Az országos gyász nem érinti az óvodai ünnepségeket

Az országos gyász nem érinti az óvodai ünnepségeket

Sok óvodás csoport már hetek óta készül az adventi, karácsonyi együttlétre, és néhányan a kihirdetett háromnapos országos gyász idejére, december 14–16. között tervezték az ünnepséget. A

Nehéz lesz majd hazacsalogatni a gyerekeket a bölcsőde felújított udvaráról

Igazi oázist alakítanak ki a székelyudvarhelyi bölcsőde udvarán, ahol a legkisebb korosztálynak megfelelő játékelemek mellett kiskert is lesz. A projekt – melynek első szakaszát már be is fejezték – pályázati összegekből és számtalan helyi támogatásból valósul meg.

Nehéz lesz majd hazacsalogatni a gyerekeket a bölcsőde felújított udvaráról
2017. december 07., csütörtök

A mezőgazdasági minisztérium alárendeltségébe is fognak tartozni a mezőgazdasági szakirányú iskolák

A szenátus pár napja szavazta meg, hogy ezentúl a mezőgazdasági szakirányú középiskolák a tanügyminisztériumon kívül a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium alárendeltségébe is tartoznak.

A mezőgazdasági minisztérium alárendeltségébe is fognak tartozni a mezőgazdasági szakirányú iskolák
2017. december 05., kedd

Félúton a katolikus iskola megalapítása

A szenátus döntő házként hétfő délután elfogadta az RMDSZ tanügyi törvényt módosító javaslatát, amely előírja, hogy ezután törvénnyel is létre lehet hozni kisebbségi oktatási intézményeket az országban.

Félúton a katolikus iskola megalapítása
2017. november 28., kedd

Ok, katolikus iskola, de mi lesz az Unireával?

Dorin Florea polgármester keddi sajtótájékoztatóján hosszú percekig ecsetelte, hogy aggódik az Unirea Főgimnáziumért, és az ott tanuló gyermekekért. Szerinte az RMDSZ által benyújtott, a római katolikus iskola létrehozását szabályozó törvénytervezetben egy szó sincs az Unirea Főgimnáziumról.

Ok, katolikus iskola, de mi lesz az Unireával?
2017. november 27., hétfő

Bezárták az óvodát, a szülők a kapuban tudták meg, hogy nem vihetik be a gyermekeiket

Hét csoportnyi óvodást kellett hazaküldeni hétfőn a marosvásárhelyi Kerekerdő Óvodából, miután kora reggel kiderült, hogy vélhetően a hétvégén csőtörés volt. A felső emeleti fürdőben keletkezett csőtörés miatt beáztak a termek, feljött a parkett, az egész épület használhatatlanná vált.

Bezárták az óvodát, a szülők a kapuban tudták meg, hogy nem vihetik be a gyermekeiket
2017. november 27., hétfő

Beavatkozna, ha egy sérültnek elsősegélyre lenne szüksége?

Koponyasérüléstől vérző orr, törött felkar, alélt testek – ez a látvány fogadott hétfőn a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tornatermében, ahol a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének képviselői tartottak szimulációs bemutatót.

Beavatkozna, ha egy sérültnek elsősegélyre lenne szüksége?
2017. november 27., hétfő

Negyedszázada nyitotta meg kapuit az udvarhelyi Nardini-napközi

Gyermekekkel, meghívottakkal és a Nardini Napközi Otthon tevékenysége iránt érdeklődőkkel ünnepeltek a hét végén a Székelyudvarhelyen élő mallersdorfi ferences nővérek: huszonöt éve hozták létre a tanintézetet.

Negyedszázada nyitotta meg kapuit az udvarhelyi Nardini-napközi
2017. november 26., vasárnap

Újra kell-e értelmezni a pedagógusi szakmát?

Térségünkben is egyre jellemzőbb a pedagógusok társadalmi presztízsének a visszaesése, emellett – a szigorúan vett tanórákon kívül – a gyerekekre gyakorolt hatásuk a régebbihez viszonyítva minimális, ugyanis átvették azt a különböző okos eszközök.

Újra kell-e értelmezni a pedagógusi szakmát?
2017. november 23., csütörtök

Így és ennyire gyakran csalnak a dolgozatoknál az egyetemisták

Hat állami finanszírozású romániai felsőoktatási intézmény 1127 diákját szólította meg az a felmérés, mely az ernyőszóval iskolai csalásnak nevezett jelenség típusok szerinti megoszlását és gyakoriságát mérte hazai egyetemi hallgatók körében.

Így és ennyire gyakran csalnak a dolgozatoknál az egyetemisták
2017. november 21., kedd

Vajon itthon maradnak, ha felnőnek?

Az első és harmadik díjat is megnyerték a Pénzidomár nevű országos gazdasági vetélkedőn a székelyudvarhelyi református kollégium diákjai az elmúlt hét végén Csíkszeredában. Közben a gimisek Magyarországon bizonyítottak, szintén egy gazdasági versenyen.

Vajon itthon maradnak, ha felnőnek?
Vajon itthon maradnak, ha felnőnek?
2017. november 21., kedd

Vajon itthon maradnak, ha felnőnek?

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Felidézték a hadba hívás pillanatait
Megnyitás

Felidézték a hadba hívás pillanatait

Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.

2017. november 21., kedd

Csapatépítőn az osztályközösségek – persze, ha a tanárok is úgy akarják

Nőtt az igény a csapatépítő tevékenységek iránt az iskolások részéről, idén például hét gyergyói osztályközösség jelentkezett az Élményhatás elnevezésű programra. Ezzel együtt a program szervezői kifogásolják, hogy egyes tanárok elutasítják a csapatszellem erősítését célzó programot.

Csapatépítőn az osztályközösségek – persze, ha a tanárok is úgy akarják
2017. november 21., kedd

A munka ütemével nem, de a minőségével elégedett a községvezető

Meghosszabbították a Csíkmindszenten elkezdett új tanintézmény kivitelezésének határidejét: jövő júliusra kell befejezni az óvodások és kisiskolások tanítására szánt épületet.

A munka ütemével nem, de a minőségével elégedett a községvezető
2017. november 20., hétfő

Továbbra sincs miből tanulniuk a magyar ötödikeseknek

Továbbra is magyar tannyelvű könyvek hiányában folytatják tanulmányaikat a magyar anyanyelvű ötödikesek, mivel csak a román nyelv és irodalom, valamint az idegen nyelv tankönyvek érkeztek meg a tanfelügyelőségre, ahonnan már ki is szállították a Hargita megyei iskolákhoz.

Továbbra sincs miből tanulniuk a magyar ötödikeseknek
2017. november 20., hétfő

A legtöbb helyen megérkeztek az ötödikesek tankönyvei, Hargita megyében pont késnek

Harminckilenc megyébe megérkeztek az ötödikesek tankönyvei – írja az Agerpres hírügynökség a tanügyminisztérium hétfői tájékoztatására hivatkozva.

A legtöbb helyen megérkeztek az ötödikesek tankönyvei, Hargita megyében pont késnek
2017. november 20., hétfő

Riasztó számadatok: a romániai gyermekek több mint fele nem jár óvodába

A romániai gyermekek több mint fele nem jár óvodába - derül ki a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) hétfői közleményéből.

Riasztó számadatok: a romániai gyermekek több mint fele nem jár óvodába
2017. november 17., péntek

Ahol a régi korok bútorzatának visszaadják eredeti pompáját

Hiánypótló és állagmegóvó felújítási munkálatokat végeztek a 19. századból származó fizikai eszközöket tároló szekrényeken a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban. Vonzzák a tekintetet az 1800-as évek végén beszerzett, régi pompájukat visszanyert bútorok.

Ahol a régi korok bútorzatának visszaadják eredeti pompáját
2017. november 15., szerda

Már lehet jelentkezni a Gyergyószéki Pedagógusok Fórumára

Élménypedagógia a mindennapokban! címmel rendezik meg idén a Gyergyószéki Pedagógusok Fórumát. A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács rendezvényét november 25–26-án tartják, a képzésre viszont már lehet jelentkezni.

Már lehet jelentkezni a Gyergyószéki Pedagógusok Fórumára

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye