Vérünkben hordozzuk a tánchagyatékot

– Kérem, néhány mondatban térjen ki az együttes által készített tavalyi előadásokra.

– Tavaly három műsort vittünk színpadra, melyek teljesen különbözőek. Varga Zoltán Virágom Világom című folklórelőadásával indítottunk márciusban, ami egy portréműsor. Varga az eddig készített legjobb koreográfiáit válogatta össze. Természetesen ezek a műsorrészek nagyon különböztek egymástól. Nem véletlenül mutattuk be március 15-e előtt, hisz a zempléni táncokból álló rész pontosan az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc tiszteletére készült, de volt benne József Attila-versre is épülő koreográfia, és így tovább.

A második előadásunk, a Hegyen innen, hegyen túl gyakorlatilag egy felújított előadás volt. Tavalyelőtt csak néhány alkalommal léptünk fel vele, ezért tűztük ismét műsorra. Nekünk, táncosoknak ez a kedvencünk, mivelhogy mi készítettük a koreográfiáját, emiatt szívünkhöz is nagyon közel áll. Májusban mutattuk be újra, gondoljuk, hogy a közönségünk is kedveli ezt a műsort, mivel gyimesi és felcsíki táncokra épül, a két táncrend hasonlóságát domborítja ki.

A harmadik előadásunk, a János vitéz gyerekek számára készült, de felnőtteknek is szól. Ez egy merőben újdonságot jelentett számunkra, nagy élmény volt a rákészülés, felrázott, hisz egy új oldalunkról mutatkozhattunk meg. Szerintem a műsor is jól sikerült, mindenhol nagyon szerették, Csíkszeredában ötször is előadtuk, mindannyiszor telt házzal.

– A János vitéz azért is érdekes, mert nemcsak a koreográfia elkészítésében működtek közre, hanem a dramaturgiai elemeket, színpadi részét is ki kellett találják.

– Igen, Boka Gábor rendező különböző csoportokra osztott minket, és elképzeltük az egyes jeleneteket. Amelyik variáns mindenkinek tetszett, az lett az előadás része. Saját ötletekből indultunk ki, így mi is magunkénak érezzük. Persze, a rendező az alapelgondolása alapján csiszolta egységessé a produkciót.

– Az is észlelhető, hogy az utóbbi években nemcsak egyszerűen bemutatnak egy-egy előadást vidéken, hanem ezenkívül próbálják bevonni a helyi tánccsoportokat, és közös tánc-, illetve kézműves foglalkozásokat szerveznek.

– Úgy szeretnénk, hogy mindenki magáénak érezze ezt a táncot, kultúrát. Nekem az az elvem, hogy a hagyományőrzés nemcsak a mi feladatunk, hanem minden egyes magyaré. Mindenki hozzá kell járuljon, és a maga képességeivel gazdagítsa őseink hagyatékát. Mi ehhez alkalmat nyújtunk, és segítünk elsajátítani ezeket a táncokat, de élni is kell velük.

– A vicei találkozó és mezőségi turné, amelyet évről évre megszerveznek, úgy érzékeltem, hogy egyre gazdagabb, egyre kiteljesedettebb. Sikerült elindítani egy táncmozgalmat.

– 1996-tól kezdődően szervezzük meg a vicei találkozót, ami rengeteget alakult, fejlődött azóta. Az első tánctalálkozóra – még jól emlékszem – rengeteg olyan csoport érkezett a környező falvakból, amely csak népdalokat énekelt. Az utóbbi időben évről évre több tánccsoport érkezik, és ami a legfontosabb számunkra, hogy a helyieknek vissza tudtuk tanítani a vicei táncokat. Szóval egyre gazdagabb a néptáncműsor, úgy érzem, mindinkább megértik, mennyire elengedhetetlenül fontos elődeik tánchagyatékát ismerni és továbbadni.

Nekik mi nem kell tanítsuk, hogy milyen magyarnak lenni, a szórványban ők ezzel eleget szembesülnek, viszont mi megadtuk azt a lehetőséget nekik, hogy tánccsoportokat indíthassanak. Az együttesünktől egy-két ember többször ki is utazott besegíteni az ottaniaknak. Találtak néhány ügyes ott élő személyt, és őket megtanították táncolni, a továbbiakban pedig ők jártak ki a szomszédos falvakba.

– Lehet, kicsit meredek a hasonlat, de a tánc is úgy terjed, mint a betegség, jó értelemben véve, könnyen fertőz...

– Ha kerülnek olyan emberek, akik ismerik a táncot, és tudják is tanítani, akkor a fiatalok könnyen megfertőzhetőek. Főleg az a lényeg, hogy sokat foglalkozzanak velük, mert hamar megszeretik. Mindenkinek a vérében van ez a tánc, ha a sajátjába belekóstol, akkor szeretni fogja.

– Mit tart a tavalyi év legpozitívabb fejleményének?

– Nem is tudnám így kapásból elmondani, mi a legnagyobb pozitívum, talán az, hogy három műsorunk is született, és mindegyiket nagy sikerrel tudtuk bemutatni elég sokszor, és főleg itthon. Én ugyanis nagyon fontosnak tartom, hogy főleg itthon tudjunk minél több előadással a közönség elé lépni. Minden itthoni magyart szeretnénk a szívében erősíteni, ezért megpróbálunk Erdély vagy szűkebb pátriánk, Hargita megye minden kisebb, elszigeteltebb magyarlakta településére eljutni.

Nagyon jó hangulat uralkodik az együttesnél, mindannak ellenére, hogy megélhetési gondokkal küszködünk, mindenki szereti a munkáját, hivatását.

– Melyek a negatívumok?

– Az együttes sajnos, arra kényszerült a tavalyelőtti leépítések, megszorítások kapcsán, hogy nem lehet állandó zenekarunk. Emiatt csak a fontosabb előadások előtt egy próbahétre szerződtethetjük a zenészeket. Legtöbbször hangfelvételekről próbálhatunk, és ez nehézkesebbé teszi a munkánkat.

Természetesen minden együttestag zsebét érintik az anyagi megvonások, de hát ezt minden, közpénzekből alkalmazott személy érzi országszerte. Ez a helyzet, ehhez kell alkalmazkodnunk.

– Körvonalazódik-e az együttes idei műsorkínálata?

– Éppen ma az első nap, amikor egy új műsor készítésébe belefogtunk. Még a címet sem árulhatom el, mert egyelőre munkacímmel dolgozunk. A mezőségi Ördöngösfüzes nevének keletkezéséről több legenda is fennmaradt. A mi történetünk egy ördögűzésről szól, a pap észlelte, hogy ördög jelent meg a településen, és a környező papokat hívta meg, hogy segítsenek a gonoszt elűzni.

Ezenkívül több koreográfussal is felvettük a kapcsolatot, úgy gondolom, hogy egy vagy akár két műsort is elkészíthetünk a tavasz közepéig.