Nagyszombat – a csend és a gyász napja

Szentírási eredetű szokás a szent sír állítása és őrzése: „Pilátus azt felelte nekik: ’Van őrségtek, menjetek és biztosítsátok magatoknak, ahogy tudjátok’. Azok pedig elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel biztosították maguknak a sírt. ” (Mt 27, 65-66) A szentsír, másként „Úr koporsója”, „Isten koporsója”, Lövétén gyöngyös koporsó állításának és feldíszítésének nagypénteki szokása sajátos hazai, illetve közép-európai liturgikus hagyomány, a 15. században említik először.
A szentsír eredetileg csak keresztből állott. Ezt födték be gyolccsal, miseruhával és stólával is, miseénekek kíséretében. Meghintették szenteltvízzel, s úgy incenzálták, mint a temetésnél szokás. Követ helyeztek rá, lepecsételték, őrség vigyázta. Manapság a nyitott koporsóba fektetett Krisztus-szobrot nagypéntekre felvirágozzák, és a hívek késő éjszakáig, és szombaton az esti fényszertartásig virrasztanak mellette. Vannak települések, köztük Csíksomlyó, ahol hímes tojást is tesznek a corpus mellé. Általános a búzahajtásokkal, zöld lombokkal és tavaszi virágokkal történő díszítés, ugyanakkor hagyományos cserepes hortenziát helyezni a szentsír köré. Csík és Gyergyó környékén, több településen ma is gyakorolják a szentsír őrzését, „Jézuskatonának” nevezik vállalóit.