
Fotó: Veres Nándor
Négy év után újra megnyitják a csíkszeredai Tilost. A kulturális kávéház régi-új cégére a jövő héttől kezdődően, a jelenlegi Cuba Café bár helyén hirdeti majd a könyvbemutatóknak, koncerteknek, borkóstolóknak, táncháznak, valamint a baráti hangulatú vitázásoknak és beszélgetéseknek helyet adó szórakozóhelyet.
2013. május 09., 17:352013. május 09., 17:35
2013. május 09., 18:592013. május 09., 18:59
A Gál Sándor utcai szórakozóhelyen a jövő héten cserélik ki a cégtáblát, valamint a kisebb arculati elemeket, a falra pedig dekorációként a régi Tilosban készült fotók kerülnek. „Elsősorban egy decens, polgári kávéházi jelleget szeretnék kialakítani a régi Tilos mintájára, főként kulturális rendezvényekre, könyvbemutatókra, kiállításokra, igényesebb jazzkoncertekre, borkóstolókra szeretnénk helyezni a hangsúlyt” – sorolta György Attila, a Tilos működtetője.
A kávéház első rendezvénye Lukács Csaba és Marossy Géza észak-koreai útjának fényképes beszámolója lesz Észak-Korea magyar szemmel címmel, amelyet május 14-én, kedden 18 órától tartanak. A hivatalos megnyitót valamivel később, két-három hét múlva szervezik meg, úgy tervezik, hogy egy kisebb koncerttel és borkóstolóval ünneplik meg a Tilos szellemiségének újjáéledését.
„A cél az, hogy legyen egy olyan otthonos hely, ahol a helyi polgárság, a helyi alkotó emberek nyugodtan leülhetnek, alkothatnak, beszélhetnek egymással, olyan irodalmi kávéházi jelleget szeretnénk visszaadni, mint a hajdani pesti kávéházak” – mondta György. Nagyobb átalakítást majd ősszel eszközölnek a jelenlegi szórakozóhelyen, akkor a bútorzatot is kicserélik a régi Tilosra emlékeztető berendezésekkel.
Csíkszeredában 16 éven át formálta az értelmiségiek közösségét a Petőfi utcai Tilos, 2009-ben viszont bezárták, jelenleg gyógyszertár és bank működik a helyén. „Az akkori Tilos egyedi volt, és egyediségét, különlegességét az oda járó értelmiség adta meg” – mesélte a valamikori kulturális kocsma törzsvendége, Balla Tibor képzőművész, majd hozzátette, örvend annak, hogy újra lesz Tilos, hiszen van igény valódi irodalmi, kulturális kávézóra, ahová hasonló érdeklődésű egyének járnak.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!