Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba levélben válaszolt Szőke László Borboly Csaba, a kondu(k)átor című jegyzetére. Az alábbiakban változtatások nélkül közölük.
Ha ma (vagy bármikor!) belépsz a Facebookra, elolvasod a Hargita megyei napilapokat és azok sms-rovatát, bekapcsolod a megyében elérhető, magyar nyelvű hírekkel jelentkező rádióadókat, nos, Borboly Csaba valósággal folyik ki belőlük.
A segítség mindig jól jön, bármilyen problémát kell megoldani, hiszen több kéz többet tesz, így lényegesen gyorsabban javíthatunk egy-egy rászoruló mindennapjain vagy egy adott helyzeten – gondolják a jóhiszemű, tenni akaró emberek.
Az a jó a városnapokban – ha az idő nem fog ki teljesen rajtunk –, hogy mivel majdnem mindenki kimozdul valamilyen neki tetsző rendezvényre, alkalom nyílik olyanokkal is szót váltani, akikkel különben ritkán tesszük, tehetjük.
Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Homoródalmás. Ezek azok a települések környékünkön, ahol az elmúlt években, de inkább hónapokban konfliktusos helyzet alakult ki romák és magyarok között.
A mellékelt fényképen Adrian Jean Andrei-nak, Hargita megye prefektusának, pontosabban a családjának használatában álló két autó látható, amint a csíkszeredai Temesvári sugárúton felfestett helyen, tehát tilosban parkolnak.
Rögtön a legfontosabb észrevétel, amit újságíróként mindenképpen észlel a magamfajta udvarhelyi: ha valakit kiakaszt Csíkban, hogy bírálóan írtál róla, az fölhív telefonon, és jól elküld melegebb éghajlatra, saját füled hallatára.
Annak ellenére vélem igaznak a címben megfogalmazott állítást, hogy a székelyföldi románok udvarhelyi fórumán elhangzottak vérlázítóak.
A hirtelen ránk szakadt megnyilvánulási lehetőségek sokakban – sokunkban – azt a téves képzetet keltik, hogy igenis muszáj minden alkalmat és lehetőséget kihasználni a véleménynyilvánításra. Pedig ez kétélű fegyver.
Az erdélyi, székelyföldi magyar újságíró az eddigi 27 év alatt kialakult sztereotípia szerint mind-mind be van kötve valamelyik párthoz vagy gazdasági érdekcsoporthoz, mindig megmondják neki, hogy mit írhat meg s mit nem.
A korondi születésű Lőrincz Márton 1936-ban magyar színekben lett olimpiai bajnok, szabadfogású birkózásban. Buenos Airesben halt meg, és temették el. 55 évvel a halála után viszont újra „hazatért”: szülőfalujában, a Firtos lábánál helyezték hamvait örök nyugalomra.