Fiatalítottak a Csíkszentgyörgyi Havasalja Fúvószenekarban

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Huszonkét aktív taggal működik a Csíkszentgyörgyi Havasalja Fúvószenekar, de jelenleg még huszonnégy fiatal zenész tanítása is zajlik. Nyolc év működés után elkezdődött egy generációváltás, a belefáradt idősebb zenészek helyét átveszik a most tanuló ifjú tehetségek.

Szabó Kamilla-Mária

2016. augusztus 09., 13:282016. augusztus 09., 13:28

Már az 1940-es években létezett egy rezesbanda Csíkszentgyörgyön, de a jelenleg is működő Havasalja Fúvószenekar első válogatását 2008. március 18-án tartották, akkor osztották ki a helyi közbirtokosság által vásárolt első hangszereket – ismertette András József. A fúvószenekar vezetője hozzátette, akkor néhány zenélni tudó lelkes helybéli felkereste a közbirtokosságot, arra kérve a vezetőséget, hogy segítse őket egy zenekar elindításában. Az elinduláshoz szükséges támogatást megkapták, ahogyan a fennmaradáshoz szükségeseket azóta is biztosítják számukra. A zenélni tudók mellé nyolc éve fiatalokat is beválogattak, velük az akkori karvezető, Urszuly Árpád és a népiskola tanárai külön foglalkoztak. András József mosolyogva megjegyezte azt is, hogy a gyorsan tanuló, kottaolvasó fiatalok mellett volt olyan idős tagjuk is, aki – habár a kottát nem ismerte – bármelyik nótát kívülről elfújta. Akkor negyvennégy taggal indult el a zenekar, azt követően voltak cserék, váltások, jelenleg 33 tagot számlálnak. Ebből 22 zenész vesz aktívan részt a próbákon, fellépéseken, a többiek munkahelyük, tanulmányaik miatt maradnak távol a zenekari zenéléstől.

Jelenleg további 24 fiatallal foglalkoznak a népiskola tanárai, akik miután elsajátították a kellő tudást, valószínűleg a fúvószenekart erősítik majd – avatott be a zenész. Belátta azt is, hogy a most tanuló fiatalok már teljesen más tudást szereznek meg, mint amivel a korábbi tagok rendelkeznek, ami egy újabb erőt adhat a zenekarnak. „Jelenleg egy generációváltást él át a zenekar, ez még eltart egy évig. Ez idő alatt, aki belefáradt, ki fog lépni a zenekarból. De ha a most tanuló zenészeknek csak fele folytatja a munkát a kitartó idősebbekkel, akkor felfrissült erővel folytathatja működését a csapat.” A zenekar alapító tagja arra is kitért, hogy a zenekarban a legfiatalabb tagok 10 évesek, a legidősebb pedig nemsokára hetven évet tölt. Eredményként említette meg azt, hogy a fúvószenekar tagjainak gyermekei közül többen kedvet kaptak és csatlakoztak a csapathoz, a valamikori zenészek egy része pedig zenei szakirányú egyetemi oktatásban vesz részt.  

A fúvószenekar alapítója és fenntartója a helyi közbirtokosság: a szervezet vásárolta meg az elinduláshoz szükséges negyven hangszert – akkor volt néhány zenész, aki saját hangszerét használta. Ahogyan fejlődött a zenekar, és látták, hogy lesz jövője, további új hangszereket vásároltak, az elhasználódottakat pedig folyamatosan cserélték. A kezdő fiataloknak is a közbirtokosság biztosítja a felszereléseket, de még így is van szabad hangszer. Emellett a zenekar tagjai rendelkeznek kottatartókkal, illetve a felnőtt zenészeknek egyenruhát is biztosított a közbirtokosság. Nemcsak használható hangszereket vásároltak a zenekar részére, hanem a borszéki fúvószenekar 100 éves hangszereit is megvették – ezek jelenleg a közbirtokosság épületében vannak kiállítva –, amelyeken még az osztrák-magyar monarchiabeli címer van feltüntetve. Mindezek mellett szükségük lenne további lelkes zenészekre – válaszolta kérdésünkre András József. A könnyebb boldogulás érdekében 2012-ben bejegyeztették a Csíkszentgyörgyi Közbirtokosság Havasalja Fúvószenekarának Egyesületét is.

Már a kezdetektől megfogalmazták az alapszabályzatukat, amelyet minden zenész aláírt, tudomásul véve a jogait, kötelezettségeit – emiatt rendezetten folynak a próbáik. Hetente egy alkalommal gyűlnek össze gyakorolni a közbirtokosságtól bérelt teremben. Repertoárjukon elsősorban indulók, csárdások, keringők, tangók, himnuszok, halotti búcsúztatók, egyházi énekek szerepelnek. „Bálint István jelenlegi karvezető megköveteli, hogy ne csak fújjuk, hanem jól fújjuk a darabokat, figyelve a dinamikára, az ütemre is” – mutatott rá a zenész. Legnagyobb kihívásként mégsem ezt, hanem a folytonosság biztosítását nevezte meg, hogy mindig legyenek olyan helyiek, akik szívesen beállnak, tanulnak, zenélnek a helyi közösségért.  

Évente 10-12 fellépésen vesznek részt: zenélnek a falutizesek egyházi ünnepein, falunapokon, rendszeres meghívottai a csíktaplocai házasemberek báljának. Fújtak már a községbeli szoboravató ünnepségeken, a székelyek nagy menetelésén, továbbá évente adnak karácsonyi koncertet is. Felléptek már Parajdon, Borszéken, Vaslábon és több magyarországi településen, ugyanakkor rendszeres résztvevői az Alcsíki Fúvóstalálkozóknak, de alkalomadtán a helyi focimeccseken is zeneszóval bátorítják a helyi csapatot – foglalta össze András József.   

A zenekar tagjai
Trombita: Vargyas Sándor, Péterfi Szilárd, Kovács László, Sánta Szabolcs, Kánya István, Fejér László, Pál Henrik. Fuvola: György Erzsébet, Tekse Antónia. Klarinét: Farkas Ervin, Kánya Imre, Lukács Zsolt, Basa Ádám, Imre Kinga, Kánya Tihamér, Vargyas László, Fejér Előd. Alt szaxofon: Vitos Péter,  Pál Norbert, Keresztes Lajos. Tenorszaxofon: Keresztes Tibor, Farkas Imre, Vargyas Mihály. Tenorkürt: András József, Nyírő Tibor. Vadászkürt: Czikó Attila. Harsona: Miklós József, Ferenc István. B tuba: Haricska Gábor, Péter Ervin. F tuba: Szőcs Domokos. Dob: Ambrus Csaba. Nagydob: Kasza József. Karvezető: Bálint István. Kezdő fiatal zenészek: Timár Mónika (tenorkürt), András Bálint (klarinét), Haricska Csongor (klarinét), Fazakas Örs (trombita), Kasza Katalin (klarinét), Tekse Szabolcs (klarinét), Kánya Norbert (harsona), Miklós Zsolt (klarinét), Szőcs Szidónia (fuvola), Balog Erika (klarinét), Frigur Enikő (fuvola), Gál Arnold (vadászkürt), Gál Hunor (vadászkürt), Gál Eszter (fuvola), Lacz Orsolya (fuvola), Szennyes Kriszta (fuvola), Szennyes Lénárd (esz szaxofon), Kolcsár Alpár (esz szaxofon), Kolcsár Előd (trombita), Tekse Balázs (klarinét), Urus Attila (esz szaxofon), Vargyas Ibolya (fuvola), Sándor Balázs (vadászkürt), Ambrus Csongor (dob).

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak

A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
Hirdetés