Fotó: Gligor Róbert László
Virágvasárnapján több Nyárád menti református gyülekezetben konfirmációi ünnepélyt tartottak. Nyárádmagyaróson 8, Jobbágyfalván 2 ifjú tett tanúságot arról, hogy kellő ismereteket szerzett református hitéről, valamint egyház- és vallástörténetből.
2011. április 19., 17:402011. április 19., 17:40
2011. április 19., 18:062011. április 19., 18:06
A székelytompai gyerekek kitűnő ismereteikről adtak bizonyságot
Székelytompán 5 gyerek állt az Úrasztal elé, és miután ügyesen és magabiztosan feleltek a katekizmusból és bibliaismeretből feltett kérdésekre, áldást és felhatalmazást nyertek az úri szent vacsora jegyeinek elvételére, és ezzel a gyülekezet tagjai közé soroltattak. Ünnepi beszédében Gáspár István lelkész hangsúlyozta: Jézus kis dolgokat kér az emberektől. Csak szívüket kéri, hogy kiürítse abból a szeretetlenséget, bánatot, félelmet, és megtöltse szeretettel, kegyelemmel, hogy a keresztyéni hit világíthassa be életüket.De ugyanakkor figyelmeztette is az ifjakat, hisz a világ, a mámoros élet és a Sátán is kéri szíveiket.
A köszönő szavak után, az ünnepség végén Magyari Botond, ifj. György István, Debreczeni Arnold Gáspár, Magyari Hortenzia és Marcu Csengele Brigitta ajándékot vehettek át a lelkésztől: egy-egy Bibliát és az Erdélyi Református Egyházmegye presbiteri szövetségének legújabb, jubileumi emléklapját, hisz éppen idén 200 éve annak, hogy Szárazajtán a zsinat elhatározta a konfirmáció bevezetését a gyülekezeti gyakorlatba.
szóljon hozzá!