Európa feltartott hüvelykujjal: autóstoppal járta be a kontinenst Török Richárd

– Minek a hatására és hogyan tervezted el, hogy egy hátizsákkal járod végig Európát?
– Egy erős érzelmi hatás kapcsán indult el bennem a gondolat, pontosabban egy rosszul sikerült párkapcsolat vett rá erre az útra. Úgy éreztem, hogy ez az egyetlen kiutam ebből az egészből. Igazából sehogy nem terveztem, az elképzelésem az volt, hogy szeretnék kijutni Nyugat-Franciaországba a bátyámhoz. Nagyon spontán volt, nem tudtam, hogy mit akartam csinálni. Romániából Magyarországon át Ausztriába, majd Németországon át Franciaországba a bátyámhoz, végül Belgiumon át Hollandiába mentem. Itt munkát vállaltam, de a járvány közepén haza kellett jönnöm

– Melyik volt a kedvenc helyed?
– A francia és az ausztriai Alpok emlékezetesek számomra. Nagyon jó volt a csendes hegyvidéki környezet. De említésre méltó München is, ahol lazák az emberek, és nagyon finomak a levesek. Szerettem Hollandiában is.. Egy nagyon nyitott ország, ahol tényleg senkit sem érdekel, hogy éppen hogy öltözöl, vagy milyen zenét hallgatsz. Ők pont megvannak a saját kis véleményükkel és életükkel. Igazából egy nagyon laza és imádni való hely, nem érzed azt, hogy bámulnak az utcán vagy bárhol. .

– Mik a tapasztalataid a stoppolással a nyugati országokban? Mennyire kell lemondani a kényelemről?
– Nagyon könnyű! Sokkal segítőkészebbek az emberek. Ha szeretnél valahova eljutni, nyitottak, nem hurrognak le, ha stoppolsz. Ha nem is tudnak elvinni odáig, ahová szeretnél, akkor is visznek valameddig, valahová. Arra, hogy ilyen útba belevágjunk, több fajta módszer van. Senkinek sem ajánlom, hogy azt a szélsőséges stílust válassza, mint én, mivel az utcán éltem, és bokrokban is el tudtam aludni. Ha valaki ilyen utazásba kezd bele, akkor is nyugodtan mehet hotelbe, kiélvezheti a kényelmet, aludhat vetett ágyban. Az utcán élni viszont nagyon költséghatékony, nekem nagyon nagy poén volt.

– Ilyenkor sátorban aludtál, vagy a puszta földön?
– Ha volt lehetőségem, akkor sátor. De több időt vett el a felállítása, mint amennyi időt töltöttem benne. A legjobb módszer a függőágy, amit ki lehet kötözni két oszlop közé, de az izolír vagyis polifoam is megfelelő arra, hogy kicsit kényelmesebb legyen a világ.

– Van valamilyen emlékezetes történeted, amikor furcsa helyen aludtál?
– Egy autópálya melletti pihenőben voltam épp, és gondoltam, hogy egy ottani kis bolt mögött majd elalszok. Tettem egy kört az épület körül, ahol sajnos megállítottak a rendőrök, és megkérdezték, hogy én mégis mit akarok csinálni. Mondtam, hogy alvóhelyet keresek, nincs pénzem, de aludni akarok. Nagyon kedvesen mondták, hogy messzebb van egy facsoport, ott nyugodtan lepihenhetek. Az a bizonyos hely viszont két villanypásztorral volt bekerítve, és úgy voltam vele, hogy nem akarom, hogy reggel puskával költsenek, inkább hagytam. Visszamentem a kisbolthoz, bemásztam mögé és ágyat vetettem magamnak, és aludtam egy jót. Másnap reggel egy csigacsalád úgy döntött, hogy egyet pihen rajtam. Körülbelül 20-25 csigát szedtem le magamról. Szóval szórakoztató a természetben aludni, csak meg kell válogatni a helyet.

– Nem féltél?
– De, egyszer-kétszer sajnos féltem is. De nagyon hamar megszokja az ember. Az első pár nap tényleg rossz. Ilyenkor rájössz, hogy semmi biztonságod nincs, magadra vagy utalva. Emellett persze ott a honvágy. De egy pár nap alatt, maximum egy hét után lecseng, azután pedig teljesen szabad vagy. Az, hogy oda mehetsz, ahova akarsz, senkitől sem függsz, nem vagy időhöz kötve, olyan szintű szabadság és elengedettség, amit nagyon ki kell próbálni.

– Szereztél-e olyan barátokat, akikkel most is tartod a kapcsolatot?
– Igen. Majdnem minden kontinensről van ismerősöm, akikkel az úton találkoztam, és többnyire folyamatosan tartom a kapcsolatot velük. Ahhoz képest, hogy Hollandiában lényegében az utcáról vettek fel dolgozni, nagyon jól beilleszkedtem. Egy hotelben dolgoztam, ahol a csapat folyamatosan változott, így mindig nagyon színes egyéniségek voltak benne.

– Mit tanultál ez alatt az utazás alatt? Mik a következtetéseid?
– Sokat tanultam arról, hogyan kell tájékozódni és emberekkel kommunikálni. Megtanított saját magamról gondoskodni, hogy minden oké legyen. Rengeteg jó embert ismertem meg az út során, akik egy egyszerű vándornak – nekem – ételt, pénzt, bármit adtak volna, és ezt nagyon pozitívnak éltem meg ebben az egészben.

– Van-e olyan hely, ahova biztosan visszamennél?
– Őszintén fogalmam sincs, hogy hova mennék vissza legszívesebben. Nekem egész Európa nagyon tetszik, úgyhogy én nagyon szívesen végigjárnám újra, ugyanígy, ha tehetném.

– Folytatod-e majd ilyen módon a világ megismerését?
– Mindenképpen, ez egy olyan kaland, amit én nagyon szeretnék folytatni. Biztos, hogy be fogok járni még több országot, csak jelenleg ez nem megoldható. Jelenleg egy olyan világot élünk, amiben nem mehetünk, ahova csak akarunk. Viszont bárkinek azt ajánlom, hogy akinek van lehetősége és ha már nincsen covid, az járja be bár Európát, mert nincsenek nagy távolságok. Ha stoppol, ha kocsival megy, de menjen végig egyszer legalább, mert nagyon megéri.