A világ ködében máig ragyogó hajnalcsillag

Emiatt is jutott később a számkivetettség sorsára. Ugyanis miután szeretett férje, Lajos hatévnyi tényleges házasság után, 1227-ben elhunyt, a sógora – bár korábban fogadalmat tett, hogy szükség esetén megóvja, megvédi őt és három gyermekét – nemcsak a várból, hanem még Türingia tartományából is kiűzte Erzsébetet, és megbüntette azon alattvalóit, akik segíteni merészeltek rajta. A húszéves özvegyet ugyanakkor megfosztotta vagyona kezelésének jogától és férje birtokainak jövedelmétől – innentől kezdve az üldözések, megpróbáltatások, megalázások szakadatlan sorozata vár rá.

II. Frigyes császár házassági ajánlatát visszautasítva inkább belépett a ferencesek világi rendjébe, és többé nem vetette le magáról a szürke csuhát. Kizárólag a szegények és a betegek pártfogolásnak szentelte életét, még a házába is beengedte a leprásokat, forró imái folytán csodás gyógyulások következtek be. Miután három nappal előtte megjövendölte saját halála időpontját, 1231. november 17-én, 24 éves korában tért vissza Teremtőjéhez.

Erzsébet még a legegyszerűbb gyermeket is egyenrangú társnak tekintette, mindenét a szegényeknek adományozta, enni adott az éhezőnek, inni a szomjazónak. Árvaházat, kórházat, a szegények számára menhelyet alapított, a nőket fonni tanította, négy napig temetetlenül hagyott holttesténél vakok, bénák leltek gyógyulást. Így magától értetődő módon már négy évvel a halála után, 1235 pünkösdjén szentté avatták, és hozzáfogtak a ma is álló marburgi Szent Erzsébet-templom építéséhez.

A világegyház egyik legnépszerűbb női szentje a feleségek, fiatal anyák, özvegyek, a ferences harmadrend és a szeretetszolgálat, a karitász pártfogója. Templomok, kápolnák, menhelyek, képzőművészeti ábrázolások, zene- és irodalmi művek őrzik emlékét. Többek között a Kézdivásárhelyen éppen 150 évvel ezelőtt báró Szentkereszty Stefánia kezdeményezésére alapított árvaleány-nevelő intézet vagy a gyergyószentmiklósi, ma is fungáló öregotthon is az ő nevét viselte, viseli, a Gyulafehérvári Caritas a napján szokott a szegények számára gyűjtést szervezni.

Erzsébet napját a régi magyar egyház piros betűs ünnepként tartotta számon, mígnem Mária Terézia kérésére a pápa 1754-ben meg nem engedte, hogy misehallgatás után a hívek „szolgai” munkát végezhessenek. Ez oda vezetett, hogy hamarosan teljesen köznappá vált, és így is maradt a 19. század második feléig. Miután ugyanis Ferenc József császár és magyar király mindenki által közkedvelt feleségét, a legendás Sissit is Erzsébetnek hívták, névnapja valóságos ünnepnek számított az Osztrák-Magyar Monarchiában, a halálát követőn pedig például az iskolák szünnappal áldoztak emlékének. Így aztán nem csoda, hogy a 20. század közepéig az Erzsébet volt az egyik legnépszerűbb női név Háromszéken.

A népünk körében iránta érzett mélységes tisztelet jele lehet, hogy semmiféle gyarló szokás nem kötődik a napjához, sőt, vele kapcsolatos közmondást sem találni, bár gyermekjátékainkban olykor emlegetik Szent Örzsébet asszonyt. Mivel azonban november 19-e körül általában megváltozik az időjárás (hideg után enyhülés, enyhe időt követően lehűlés várható), egy-két regula azért rögzült a régiek emlékezetében. Erzsébet megrázta a pendelyét – szokták mondani, ha éppen havazik, és az gyakorta előfordul, vagy: „Szent Erzsébet napja tél erejét szabja; Erzsébet, Katalin köddel virágozik.”

A gazdák szerint amilyen Erzsébet, olyan lesz a karácsony. Nos, ez alapján arra lehet számítani, hogy idén az angyal szánon hozza a karácsonyfát!

Nyitóképünkön Székelyszenterzsébet mai református temploma, melynek helyén a középkorban Szent Erzsébet-templom állt.

Fotó: facebook.com/szekelyszenterzsebet