Csütörtökön indul a roncsautó- és a roncsautó plusz program a természetes és jogi személyeknek egyaránt – nyilatkozta Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter.
A legmagasabb riasztási fokozatba léptek a biztonsági szolgálat ügynökei kedden Kolozsváron, miután meghibásodott az a helikopter, amely Donald Trump amerikai elnök fiát szállította volna tovább a repülőtérről – számoltak be sajtóforrások.
A kormánykoalíció újabb hatáskörétől fosztotta meg Klaus Johannis elnököt, miután a szenátus úgy módosított egy kormányrendeletet, hogy az elnök által irányított legfelső védelmi tanácsnak nem lesz többet beleszólása a titkosszolgálat vezetőjének kinevezésébe.
Döntő házként elfogadta kedden a képviselőház a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokról (RCA) szóló törvényt. A tervezetet 226 képviselő támogatta voksával, 25-en ellene szavaztak, négyen tartózkodtak.
Elfogadta kedden a képviselőház plénuma – döntő házként – az erdészeti kihágásokat és bírságokat szabályozó törvényt – írja az Agerpres hírügynökség.
Egy férfi bomlásnak indult holttestét fedezték fel kedden a Szatmárnémeti Megyei Sürgősségi Kórház konyhájának derítőtartályában.
A centenárium kapcsán a román állam vegye figyelembe a kisebbségek szempontjait – fogalmazta meg kedden a képviselőházban napirend előtti felszólalásában Benkő Erika. A háromszéki képviselő hangsúlyozta, az elmúlt 99 évben nem javult a kisebbségek helyzete.
Az RMDSZ tartsa tiszteletben a románok történelmét - mondta Florin Roman liberális képviselő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alsóházi frakciójának alelnöke. Florin Roman ezzel Markó Béla volt szövetségi elnök kijelentésére reagált.
A szenátus plénuma elfogadta annak a törvénynek a módosítását, amelynek értelmében a helyi elöljárók helyetteseik aláírásukkal az okiratok valódiságát tanúsítják, míg a szakszemélyzet aláírása ennek törvényességét szavatolja.
Beidézték hétfőn a legfőbb ügyészségre Ion Iliescu volt államfőt, hogy kihallgassák a bányászjárással kapcsolatos ügyben. Ugyancsak hétfőn Petre Roman volt miniszterelnöknek is meg kellett jelennie az ügyészek előtt.
Spontán tiltakozásba kezdtek hétfő reggel országszerte a pénzügyi igazgatóságok alkalmazottai. Az egységes bértörvény tervezetével elégedetlenek, amelynek értelmében 20 százalékkal csökkenne a bérük.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Május 15-től június 9-ig tart az Egészségügyi Világszervezet által kezdeményezett Global Youth Tabacco Survey (GYTS) elnevezésű kampány, amely a diákoknak a dohányzással kapcsolatos ismereteit hivatott felmérni.
A vörös, narancssárga és sárga jelzésű árvízriasztások következtében több mint 600 tűzoltó és rendőr beavatkozására volt szükség. Az elmúlt 24 órában az ország több megyéjében 270 technikai műszerrel kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelmiseknek.
A portugál Salvador Sobral nyerte Amar Pelos Dois című dalával az Eurovíziós Dalfesztivált vasárnapra virradóra Kijevben. Pápai Joci az Origo című számmal, remek szerepléssel a nyolcadik lett.
Beszámolt a megválasztása óta eltelt 105 nap eseményeiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök a Romániai Magyar Demokrata Szövetség zilahi kongresszusán.
Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) egyelőre nem foglalkoztatja a kormányra lépés kérdése.
Kimentettek a tűzoltók egy kútba esett öt éves kislányt Răcari városában, tájékoztatták az Agerpres hírügynökséget a Dâmboviţa megyei katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársai.
A stratégiai dokumentum az RMDSZ prioritásait tartalmazza, konkrét intézkedéseket javasol: a nyelvi jogok bővítését, a kisebbségi törvény parlamentbe való benyújtását, a párbeszéd megerősítését a pedagógusokkal, orvosokkal, gazdákkal, vállalkozókkal.