
Fotó: Haáz Vince
Elfogadta a Maros megyei önkormányzat a 2020-as évi költségvetését. Az idén, mivel megváltozott a fejkvóta, ami korábban 450 lej volt lakosonként, ebben az évben 275 lej, jóval kevesebb pénzből gazdálkodnak a megyei intézmények.
2020. február 20., 17:532020. február 20., 17:53
Ami a jövedelmet illeti 798 millió lej jut Maros megyének, a költségek összege viszont eléri a 900 millió lejt. Péter Ferenc tanácselnök elmagyarázta, a különbség a tavalyról megmaradt 101 millió lejből adódik.
A megyei önkormányzat alárendelt intézményei közül a legnagyobb a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság, amelynek működését a törvény előírása szerint 90 százalékban a kormánynak kellene finanszíroznia. Ennek ellenére,
A húsz alárendelt intézmény működtetése a legfontosabb – hangsúlyozta Péter Ferenc, hozzátéve, hogy új fejlesztések az idén nem lesznek, a tavaly elkezdett projektek folytatására viszont nagy hangsúlyt fordítanak. „Azok a beruházások, amelyeket tavaly elkezdtünk, vagy készen állnak a projektek, folytatódnak” – fogalmazott a tanácselnök.
A beruházásokra szánt 252 millióból 122 millió lejt olyan Európai Uniós projektre fordítanak, amely a munkálatok elkészültével visszatérül az Uniótól – mondta Péter Ferenc, aki
A megyei tanács idén a civil szervezeteket összesen 2,4 millió lejjel támogatja. Ebből 500-500 ezer lej jut a kulturális és sport szervezeteknek, valamint az egyházaknak. Az ifjúsági pályázatokra 100, míg a szociális tevékenységekre 800 ezer lej vissza nem térítendő összeg jut.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!