Óriási a szülők felelőssége, hogy időben észrevegyék azokat a veszélyeket, amelyeknek napjainkban vannak kitéve a gyermekek az online térben – hangzott el egyebek mellett a hétvégi Háló-találkozón Csíksomlyón.
Székelyföldön járt a napokban, és Csíkszeredában is jelentős számú érdeklődő előtt tartott előadást Szili Katalin. Az autonómiaügyekben közreműködő magyar miniszterelnöki megbízott szerint az autonómia ügye kiemelt fontosságú.
Megoszlanak a vélemények arról, hogy ildomos-e a szülőknek megajándékozniuk a közoktatásban dolgozó pedagógusokat a gyerekükért kifejtett munka meghálálása okán. Noha újabban rendelet tiltja, Erdély-szerte szokássá vált ez a jelenség.
A Székely Nemzeti Tanács Csíkszeredában is őrtűz gyújtásával hívta fel a figyelmet a székely autonómiatörekvésekre vasárnap délután a Mikó vár előtti parkolóban.
Kilakoltatási eljárást indított a csíkszeredai önkormányzat az egyik Petőfi utcai házban lakó népes család ellen. Tekintettel a tél közeledtére, márciusig haladékot kaptak arra, hogy másik otthont találjanak maguknak.
Hargita megyében 252 ezer egészségügyi biztosítottból 153 ezren élvezhetik hozzájárulás befizetése nélkül az egészségügyi alapszolgáltatásokat. Mivel ezeknek a személyeknek nincs bejelentett jövedelmük, egészségügyi ellátásukat a pénztár saját költségén fedezi.
Még mindig több hamis riasztás érkezik, mint valódi segélykérés a 112-es vészhelyzeti hívószámra. Az idén a segélyhívóra szeptemberig beérkezett közel tízmillió hívásból 55,32 százalék volt hamis országos szinten. Hargita megyében ez az arány 53,58, Maros megyében pedig 59,79 százal&
Több mint három évet járnak fölöslegesen iskolába a romániai diákok, mivel ez idő alatt gyakorlatilag nem tanulnak semmi hasznosíthatót – állapította meg a Világbank legutóbbi jelentése. A legtöbb tantárgy telítve van fölöslegesnek vélt információkkal.
Országos szinten 90 696 egyesületet regisztráltak az elmúlt 28 évben, míg alapítványt 19 621-et jegyeztek be 1990 óta. Hargita megyében idén szeptemberig 594 alapítványt, valamint 2449 egyesületet alapítottak. Az igazságügyi minisztérium honlapján lévő országos jegyzékből szemléztünk.
A nemlátó magyar diákok számára indítanának speciális iskolát Székelyudvarhelyen, ahol nemcsak írni és olvasni tanulhatnának meg anyanyelvükön a gyermekek, hanem a mindennapi életben való boldogulást is elsajátíthatnák.
Miközben évről évre fogyatkozik a pedagógusi összlétszám, az elmúlt években megduplázódott a nyugdíjas oktatók száma a romániai iskolákban. A tanügybe is egyre inkább begyűrűzik a szakemberhiány, és ez Hargita megyében sincs másképp.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Hargita megye gazdasága hanyatlik, a térség infrastruktúrája fejletlen, lassan a turizmus marad az egyetlen tevékenységi terület, amely hasznot hozhat, az is főként azért, mert konzerváltuk a szegénységet.
Novemberben nyitják meg a forgalom előtt ismét a július elsején lezárt 11B jelzésű országutat, amely Felső-Háromszéket köti össze a Kászonokkal és Alcsíkkal. Az árvíz okozta rongálás miatt jelentős helyreállítási munkálatra volt szükség.
Nem tudják végrehajtani a Hargita megyei vadásztársaságok jó részénél az afrikai sertéspestis terjedésének megfékezése érdekében az országosan elrendelt vaddisznó-populáció drasztikus csökkentésére vonatkozó intézkedést: vagy túl sokat kellene kilőni, vagy nincs mit kilőni, vagy nem akarják kilőni.
A Csík LEADER Egyesületen keresztül mindeddig 67 – közszférát, vállalkozásokat, mezőgazdaságot is érintő – pályázatot bíráltak el pozitívan a jelenlegi pályázati ciklusban – hangzott el egyebek mellett a székelyföldi Leader egyesületek számára tartott kerekasztal-beszélgetésen.
Újra lehet igényelni Székelyföld régi-új diákigazolványát, a SIC Card-ot. A 2013-ban létrehozott igazolványt idén újratervezték, új partnereket vontak be, illetve új honlapot készítettek a felhasználóknak.
Előzenekarokat keres erdélyi turnéjához az Anna and the Barbies. A magyarországi banda a november végén tartandó ötállomásos turnéja mindegyik koncertjére vendégzenekart vár. Érintett városok: Nagyvárad, Kolozsvár, Csíkszereda, Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy.
A viharos szél több helyen is fákat döntött az utakra szerdán Hargita megyében, valamint két település áram nélkül maradt, mert a széllökések megrongálták a villamos hálózatot. Szerda óta egyébként csúszásgátlóval szórják a fagyveszély által érintett megyei országútszakaszokat.