Jócskán összegyűlt a pénz büntetésekből a rendőrségi akció után

Jócskán összegyűlt a pénz büntetésekből a rendőrségi akció után

8400 esetben rótt ki pénzbírságot a rendőrség összesen mintegy két és félmillió lejre egy ellenőrző akció során, amelynek célja az állampolgárok biztonságának védelme, a csendháborítás és társadalomellenes tettek megelőzése volt.

Kaphatunk-e bírságot azért, ha nincs nálunk a kötelező biztosítást igazoló irat?

Néha maguk a közlekedésrendészek sem tudják pontosan, milyen iratokat kérhetnek el egy közúti ellenőrzés során. Emiatt előfordul, hogy nemcsak azokat kérik, amelyeket a törvény előír, hanem egyéb dokumentumokat is, és ha azok nincsenek a vezetőnél, bírságot szabnak ki.

Kaphatunk-e bírságot azért, ha nincs nálunk a kötelező biztosítást igazoló irat?
2017. november 21., kedd

Ezzel is számolni kell: nem alkoholosan, kábszeresen vezetett a sofőr

Őrizetbe vettek a rendőrök Szatmárnémeti utcáin egy sofőrt, aki pszichoaktív szerek hatása alatt vezette személygépkocsiját – írja az Agerpres hírügynökség a Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányság keddi közleményére hivatkozva.

Ezzel is számolni kell: nem alkoholosan, kábszeresen vezetett a sofőr
2017. november 20., hétfő

Magyarként román egyenruhában

A rendőrakadémián tanulta meg, mit jelent a tisztelet és a fegyelem, de azt is, hogyan kell zoknit mosni, vagy mosdót takarítani. Cseh Csaba Marosvásárhelyen végzett az Unirea Főgimnázium magyar tagozatán, most másodéves az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémián.

Magyarként román egyenruhában
Magyarként román egyenruhában
2017. november 20., hétfő

Magyarként román egyenruhában

2017. november 16., csütörtök

Filmbe illő üldözés után kapták el az alkoholcsempészeket

Filmbe illő üldözés után kaptak el csütörtökre virradóan két alkoholcsempészt a Maros megyei rendőrök Keménynagyszőlősön – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Rendőr-főkapitányság közleményére hivatkozva.

Filmbe illő üldözés után kapták el az alkoholcsempészeket
2017. november 15., szerda

Diáktársa apja késelte meg a tanulót

Egy diáktársa apja késelt meg egy tanulót Alexandriában, a műszaki gimnázium területén.

Diáktársa apja késelte meg a tanulót
Diáktársa apja késelte meg a tanulót
2017. november 15., szerda

Diáktársa apja késelte meg a tanulót

2017. november 13., hétfő

Őrizetbe vettek egy ittasan vezető pópát, aki halálra gázolt egy gyalogost, és elmenekült

Őrizetbe vettek egy Galac megyei pópát vasárnap este, miután ittasan vezette személygépkocsiját, és halálra gázolt egy gyalogost, majd elmenekült a helyszínről – írja az Agerpres hírügynökség a Galac Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének hétfői nyilatkozatára hivatkozva.

Őrizetbe vettek egy ittasan vezető pópát, aki halálra gázolt egy gyalogost, és elmenekült
2017. november 13., hétfő

Ízig-vérig székely fiatal mesél arról, hogy miért tanul rendőrnek

Rendőr ismerőseitől tudott meg többet a szakmáról a farkaslaki Fancsali Norbert, aki idén elkezdte egy évig tartó tanulmányait a câmpinai rendőraltiszt-képzőn. Személyes tapasztalatairól, a hatósági munkához való viszonyulásáról és jövőbeni terveiről beszélgettünk a tizenkilenc éves fiatallal.

Ízig-vérig székely fiatal mesél arról, hogy miért tanul rendőrnek
2017. november 10., péntek

Szuperrendőreink lesznek golyó- és szúrásálló felszereléssel

Közbeszerzési eljárást indított el az Országos Rendőr-főkapitányság, amely során mintegy 112 millió lejre vásárolna golyó- és szúrásálló felszerelést – írja az Agerpres hírügynökség.

Szuperrendőreink lesznek golyó- és szúrásálló felszereléssel
2017. november 10., péntek

Több száz ecstazyja volt, már egy sincs

Több száz ecstasy tablettát árusító férfit ért tetten a rendőrség a Bihar megyei Dusafalván. A dílert előzetes letartóztatásba helyezték – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Rendőr-főkapitányság pénteki jelentésére hivatkozva.

Több száz ecstazyja volt, már egy sincs
Több száz ecstazyja volt, már egy sincs
2017. november 10., péntek

Több száz ecstazyja volt, már egy sincs

2017. november 09., csütörtök

Már le is tartóztattak két fiatalt, akik részt vehettek az erdész bántalmazásában és megkötözésében

Két tancsi fiatalembert azonosítottak és vettek őrizetbe huszonnégy órára a szászrégeni rendőrök, akiket azzal gyanúsítanak, hogy leütötték és megverték azt a szászrégeni erdészt, aki falopás közben tetten érte őket.

Már le is tartóztattak két fiatalt, akik részt vehettek az erdész bántalmazásában és megkötözésében
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A Gyárfás kúria felújítási látványterve
Megnyitás

A Gyárfás kúria felújítási látványterve

Kiállítótermeket, szálláshelyeket és kávézót is szeretnének kialakítani a székelykeresztúri Gyárfás-kúriában a nyáron elkezdődő restaurálás során. A tervek szerint 19. századi állapotába állítják vissza az épületet a korabeli leírások alapján.

2017. november 09., csütörtök

Székelykeresztúr mellett termesztett kannabiszt és fegyvereket foglaltak le a Hargita megyei rendőrök

Több fajta drogot és egy engedély nélkül tartott fegyvert is azonosított, illetve foglalt le Hargita megyében a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság az elmúlt időszakban.

Székelykeresztúr mellett termesztett kannabiszt és fegyvereket foglaltak le a Hargita megyei rendőrök
2017. november 06., hétfő

Tervezet: bűncselekménynek minősülne a rendőrök munkájának akadályozása

A rendőrök biztonságának és tekintélyének növelése érdekében több jelentős intézkedést tömörítő törvénymódosító tervezetet bocsátott közvitára a belügyminisztérium.

Tervezet: bűncselekménynek minősülne a rendőrök munkájának akadályozása
2017. november 02., csütörtök

Több ezer lejt találtak a nőnél, aki koldult

Nagyobb pénzösszeget loptak el a Maros megyei Libánfalván egy házból. Az esetet a petelei rendőrségi körzetnél jelentették még múlt vasárnap. Azóta a pénz is előkerült – legalábbis a legnagyobb része.

Több ezer lejt találtak a nőnél, aki koldult
Több ezer lejt találtak a nőnél, aki koldult
2017. november 02., csütörtök

Több ezer lejt találtak a nőnél, aki koldult

2017. október 31., kedd

Elsodorta az idős nőt az autó oldaltükrével, nem állt meg, csak a rendőröknek

Idős hölgyet sodort el egy haszongépjárműt vezető sofőr kedden délután a Kézdivásárhelyhez tartozó Kézdisárfalván, ám az esetet követően a gépjárművezető nem állt meg, hanem továbbhaladt.

Elsodorta az idős nőt az autó oldaltükrével, nem állt meg, csak a rendőröknek
2017. október 30., hétfő

Fegyverrel fenyegette az anyját, háromszor lőtt a lakásban

Engedély nélküli fegyvertartás és fenyegetés miatt vett őrizetbe a Maros megyei rendőrség egy 29 éves, nyárádremetei férfit – tájékoztatott hétfőn a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Fegyverrel fenyegette az anyját, háromszor lőtt a lakásban
2017. október 30., hétfő

Több mint ötven gyorshajtó nem fog egy ideig száguldozni az utakon

Több mint ötven olyan gépkocsivezetőt állított meg a rendőrség az elmúlt héten, akik túlzott sebességgel közlekedtek az autópályákon –  tájékoztat közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság.

Több mint ötven gyorshajtó nem fog egy ideig száguldozni az utakon
2017. október 27., péntek

Rendőrökkel kellett a kórházba menniük mintát adni kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt

Négy Szeben és Vâlcea megyei fiatalt kísértek be pénteken a nagyszebeni megyei sürgőségi kórházba, hogy vér- és vizeletmintát vegyenek tőlük kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt – írja az Agerpres hírügynökség a kórház közleményére hivatkozva.

Rendőrökkel kellett a kórházba menniük mintát adni kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye