
A Fészek nélkül – Bukovinai székelyek című előadás tánctörténeti jelentőséggel bír
Fotó: Gábos Albin
Február közepén Budapestre látogat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Műsorukon a Fészek nélkül – Bukovinai székelyek, valamint a Góbé farsang produkciók szerepelnek.
2020. február 11., 13:192020. február 11., 13:19
Február 15–16-án a Hagyományok Házában lép fel a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Szombaton a Fészek nélkül – Bukovinai székelyek előadást láthatja a közönség. Lőrincz Beáta dramaturg, látványtervező tánctörténeti jelentőségűnek tartja az előadást, mely a bukovinai székelyek hányatott sorsát kívánja a tánc nyelvén megosztani.
„Koncepciónk alapján a vándorlásuk során érintett területek táncait rendeztük színpadra, valamint a bukovinai székelység kétszázötven éve alatt kiforrott táncanyagait osztjuk meg a közönséggel. Az összeállításban szerepelnek azok az anyagok, amit vélhetően még a Székelyföldről hoztak magukkal és örökítettek át nemzedékről nemzedékre, s ami az óhazában ilyen formában már nem is létezik. Ehhez társulnak a bukovinai népek hatásait mutató motívumok, amiket a székelyek a saját ízlésükre formáltak. Amikor 1944-ben Tolna és Baranya megyében letelepedtek, akkor ezt az együttes anyagot őrizték meg az utókor számára. A feldolgozásunkban a színpadon megelevenednek a mádéfalvi veszedelem, Trianon, a bécsi döntés, a világháborúk sorsfordító momentumai. A táncokat népdalok, keservesek egészítik ki, valamint Lőrinc Imre forrásértékű könyvéből és Tamás Menyhért költő verseiből is idézünk.
– nyilatkozta az előadás kapcsán a dramaturg.
Másnap, vasárnap a Góbé farsang kerül színre. A téli ünnepkör bensőséges adventi szakaszát a farsangi vigasság ideje váltja fel. Ekkor – vízkereszt után – a világ tótágast áll, minden és mindenki kivetkőzik magából, és gúnyt űz környezetéből. A népi hagyomány elevenen él tovább, a farsangi jelenetek a közelmúlt eseményeire is válaszolnak, kipellengérezve többek között a közélet visszásságait. Az előadás bőven merít a néphagyomány téli szokásaiból.
Az előadás a bukovinai székelyek hányatott sorsát kívánja a tánc nyelvén megosztani
Fotó: Gábos Albin
A színes farsangi kavalkád Konc király és Cibere vajda ádáz harcával bontakozik ki, ami alatt – számos zsánerfigurával megtűzdelt – vásári jelenet, kocsmai mulatozás, tánc és ének zajlik. A forgatagban krampuszok, kukák, állatmaszkos alakok tűnnek fel, maga a nagy kaszás is tiszteletét teszi, álpapok, kántorok és siratóasszonyok az álhalottak tréfás temetését játsszák el. A medve és a legény játékosan kel birokra, a piaci alkudozók elkótyavetyélik az állatot, aztán bőséges áldomást isznak rá, s közben mindezt kíváncsi kecskék pletykálják ki. A szilaj mulatás végét egy temetési szertartás jelzi, melynek során egy százéves nagybőgőt kísérnek utolsó útjára: az ügyetlenül összetákolt, ütött-kopott hangszer hamis, disszonáns hangjával alkalmatlan a muzsikálásra. Ezért a búcsúztatóján senki sem szomorú, tréfásan élcelődve helyezik sírba, azt kívánva, hogy soha többet ne szólaljon meg!
A zene, a vers szeretete hozta őket össze, s noha volt idő, hogy nem zenéltek együtt, évek múltán is elő tudtak húzni egy-egy dalt a „bőröndből”. A Bőröndös zenekar tagjaival, Bíró Hunorral, Székely Norberttel és Moldován Balázzsal beszélgettünk.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
szóljon hozzá!