Hirdetés
Hirdetés

Új napközit és felújított népiskolát adnak át Lövétén

Az új napközi •  Fotó: Veres Nándor

Az új napközi

Fotó: Veres Nándor

Két megvalósítást adnak át rendeltetésének Lövétén vasárnap: a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében létrehozott napközit, illetve a régi szépségében tündöklő népiskolát. A létesítményeket a község szülötte, Fazakas Zoltán Márton csornai premontrei apát áldja meg a délután négy órától kezdődő szentmise és átadó ünnepség keretében.

Molnár Melinda

2019. május 30., 15:412019. május 30., 15:41

2019. május 30., 15:432019. május 30., 15:43

Megtekintettük a szemet is gyönyörködtető, a plébánia, valamint a Kisboldogasszony-templom környezetében található új napközit, illetve a felújított, és a helyi szükségleteknek megfelelő szerepeket betöltő épületegyüttest, a népiskolát.

A legkisebbek nagy ajándéka

Az utolsó simításokat végzik az egyházi területre épített, kétszintes épületben, amely egyike annak a százötven új létesítménynek, amelyet a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programban vállalt a felelős magyar kormány, és amelynek célja az óvodai oktatás bázisának bővítése és a Kárpát-medencei magyarság önazonosságának erősítése.

Lövétén is nagy szükség van a napközire, amely egyben segítség a szülőknek a munkavállalásnál is. A templom észak-nyugati szomszédságában, a plébánia felőli lépcső feljáratánál fekvő épületben ősztől harminc gyermek számára biztosítanak hosszabbított óvodai programot.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Míg bejártuk a védett helyen fekvő, tágas, világos és álomszép kilátást nyújtó termeket, László István plébános örömmel emlékezett vissza a napközi építésének kezdeteire.

Adódott a lehetőség, éltek vele. Reményként tekintettek rá – most megvalósult.

Négyszáz négyzetméter hasznos felülettel rendelkezik a kétszintes, tájba- és környezetbe illő épület. Ott jártunkkor már megérkezett a csoport- és hálótermek, valamint a kiszolgálóhelyiségek bútorzata, kulcsra készek a vizesblokkok – mutatta meg a Székelyhonnak Tódor Loránd, a projekt plébániai felelőse. Hétvégére elkészülnek a tereprendezési és gyepesítési munkálatok, valamint a játszótér. Átadás után szerzik be a működési engedélyeket, az étkeztetést a helybéli ingyenkonyha végzi majd.

A felújított népiskolai épület •  Fotó: Veres Nándor Galéria

A felújított népiskolai épület

Fotó: Veres Nándor

Népiskola – új szerepkörben

Az egyház tulajdonában lévő népiskola épületének felújításával és használatba adásával a közösség megerősödését és az örökség megőrzését tűzte ki céljául a lövétei Zöld Erdély Egyesület és Márton József elnök, akinek munkáját mindvégig támogatta ötleteivel Mihály János helybéli történész. A nagyléptékű terv megvalósulásáért

a pályázati támogatások mellett összefogtak a helybéliek,

a megyei és a helyi önkormányzat, a közbirtokosság, illetve cégek, magánszemélyek. A földszinten egybenyitható közösségi termeket rendeztek be, és mutatós kiállítófelületet kaptak az egyházközség becses értékei. Ugyanakkor turisztikai információt nyújtó iroda is működik majd az épületben.

Hirdetés

Várday Zsolt székelyudvarhelyi építész tervei alapján vették használatba a tetőteret: hatvan fő befogadására alkalmas ifjúsági szállást, vizesblokkot és százötven fős rendezvényhelyszínt, konferenciatermet alakítottak ki benne.

Minden fából készült, és mindenütt meghagyták a régi elemeket is.

A falakon archív fotóanyag és az iskola építésének régi tervrajzai, illetve az intézmény korábbi állapotát dokumentáló fényképek tekinthetők majd meg. Az udvarokon két parkoló és pihenőtér várja a zarándoklatokra, illetve a Határtalanul program keretében érkezőket. A zöldövezetekben harminc tuját ültettek el a pápalátogatás emlékére.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Egyházközség-történeti tárlat

Egyházközség-történeti tárlatot rendeztek be a hajdani népiskola különálló szárnyában. A belépő elsőként Lövéte panorámaképét, Egyed József fotóját látja. Kiemelt helyet kapott Lönhárd Ferenc püspök portréja – az ő idejében és támogatásával jött létre a népiskola. Kiállították továbbá a Lövétét érintő eredeti okleveleket, Apafi Mihály-korabelieket és későbbieket is – részletezte Mihály János történész. Az interaktív falon képnézegetőt és nagyméretű LCD-képernyőt helyeztek ki. Két különálló térben láthatjuk egy valahai papi szoba berendezését, korabeli bútorzattal. A régi egyházközségi könyvtár néhány kötete is látható a könyvszekrényben. A sekrestyerészben megtekinthető a templom sekrestyéjének régi bútora, miseruhák, körmeneti és templomi lobogók, szakrális célokra használt textíliák, valamint a környék legszebb szentsírja, helyi nevén gyöngyös koporsó.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés