Örökített és archivált tudás: népi kultúra területén nagyhatalomnak számít Erdély

– Konkrétumokban láthatók-e már az erdélyi Hagyományok Háza feladatai? Mennyire másak ezek, mint Magyarországon?
– Ha általánosságban nézzük, nem lesz nagyon más, ugyanakkor vannak olyan erdélyi sajátosságok, amelyek miatt mégiscsak más. Egyrészt nagyon fontos különbség, hogy itt, Erdélyben nagyon sok helyen még élő módon tudjuk tanulmányozni és továbbvinni a hagyományt, például egy jobbágytelki tánccsoportban még mindig él a jobbágytelki tánc, de nagyon sok helyen máshol is. Zenében is tudok hasonlót mondani: a magyarpalatkai zenekarban a prímás gyereke is ott muzsikál, ott nem lesz gond, hogy a hagyományt átadják. Ugyanakkor sok helyen nincs ez már jelen, ott nekünk dolgunk van, a 20. századi gyűjtések alapján ezt a tudást tovább kell adni. Ami a konkrétumokat illeti, az egy hosszú lista, de három nagy tevékenységi körbe sorolható. Az egyik egy disztribúciós tevékenység, ami arról szól, hogy eljussanak egymáshoz ezek a hagyományos népi kultúrát művelő csoportok. Szomszédolásnak is nevezhetnénk, amit a hálózatban már elkezdtünk, ugyanis gyakran van az, hogy az egymástól ötven kilométerre lévő közösségek csoportjai nem tudnak egymásról. De arra is figyelmet fordítunk, hogy a magyarországi közösségekkel is kialakuljanak élő szakmai kapcsolatok. A második nagy feladatunk az archiválási tevékenység: itt, Erdélyben nagyon sok olyan gyűjtemény található, amit jórészt a hetvenes évektől errefelé különböző szakmai szinten álló emberek végeztek el, ezek a gyűjtemények el fognak pusztulni, ha nem vigyázunk rájuk, hisz jórészt analóg hordozókon vannak. Ezeket szeretnénk összegyűjteni és elérhetővé tenni. A harmadik nagy feladat pedig az élő hagyományátadás tevékenysége. A hálózati munkában már elkezdtük ezt – a jeles napokhoz kötődő szokásainkat ismertető tanfolyamainkat, az énekoktatást vagy a kézműves-tevékenységeket tudom említeni –, de teljes spektrumon szeretnénk megvalósítani, beleértve a pedagógusképzést is, ahol már akkreditált tanfolyamaink is lesznek. Emellett felvállalnánk egy szociális tevékenységet is, ugyanis az a tapasztalatunk, hogy azok közül, akik ezt a hagyományos tudást birtokolják, nagyon sokan nagyon rossz helyzetben vannak.

– Marosvásárhelyi központ, kolozsvári, csíkszeredai, székelyudvarhelyi területi irodái lesznek az erdélyi hálózatnak. Ezeket hogyan kell elképzelni? Mindenütt lesz háza a Hagyományok Házának?
– Néhány fős irodák lesznek, amelyeknek az a feladatuk, hogy megszervezzék az erdélyi szakembereknek a tevékenységeket. Egyfajta koordinációs tevékenységgel és lokális programokkal foglalkoznak majd.

– Van-e végső cél, amit lát maga előtt, hogy mondjuk tíz év múlva mit csinál a Hagyományok Háza Erdélyben?
– Több is van. Kevéssé kap hangsúlyt, de itt, Erdélyben a bartóki gondolat több mint aktuális jelen pillanatban: nem véletlen, hogy nem Erdélyi Magyar Hagyományok Házának hívják az alapítványt. Azt gondoljuk, hogy az erdélyi hagyományos kultúra a románok nélkül vagy a cigányok nélkül ugyanúgy elképzelhetetlen, mint a magyarok nélkül. Ezt az egységet szeretnénk átmenteni, továbbvinni a következő évtizedekre. A cél pedig, mondjuk, egy olyan vízió, amelyben Erdélyben például 2050-ben teljesen természetes lesz egy családban, hogy vasárnap felöltik magukra a helyi viseletüket, amikor templomba mennek, hogy tudják a lokális tánc valamelyik változatát, és húsvétkor egy anyuka a piros tojás helyi változatait festi a lányával, nem pedig boltban veszi meg a festett vagy csokitojást.