
Ha okosak lesznek a jelzőlámpák, kevesebb lesz a forgalmi dugó?
Fotó: Haáz Vince
Európai uniós pénzalapból – ráadásul nagyon sokból – fogják életbe ültetni év végéig Marosvásárhelyen azt a közlekedésmenedzsment-tervet, amely alapján okos jelzőlámpákat szerelnek fel több útkereszteződésbe. Mindemellett összehangolják a városi autós közlekedést is.
2023. február 09., 21:042023. február 09., 21:04
Tervek szerint március elsejétől lehet közlekedni Marosvásárhelyen a nemrég leszállított és jelenleg tesztüzemmódban használt elektromos buszokkal. Mint Portik Vilmos alpolgármestertől megtudtuk, szükség van még néhány iratra, hogy az új autóbuszok utasokat szállíthassanak.
Idén, mint az illetékes alpolgármester elmondta, további jelentős befektetésekre lehet számítani a helyi tömegközlekedés fejlesztése kapcsán: többek között újabb elektromos autóbuszokat vásárolnak, azoknak egyébként már elkészültek a töltőállomások. „ Összesen 192 millió lejt költünk a tömegközlekedés korszerűsítésére, mindezt uniós forrásokból. Emellett mintegy 30 százalékkal nő a tömegközlekedési vállalat költségvetése, és ezzel együtt a város részéről a támogatás is, hiszen kilométer alapú elszámolás van a szállítási vállalat és a polgármesteri hivatal között.
– tekintett a jövőbe az alpolgármester.
Portik Vilmos alpolgármester szerint idén a vásárhelyi tömegközlekedés sokat fog javulni
Fotó: Haáz Vince
A közlekedésmenedzsment a közúti közlekedés összehangolását jelenti. Marosvásárhelyen uniós pénzalapokból minden útkereszteződésben okos jelzőlámpákat szerelnek fel. Az új rendszer
De azt is lehetővé válik, hogy ha egy útkereszteződés közelében baleset történik, akkor egyik sávon ne váltson zöldre a jelzőlámpa, szabadon maradjon az érintett sáv, amíg az autót elvontatják a helyszínről. Az útkereszteződésekbe szenzorokat is szerelnek, amelyek segítségével például a helyszíni terepszemle nélkül tudni lehet majd, ha egy megengedettnél nagyobb súlyú tehergépkocsi közeledik a belváros felé, de az útkereszteződéseken áthaladó gépkocsik számát is rögzíti, hasznos adatokat gyűjtve róluk.
Tervek szerint év végig hangolják össze a közúti közlekedést Marosvásárhelyen, amelyhez nagy reményeket fűznek a városvezetők, akárcsak a tömegközlekedési vállalat illetékesei.
Mint ismert, Székelyudvarhelyen az elmúlt években több útkereszteződéshez is szereltek okos jelzőlámpát, azok azonban nem váltották be a hozzájuk főzött reményeket. Csíkszeredában is szereltek ilyen jelzőlámpákat a Márton Áron, a Taploca, a Szék és a Nagyrét utcák kereszteződésébe; ott az autósok nagy többsége elégedett a jelzőlámpákkal. Székelyudvarhelyen egyébként évekkel ezelőtt a Fások utca, a Bethlenfalvi út és a Lakatosok utcája között, a Nicolae Bălcescu, a Sas és a Vásártér utca kereszteződésében, a Wesselényi Miklós utca és a Tamási Áron út kereszteződésénél, valamint az Orbán Balázs, a Wesselényi Miklós és a Nicolae Bălcescu utca kereszteződésénél lévő jelzőlámpákat okosították.
A kormány pénteken memorandumot fogadott el az ország stratégiai nukleáris projektjeinek az európai fenntarthatósági követelményekhez való hozzáigazításáról, és meghatározta az ehhez szükséges intézkedések ütemtervét.
Két életképes megoldást lát a kormányalakításra Csoma Botond: a PSD külső támogatásával létrejövő PNL-RMDSZ-USR-kormányt vagy egy kisebbségi PSD-kabinetet.
Gyengék a romániai diákok 2025-ös PISA-eredményei, és ezt kertelés nélkül ki kell mondani – jelentette ki pénteken Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter.
Raluca Turcan nemzeti liberális párti képviselő kérte a képviselőház oktatási bizottságát, hogy tűzze napirendre a mobiltelefonok általános és középiskolai használatát egyaránt betiltó törvénytervezetet.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök pénteken közölte, hogy nem híve a Trikolór terek kijelölését és a tisztségviselők számára a román zászló megcsókolását előíró kezdeményezésnek.
Hivatalosan is megvádolták Raed Arafatot, a romániai belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) vezetőjét abban a büntetőeljárásban, amely egy Nagy-Britanniából beszerzett helikopter vámeljárás nélküli romániai behozatalát vizsgálja.
Három drogkereskedő került a Hargita megyei rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának látószögébe. A nyomozásban részt vett a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség is.
Ittas vezetésen kapták egy iskolabusz sofőrjét, amely hét gyermeket szállított egy Brăila megyei óvodába szerdán – közölte a rendőrség. Az eset két nappal egy hasonló, Temes megyei incidens után történt.
A nyári hőmérsékletekkel induló ősz után már holnaptól érezhetően lehűl az idő, amikor hideg légtömeg tör be Romániába, és a meteorológusok szerint az ország nagy részén esőzések várhatók.
Egy 61 éves tartalékos hadseregtábornokot holtan találtak pénteken fejlövéssel a Prahova megyei Paulești községben lévő házában – nyilatkozták rendőrségi források az Agerpres hírügynökségnek.
szóljon hozzá!