán Nándor, Mosolygó Sára, Fehér Tibor, Roland Bordás
Operatőr: Dobos Tamás
Producer: Fülöp Péter, Csincsi Zoltán, Kriskó László, Rákay Philip

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust