Fotó: Iochom Zsolt
Nyilvános próba, vetítéssel egybekötött Zsigora-történet, közös táncelőadás és táncház színesítette a Zsigora-napot pénteken a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban, ahol a volt és jelenlegi néptáncosok találkoztak.
2013. április 07., 10:002013. április 07., 10:00
2013. április 07., 18:012013. április 07., 18:01
Az elmúlt évek emlékeit fekete-fehér és színes fényképek, kisfilmek és visszaemlékezések által elevenítették meg az iskola dísztermében, ahol a néptánccsoport múltjáról és jelenéről Juhász-András Réka igazgatóhelyettes beszélt. Kiemelte: a zsigorások színesebbé teszik az iskola életét, a szülői bálok, a farsangtemetések, a nyugdíjas pedagógusok találkozója és a tizenkettedikes tanulók köszöntése nem történik meg a Zsigora nélkül. Az iskolai és városi rendezvények mellett táncoltak már az Ezer Székely Leány Napján, továbbá rangos külföldi táncfesztiválokon is felléptek a zsigorások – hangsúlyozta Juhász-András Réka, aki elvállalta a néptánccsoport menedzselését.
A tánc határokat nyit, és jobban össze tud barátkozni általa egyik ember a másikkal – köszöntötte a jelenlévőket Gábos Endre, a néptánccsoport oktatója, aki a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tánckarvezetője. Ugyanakkor köszönetet mondott a fiataloknak a kitartásukért, és hogy jó tagjai voltak a csoportnak.
A zsigorások kalotaszegi táncot mutattak be, majd tortával és közös táncházzal ünnepelték a napot. A táncmulatságban Román Hunor, Kedves Botond és Biró Imre, valamint a Márton Áron Gimnázium diákjaiból 2011-ben alakult Szapora Band húzta a talpalávalót.
A háromnapos eseménysorozaton néptáncosok, gazdálkodók, helyi lakosok és városi látogatók találkoznak, hogy együtt elevenítsék fel a régi idők kaszáló hangulatát.
Helikopterrel jött Székelyföldre pénteken Ion Țiriac, Románia legismertebb sport- és üzletembere, aki jégpályákat nézett meg, valamint az utánpótlás-jégkorongról is tárgyalt. Úgy tudjuk, hogy Zsögödben Lénárd András üzletemberrel is találkozott.
Fakivágásra készülnek Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának székelye körül, az érintett szakaszon útlezárásra kell számítani július 14-én, hétfőn.
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
szóljon hozzá!