Háborús helyeken békeidőben: Szerecsenszikla, a hajdani hadszíntér

Mellettük máshonnan idehozott zsidó munkaszolgálatosok is voltak az építkezésen, sokszor kézzel keverve meg a maltert. A hozzávalókat volt, ahová szekéren, volt, ahová csörlős rendszerrel juttatták fel. A Szalárdon dolgozóknak könnyebbség volt, hogy a hátország felől, a hegy hátától gépkocsival megközelíthetők voltak a stratégiai pontok” – tájékoztatott Nagy József, aki világháború-kutatóként számos szemtanúval készített interjúkat, vagy gyűjtötte össze írott visszaemlékezéseiket.

Túrákon a veteránok unokái

A történész állítja, a második világháború kapcsán nincsenek nagy tabuk, amelyekről nem tudunk, ismerjük a harcok folyamatát, az erődök építését, a katonai szolgálat kérdéseit, a visszavonulást, de sok minden van, amiről nem tudunk eleget. Az eddig összegyűjtött visszaemlékezésekből kell rekonstruálni a múltat, mert már aligha vannak szemtanúk. A legfiatalabb veterán is 1925-ben született, tehát 93 éves, és aki meg akarta osztani emlékeit azt már tíz éve felkereste Nagy József. A Gyergyói-medencéből 70–80 interjúja van, annyi, ahány veterán akkor élt. A történész tapasztalatból állította:

„Az interjúk a népi emlékezet világának részei, átmenetet képeznek mese és valóság között” – szögezte le Nagy József, hozzátéve, ha a veteránok közül egyre kevesebb is van az élők sorában, az emléktúrákon mindig vannak jelen az ő leszármazottjaik. Azt is tapasztalta, a háborút járt személy gyermeke kevésbé, unokája viszont jobban érdeklődik a történtekről.

Mindenkinek megvan a saját történelme, mindenkinek joga van megélni, a lényeg, hogy kezelje történelemként és nem mai valóságként. Ami megtörtént, elmúlt, akkor fegyverrel a kézben kellett hely állni, ma az lenne a hőstett, ha az áldozatok sírhantjai fölött békejobbot tudnánk nyújtani egymásnak.”