
Fotó: Rab Zoltán
Marosvásárhely is felkerült a turizmus világtérképére, hiszen kedden ünnepélyes keretek között megnyitották a magyar kormány támogatásával is épült a Hampton by Hilton szállodát. Az első jellemzést Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese adta, aki praktikus, biznisz szállodaként jellemezte a hatszintes új épületet.
2023. július 18., 16:482023. július 18., 16:48
2023. július 18., 18:542023. július 18., 18:54
Marosvásárhelyen, a nagyállomás közelében, a Cukorgyár utcában kedden adták át a Gogolák Hrubecz Zsolt és Margit által létrehozott és vezetett Multinvest által épített második emeletes ingatlant, amelyben hivatalosan is megnyitották a Hamton by Hilton szállodát. A Cukorgyár utcában három hasonló épület van, az egyikben korábban megnyílt az Incubcenter, amely építészeknek és építészettel kapcsolatos cégeknek, illetve fiatal vállalkozóknak ad helyet.
Gogolák Hrubecz Margit meghatottan köszöntötte a megnyitóra egybegyűlteket. Elmondta, hat éve merült fel annak a lehetősége, hogy Marosvásárhelyen is egy nemzetközi szinten elismert szálloda épüljön. Nagyon lendített a projekten az, hogy
A Multinvest társtulajdonosa nehéz és kihívásokkal teli időszaknak nevezte a szálloda megépítésével eltöltött időszakot, és azt is elmondta, hogy 11 millió eurós beruházás 35 százalékát vállalta fel a Pro Economica Alapítvány.
Fotó: Rab Zoltán
Gogolák Hrubecz Zsolt arról beszélt, hogy tovább szeretnék fejleszteni a környéket.
„Száz hektáron üzleti és lakóközpontot szeretnénk kialakítani, de nemcsak mi, az Multinvest, hanem partnereket is bevonva. Olyan helyet szeretnének, ami mindenhez közel van. Ennek része az épülő új lakótelep, de az Állomás tér, a készülő mélygarázzsal, a város jelenleg épülő, majdani legmagasabb épületével.
– fejtette ki Gogolák.
Fotó: Rab Zoltán
Praktikus szobák, ahol kéznél van az éjjeli lámpa, van cipőpucoló-felszerelés és hajszárító, minden a vendég kényelmét szolgálja – minősítette az új szállodát Magyar Levente külügyi államtitkár, aki közel egy napot töltött a szállodában, és elégedett volt.
Emlékeztetett, hogy a magyar kormány által kidolgozott gazdaságfejlesztési program egyik ága a turisták és az üzleti forgalom bevonzását tűzte ki célul Erdélyben:
Ezek révén az erdélyi vállalkozókat, az Erdélyben befektető magyarországi vállalkozókat egy nagyon komoly összeggel, közel 150 milliárd forinttal támogatták, és és az így létrejövő gazdasági érték Maros, Hargita és Kovászna megyében eléri a 800 millió eurós nagyságrendet. „Üzemek, gyárak, szállodák, panziók épültek, nagyon sok vállalkozót segítettünk.
– részletezte az államtitkár.
Fotó: Rab Zoltán
A hivatalos megnyitón felszólalt Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere is, aki arról beszélt, hogy elkezdődött Marosvásárhelyen az átalakulás, és ennek része ez az új épület, akárcsak a többi beruházás, amelyet a Gogolák család indított el.
Az új szállodában 115 modern és elegáns szoba várja az üzletembereket, akik számára tágas tárgyalóterem is rendelkezésre áll, a létesítmény ugyanakkor várja a gyógyulni vágyókat vagy egészségügyi konferenciákra érkezőket és a turistákat is, akik onnan tíz perces sétával közelíthetik meg Marosvásárhely belvárosát.
A védelmi minisztérium képviselői pénteken közölték, hogy mielőtt a román légierő F-16-os vadászgépe megsemmisítette a román légtérbe engedély nélkül behatolt drónt, az olasz légierő Eurofighter Typhoon gépe is rakétát indított rá, de nem találta el.
Négy férfi keveredett verekedésbe péntekre virradóra egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, a konfliktus során egyikük fejsérülést szenvedett, ezért kórházba szállították.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette a DNA a bukaresti fegyvergyár vezérigazgatóját, Mihai Rafiut, valamint a plopeni-i fegyvergyár vezérigazgatóját és kereskedelmi igazgatóját, Alexandru Tiberiu Pîrvut és Liliana Sorescut.
A kiszámíthatóság, a megmaradás és a politikai érdekképviselet kérdései kerültek a középpontba a 35. Tusványos hagyományos nemzetpolitikai kerekasztalán, ahol magyar szervezetek vezetői értékelték közösségeik helyzetét és a jövő kihívásait.
Elfogadták a Barátok kertje és a Fűzhát övezeti rendezési terveit a csíkszeredai önkormányzati képviselők pénteki, rendkívüli ülésén. A városvezetés szerint ezzel hosszú távon új lakóövezetek kialakításának alapjait teremtették meg Csíksomlyón.
Román F–16-os vadászgép semmisített meg pénteken egy drónt, amely behatolt a román légtérbe – jelentette be Nicușor Dan államfő.
Felhőszakadásokra, viharos erejű szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdély, Moldva és Munténia több térségére, valamint Bukarestre.
Regisztrálniuk kell az idei végzetteknek a Hargita Megyei Munkaügyi Hivatalnál, hogy ingyenes tájékoztatást és szakmai tanácsadást, munkaközvetítést, valamint egyéb foglalkoztatás-ösztönző intézkedéseket kapjanak.
Kisteherautókkal hordták a hulladékot a közterületre, most 70 ezer lejes pénzbírságot kell kifizessenek.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 5 óra 19 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
1 hozzászólás