Verseskötetében tovább él az alfalvi citerakészítő

A kötet megjelenése öröm, de nem csak a vérségi rokonságnak, amint a bemutatón elhangzott, egész Alfalu lelkét megpendíti a Tinódi Lantos Sebestyénhez hasonlított lantos krónikás.

A citerakészítő asztalos tanító

Népi költő és népzenész, asztalos, citerakészítő és citerás – ez mind illik Nagy Imre neve után. A falusfelei méltán ismerték őt inkább asztalosként és citerakészítőként, érdemei viszont e téren is bővebbek a köztudottnál. A Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület citerásai és énekesei jelenlétében a szervezet elnöke, Hunyadi Irén osztott meg gondolatokat a holtában is ünnepeltről.

– fogalmazta versbe a citeráról vallott nézeteit Nagy Imre, a gyergyóalfalvi citerazenekar életre hívója, vezetője, egyesületünk egyik alapító tagja. A citerazenekar, Imre bácsival az élen, több mint 37 éves fennállása óta a falu minden jelentősebb eseményén jelen volt, és fellépésével színesítette a programot” – hallhattuk a méltatásban, mint ahogy azt is, hogy

Létük Nagy Imre nevével függ össze. „Imre bácsi mesélte, hogy 1979-ben egy rádióhír hallatán támadt az ötlete, hogy szülőfalujában is létrehozhatna egy citerazenekart. Pribojszki Mátyás magyarországi citeraművész erdélyi körútjáról szólt a hír – magyarázta, majd azonnal kerékpárra pattant, és úgy járta körbe a falut, hogy felkeresse az egykori fonókban citerázó legénykori barátait. Így sikerült megnyerni a nemes célnak a Lőrincz ikerpárt – Fülöpöt és Gyulát –, illetve Dobai Józsefet, Tóth Ferencet és Sándor nevű fiát. A zenekarhoz később csatlakozott Márk Miklós, Lőrincz Imre, Nagy Dénes, Madarász Dénes, Vizoli Kálmán, Lőrincz Gergely, Balázs József, Balázs Imre és György Szabolcs. Miután összeállt a csapat, az első nehézséget az okozta, hogy nem voltak megfelelő hangszereik. Azonban

Amint Hunyadi Irén fogalmazott, fellépés fellépést ért, és „közben a zenekar kibővült a muzsikusok fiaival, akik az édesapáiktól lesték el a citerázás fortélyait. Többségüknek már Imre bácsi készítette a citerát, aki időközben elsajátította a citerakészítés mesterségét Csíki Jánostól.

Érdeme, hogy az évek során sok fiatalt megtanított citerázni, megszerettette a népdalt és a népzene szeretetét is elültette. Az egyszerű és nagyszerű emberről kijelenthetem, hogy hozzájárult Alfalu zenei neveléséhez.”

– fogalmazott a polgármester, rávilágítva, így válik a történelmet követő kötet egyben tankönyvvé is az alfalviak számára.

Úgy énekelt, hogy kedvünk legyen meghallgatni

„Úgy gondoltuk, Imre bátyja megérdemli, hogy kiadjuk a verseit” – mondta az unokaöccs, Balázs József festőművész viszont úgy fogalmazott: ezt a kötetet Alfalu érdemelte meg.

– jelentette ki Balázs József. Hasonlattal élt a méltató: „Ha a tengerből egy cseppet kiveszek, és megkérdem, ki vagy te, azt mondhatja magáról, hogy én vagyok a tenger. Ha Imre bácsi lelkét megkérdezhetnénk, nyugodtan válaszolhatná: én vagyok Alfalu lelke. Amikor gondolatait megfogalmazta, úgymond levetkőzött előttünk, és ebben a meztelenségében mutatott fel Alfalu lelkületéből egy jellemző cseppet. Versei nekünk egyszerűnek tűnnek, mert ezek a gondolatai nekünk is sajátjaink. Mi egyek vagyunk vele.”

Nagy Imrének esze ágában sem volt az, hogy ő költő akar lenni, nem ez mozgatta rímelés közben, egyszerűen csak volt mondanivalója, tudott lelkesedni a körülötte történő dolgok iránt.

– mondta Balázs József, párhuzamot állítva a lantos és az alfalvi krónikás között: „Valamikor Tinódi Lantos Sebestyén ment várról várra, vitte a híreket, elénekelte a történteket. Imre bácsi nem járt faluról falura, egyszerűen élte az életét itthon, és a körülötte járó eseményeket kapta el, énekelte meg olyan dallamon, hogy mindenkinek kedve legyen ezeket meghallgatni.”

Született 1938. szeptember 17-én, temették 2016. szeptember 23-án. Akkor Balázs József úgy fogalmazott: „Nem lehet igaz, hogy Nagy Imre bácsi nem él már többet közöttünk.” Családja jóvoltából Nagy Imre kötete révén él tovább az alfalviak között.