Nehézkesen halad a tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában. Noha az is tény, hogy egyre több az autó, még nagyobb problémát okoz, hogy a lakók nem veszik komolyan a felszólítást, hogy ne parkoljanak a takarításra váró út-, parkoló- és járdaszakaszokra.
Tartályvagonból szivárog folyékony műtrágya a madéfalvi vasútállomáson. Az érintett vagont mellékvágányra tolták, a hivatalos tájékoztatás szerint nincs vészhelyzet, ez a műtrágya nem számít veszélyes anyagnak.
A csíkszeredai Kalász lakótelep felújítása nemsokára az eddiginél nagyobb területre terjed ki, mivel a vezetéképítés befejezésével több helyszínen is megkezdik a parkolók, utak, járófelületek alapozását is. A munkálatok túlnyomó része idén elkészül.
Négyszer több fiú érintett az autizmusban, mint lány, és míg korábban száz gyerekből egy volt autista, most ötvenből egy ezzel az állapottal jön a világra. Kék lufikat eregettek az autizmus világnapján Csíkszeredában és Marosvásárhelyen is.
A zsögödi kultúrház lett a Pető Intézet rehabilitációs programjainak állandó helyszíne, ezentúl az évi több alkalommal megszervezett csíkszeredai csoportterápiákat ebben az önkormányzati épületben fogják megtartani a konduktorok.
Elfogadták Csíkszereda idei költségvetését a helyi önkormányzati képviselő-testület hétfői rendkívüli ülésén. A város idén 220 millió lejből gazdálkodik, az összeg nagy részét az előző évek megtakarításai, illetve európai uniós források és kormánytámogatások teszik ki.
Cáfolja Csíkszereda Polgármesteri Hivatala a hétvégén, a város több pontján kihelyezett, áprilisi tréfának szánt falragaszok, hirdetmények valóságtartalmát, amelyek szerint felfüggesztenék a garázsbontásra felszólító rendelkezésüket.
Éves közgyűlést tartott a Csíki Vállalkozók Egyesülete március 29-én, amelyen ismertették az elmúlt esztendő megvalósításait, továbbá visszaválasztották Márk-Csucsi Róbert elnököt az egyesület élére. Jelenleg 92 helyi vállalkozó tagja az érdekképviseletnek.
Kigyulladt egy 1310-es kombi Dacia hétfőre virradóra Csíkszeredában, a jármű beltere teljesen kiégett. A lángok egy másik személygépjárműre, illetve egy tömbház falára is átterjedtek.
Két személy megsérült vasárnap délelőtt az Akó-kapu közelében, miután egy személyautó az előtte haladó, szabályosan balra térő járművet kevéssel kikerülve az árokba csapódott.
Két év kellett ahhoz, hogy jogerős bírósági ítélet szülessen a csíkszeredai fizetős parkolási rendszer szabályzóját elfogadó önkormányzati határozat ügyében. A határozatot érvénytelenítették. Egyelőre senki nem tudja, hogy mi lesz a folytatás.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.
Csíkszereda csatlakozik a Föld Órája kezdeményezéshez, így szombaton este egy órára lekapcsolják a város közvilágítását.
A határidő lejárta előtt 45 perccel nyújtották be pénteken a pályázati csomagot európai uniós forrásokra, mintegy 172 millió lej finanszírozásra a csíkszeredai önkormányzat munkatársai. A pályázati csomag tartalmazza többek között a Kossuth Lajos és a Hargita utcák felújítását.
Hogyan lett egy néhány egyetemista fejéből kipattant ötletből több mint egymillió kedveléssel rendelkező Facebook-oldal, ahhoz kapcsolódó bormárka, kocsma, sőt több százezres kattintásszámot elérő blog? – többek között erről beszélt a Tibi atya Facebook-profil egyik alapítója csütörtök délután Csíkszeredában.
Öt erdélyi közéleti személyiségnek adományozott rangos állami kitüntetéseket Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából.
Elfogadták a létrehozandó helyi rendőrség működési szabályzatát a csíkszeredai önkormányzati képviselők pénteki soros ülésükön. A város idei költségvetés-tervezetében az intézmény részére egyelőre 1,5 millió lejt szántak.
Úgy tűnik, kimozdult a holtpontról Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos büntetőpere, miután a pénteki marosvásárhelyi tárgyaláson a bíró a védőügyvédek kérésének eleget téve feloldotta a bizonyítási eljárást tartalmazó okirat titkosítását.
Munkagépek dolgoznak Csíkszeredában a vasúti felüljáró hídtól a vasútvonal mentén tervezett elkerülő út nyomvonalán, amely összeköti majd a Brassói utat a Rét utcával. Idén makadámút készül, aszfaltozás csak jövőben lesz.