Serdülőket és gyerekeket célzó programok támogatására gyűjt a sepsiszentgyörgy Rotary Klub az idei, március 22-én megszervezett jótékonysági bál keretében.
2024. március 13., 09:352024. március 13., 09:35
[reklam]
Az idei évben az előzőhöz hasonlóan két fontos projektet támogat a jótékonysági bál, amelyre az előpataki Panorama rendezvénysátorban fog sor kerülni március 22-én, pénteken. A Rotary Klub ezalkalommal is hangsúlyt fektet a Diakónia Keresztyén Alapítvány által működtetett délutáni oktatás és meleg ebéd programjára, amelyet 2011 indulása óta töretlenül támogat. Torma Vera, a Diakónia gyermek- és családsegítő szolgálatának vezetője kérdésünkre elmondta, hogy több mint tíz évvel ezelőtt csupán 15 gyermeket tudtak bevonni, mára 15 településre is kiterjedt a KinderEd program és közel 600 gyermeknek tudnak ellátást biztosítani.
„Bár hosszú évek óta támogatnak, a Rotary Klubot tavaly kértük meg, hogy teljes erőbedobással álljanak az ügy mellé, mert a HEKS svájci segélyszervezet visszalépett a támogatástól” – magyarázta Torma Vera. Felidézte, hogy hét megyében működött a projekt, de csak Kovászna megyében sikerült fenntartani, mindezt közösségi összefogással, hiszen a megyei tanács, a helyi önkormányzatok, szülők, cégek és magánszemélyek is beszálltak a Rotary mellett. „A mostani bálnak is az a céja, hogy ennek a gyerekeknek tovább tudjuk biztosítani ezt a megyei szintű programot” – hangsúlyozta a vezető, aki szerint megdöbbentő, mennyire sokakat sikerült megmozgatni a nemes cél érdekében.
Kiemelte, hogy a KinderEd program azért hiánypótló, mert ameddig egy jobban szituált családban a szülő megengedetheti, hogy a gyermekének megfizesse a délutáni oktatást, addig a nagy többség ezt nem teheti meg. „Nagyon nagy igény van rá. Különösképpen az írástudatlan, kevés iskolával rendelkező szülők azok, akik nem tudnak segíteni a gyerekeknek a tanulásban, ez eredményezi később a hatalmas nagy lemorzsolódást” – magyarázta.
A másik projekt keretében drogmegelőzési kampányt indítanának, amely során interaktív program keretében hívnák fel a Kovászna megyei fiatalok figyelmét a droghasználat veszélyeire és következményeire. A tervek szerint a begyűlt összegből egy állandó kiállítást vásárolnának, amelyeket a diákok csoportokban látogathatnak meg, hiteles képet nyerhetnek a drogfogyasztás bonyolult társadalmi jelenségéről, megismerkedhetnek a szerhasználat kockázataival.
A Rotary Klub tavaly szervezett bálján közel 200 ezer lej gyűlt össze, körülbelül 200 vendég adományából. Az összeg kétharmadát az elmúlt évben a Diakónia Keresztyén Alapítvány gyermek- és családsegítő szolgálatának délutáni oktatás és meleg ebéd programjára fordították, további 50 ezer lejjel pedig a Kovászna Megyei Vöröskereszt munkáját segítették, ennek köszönhetően 15 kikölcsönözhető, otthoni beteggondozáshoz szükséges speciális ágyat tudott beszerezni a szervezet.
Az idei Rotary-bál költségeti fedező részvételi díj 350 lej személyenként, amely banki átutalással befizethető az esemény Facebook-oldalán közzétett bankszámlaszámra. Részvételi szándékot március 18-ig jelezhetik az érdeklődők a 0745 024 315-ös telefonszámon.
Fotó: Sepsi Rotary Klub Facebook-oldala
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!