Bajnok a HSC Csíkszereda

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Sorozatban hatodik, összesítésben pedig 14. bajnoki címét nyerte jégkorongban Csíkszereda pénteken este. A 2011/12-es idény döntőjének ötödik mérkőzésén a HSC Csíkszereda hazai pályán 3–2-re legyőzte a Brassói Fenestelát, és megnyerte a finálé négy nyert mérkőzésig tartó sorozatát.

Dobos László

2012. március 30., 23:252012. március 30., 23:25

2012. április 25., 13:562012. április 25., 13:56

Nem túl látványos hokit hozott a döntő ötödik mérkőzése, a két csapat játékosai azonban az elsőtől az utolsó másodpercig teljes erőbedobással megküzdöttek minden korongért, és azt nagyon értékelte a Vákár Lajos Műjégpálya lelátóit szinte teljesen megtöltő közönség, mely ezúttal is elénekelte a Székely Himnuszt a mérkőzés előtt.

Az első harmadban többet támadtak a csíkiak és ez a 9. percben értett góllá: Petres tört be bal szélen a brassóiak védekező harmadában, mesterien talált a kapu elé érkező Molnár Zsoltnak, aki közelről legyőzte Polcot (1–0). A  harmad utolsó perceiben átvette a játék irányítását a Fenestela és két perccel az első szünet előtt Filip Richard a kapu közeléből egy jól helyezett lövéssel kiegyenlített (1–1).

A középső játékrészben felváltva támadtak a csapatok, jól védtek a kapusok, de a 33. percben, a brassói kapu előtti kavarodásban Hruby közelről a hálóba lőtte a korongot (2–1). Pontosan egy percre rá Varga kitűnően indította Barinkát, a brassói csatár pedig értékesítette a ziccert (2–2). Ezt követően azonban sebességet váltott a HSC, és az egyik gyors, többpasszos, egyérintős csíki kombináció végén Moldován Ervin (Petres és Podstavek segítségével) legyőzte Polcot (3–2).

Az utolsó játékrészben már nem született gól, pedig a harmad közepén a csíkiak két teljes percig játszottak öt a három ellen. Az utolsó két percben emberelőnye kerültek a vendégek, sőt az utolsó percre már két csíki játékos ült a büntetőpadon, s mivel a brassóiak a kapus helyett is mezőnyjátékost küldtek jégre – hat a három ellen támadhatott a Fenestela. Gól azonban nem született, bár 7 másodperccel a vége előtt a korong becsorgott Kozuch kapujába. A találatot azonban kisles előzte meg, az egyik brassói játékos a csíki kapus területén belül állt ...

Nyert a HSC Csíkszereda, mely elhódította zsinórban hatodik, összességében pedig a 14. bajnoki címet Csíkszeredának.

Döntő, ötödik mérkőzés: HSC Csíkszereda – Brassói Fenestela\'68 Corona 3–2 (1–1, 2–1, 0–0). Vezették: Cosmin Adrian Topârceanu, Valentin Lascăr és Máthé István, Mihai Trandafir. Gólszerzők: Molnár Zsolt, Hruby és Moldován Ervin, illetve Filip Richard és Barinka. Büntetőpercek: 10–20. A 2011/12-es döntőt a HSC Csíkszereda nyerte 4:1-es összesítéssel (3–4, 6–1, 3–1, 3–0 és 3–2).

CSÍKSZEREDA: Kozuch, Ruczuj (kapusok) – Hruby, Góga, Novak, Péter Levente, Mihály; Papp, Nagy István, Becze, Szőcs, Bíró Ottó; Kósa, Flinta, Moldován, Petres, Podstavek; Molnár Zsolt, Bíró Tamás. Edzők: Eduard Giblak és Nagy Béla.

BRASSÓ: Polc, Fülöp Rajmond (kapusok) – Filip, Imecs, Barinka, Basilides Tibor, Borsos; Nagy Csaba, Varga, Antal, Zsók, Pál; Kertész, Laczkó Attila, Lőrincz, Bartzen, Fodor; Dávid, János, Péter Zsolt, Bálint Zsolt, Péter Róbert. Edzők: Andrej Rajcak és ifj. Antal Előd

Különböző csapatnevek alatt a következő években nyert román bajnoki címet Csíkszereda jégkorongban: 1949, 1952, 1957, 1960, 1963, 1997, 2000, 2004, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011 és 2012.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?

Egy győzelemre van a döntőbe jutástól a Csíkszeredai Sportklub a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a csíkiak hazai pályán kétszer legyőzték a Progymet. A sorozat szombat este Gyergyószentmiklóson folytatódik.

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

Két harmad után még a vendég Gyergyószentmiklósi Progym vezetett szerdán este a Csíkszeredai Sportklub ellen a Vákár Lajos Műjégpályán a román felnőtt jégkorongbajnokság elődöntőjében. A harmadik játékrészben aztán feltámadt a csíki gárda.

Két harmad után támadt fel a Sportklub
Két harmad után támadt fel a Sportklub
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

Hazai győzelemmel kezdődött a román felnőtt jégkorongbajnokság székelyföldi elődöntője. A három nyert mérkőzésig tartó sorozat első mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub kedden este hazai pályán 6–2-re legyőzte a Gyergyószentmiklósi Progymet.

Az első meccset a Sportklub nyerte
Az első meccset a Sportklub nyerte
2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

2017. március 07., kedd

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért

Négy vidéki csapat vehet részt a kedden este kezdődő és az egyik csapat harmadik győzelméig tartó román jégkorongbajnoki elődöntőben. Az már biztos, hogy egy Hargita megyei együttes ott lesz a fináléban.

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

Gál Sándor edző tanítványai, a Csíkszeredai ISK csapata nyerte az U20-as korosztályú román jégkorong-bajnokság döntőjét.

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

Győzelemmel hangolt az elődöntőre a Gyergyószentmiklósi Progym a román jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó meccsén. A piros-fehérek a sereghajtót vasárnap is simán megverték.

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

2017. március 04., szombat

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym

Kétgólos hátrányból állt fel a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő Galaci Dunărea, és megszerezte mindhárom pontot a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A Gyergyószentmiklósi Progym kiütéssel nyert a Sportul Studențesc ellen.

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

Véget ér a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakasza, szombaton és vasárnap lejátsszák az utolsó négy mérkőzést. A Csíkszeredai Sportklub a Galaci Dunăreát fogadja, a Gyergyószentmiklósi Progym pedig a Sportul Studențesc együttesét.

Zárul a hokibajnokság alapszakasza
Zárul a hokibajnokság alapszakasza
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

Az izlandi Akureyriben hétfőn kezdődik a divízió 2/B jelű női jégkorong-világbajnokság, amelyen a Csíkszeredai Sportklub játékosaira épített romániai együttes is részt vesz. 

Izlandon hokiznak a székely lányok
Izlandon hokiznak a székely lányok
2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Második meccsén is könnyedén nyert a Csíkszeredai Sportklub a Sportul Studențesc együttese ellen. Míg szombaton huszonhatszor találtak be a kék-fehérek a fővárosiak kapujába, vasárnap tizenöt gólt szereztek a csíkiak.

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!