A Temesvári sugárút felső (déli) szakaszán, valamint a Körösi Csoma Sándor utcában folytatódik kedd a tavaszi portalanítás, szerdán a Szabadság téren, csütörtökön a Temesvári sugárút alsó (északi) szakaszán dolgoznak majd az Eco-Csík Kft. munkatársai.
A BEST METASIL PROFIL KFT. megvalósítja a BEST METASIL PROFIL KFT. termelési tevékenységének fejlesztése nagyteljesítményű berendezésének beszerzése révén című projektet, amelyet a Regionális Operatív Program 2014-2020 finanszíroz.
Nem pénzhiány, vagy más okok, hanem a vonatkozó előírások miatt emelik a sínekhez viszonyítva csak 25 centiméterrel a csíkszeredai vasútállomás peronjainak szintjét. Az első peron viszont, ahová a legtöbb vonat érkezik, jóval magasabb lesz a többinél.
Április második felében ingadozó hőmérsékleti értékekre, 17-e és 19-e között, illetve 24-e után pedig esőre kell számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzéséből.
A védelem négy tanúját hallgatták meg a Maros Megyei Törvényszéken Ráduly Róbert és Szőke Domokos, Csíkszereda polgármestere, illetve alpolgármestere ellen indult büntetőper hétfő délutáni tárgyalásán.
Ismertették a főbb tudnivalókat a Mária-kegyhelyeket összekötő Mária-út Hargita megyei szakaszáról, illetve bemutatták az útvonalat népszerűsítő honlapot is, amelyen a zarándokok számos hasznos információkat találhatnak.
Testvértelepülési szerződést kötött Tusnádfürdő és a magyarországi Balatonalmádi, a két fürdőváros képviselői hétfőn írták alá az erre vonatkozó megállapodást.
Idén Farkas Árpád költő, író, műfordító kapja a sepsiszentgyörgyi önkormányzat Pro Urbe díját.
Ötven millió euróra lenne szükség a sepsiszentgyörgyi közvilágítás korszerűsítésére – derült ki a hétfői rendkívüli önkormányzati ülésen, ahol elfogadták a város fejlesztési stratégiáját.
Tízéves a GastroPan nemzetközi sütőipari, cukrászati, gasztronómiai és vendéglátóipari megoldásokat és technológiákat bemutató szakmai kiállítás. Hétvégén Marosvásárhelyen ünnepelnek a szakemberek, lehetőséget teremtve mindenkinek, hogy bekapcsolódjon.
Kiesett hétfőn a marosvásárhelyi 7-es számú iskola emeletéről egy hatodik osztályos kislány. A diákot a helyi kórház sürgősségi betegellátó osztályára vitték a szülei.
Székelyföldön is egyre többen fedezik fel a keleti gyógyítás ősi formáit, köztük az orvosi piócakezelést. Ez a természetes terápia évszázadok óta ismert, és máig alkalmazzák különböző egészségügyi panaszok enyhítésére – a vérkeringési zavaroktól kezdve a gyulladásokon át egészen az ízületi problémákig. Albert Zsuzsánna gyógymasszőrt és alternatív gyógyászt kérdeztük a kezelés pozitív mellékhatásairól is, valamint arról, mire kell figyelni, ha valaki ezt a terápiát választja.
Tizenkét pályamunkát küldtek be az állomási tó rendezésére meghirdetett ötletbörzére, melyet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat írt ki. Az ötleteket a napokban egy bizottság értékeli, április 26-án bemutatják a lakosságnak, a sepsiszentgyörgyiek akkor mondhatják el véleményeiket.
A kupás cseréptől a fundamentumig felújították a hajdani felekezeti iskolaépületet Nagygalambfalván, ami ma gyülekezeti házként funkcionál.
Futótűzként terjedt a Facebookon, hogy nyolc-tíz migráns tart nagybevásárlást Székelyudvarhely Bethlen-negyedi bevásárlóközpontjában. Néhány perc alatt aztán kiderült, hogy pánikra nincs ok, csupán színesbőrű külföldi motorosok voltak, akik a városba látogattak.
A 27. Szent György Napokat ünneplik Erdőszentgyörgyön április 27–29-én a polgármesteri hivatal és a tűzoltóság előtti téren. Az előző évek mintájára idén is kiemelt helyet kapnak a kulturális programok, a sportrendezvények és a szabadtéri koncertek.
Méltán büszkélkedhetnek a székelyudvarhelyi középiskolák, hiszen a gimisek másodikok, a refisek pedig különdíjasok lettek a tizedik alkalommal megrendezett KÜTV közgazdasági vetélkedőn, amelyet Kolozsváron tartottak múlt hét végén.
Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala a lakosság bevonásával – a tömbházlakókkal és magánházak lakóival, illetve az intézményekkel együttműködve – ötödik alkalommal is meghirdeti a Virágos Székelyudvarhely elnevezésű programot.
Iskolanépszerűsítő rendezvényt tartanak Székelyudvarhelyen, a Kossuth Lajos utca 20. szám alatti Siculus Ifjúsági Házban. Szerdán és csütörtökön 11 és 15 óra között a nyolc helyi középiskola diákjai mutatják be tanintézeteiket az udvarhelyszéki általános iskolák végzőseinek.