
Több udvarhelyi épület makettje is megtekinthető a csütörtök délben nyíló tárlaton
Fotó: Veres Nándor
Tizenkilenc épületmakett várja a turistákat és a helybélieket csütörtök déltől az udvarhelyi Székely Támadt-vár Telegdy-bástyájában, ahol a tavalyhoz képest új látnivalókkal kecsegtet a Székelyföldi Legendárium csapata. Egyebek mellett több székelyudvarhelyi épület kicsinyített mása is megtekinthető.
2018. július 10., 20:232018. július 10., 20:23
2018. július 12., 18:252018. július 12., 18:25
Noha már ötvenöt vár, városrészlet, templom és más, meghatározó erdélyi épület kicsinyített mását készíttette el a Székelyföldi Legendárium, a helyszűke miatt egyelőre csak tizenkilenc makettet állítottak ki a Székely Támad-vár Telegdy-bástyájában – fejtette ki lapunknak Fazakas Szabolcs, a projekt ötletgazdája.
A tavaly kiállított makettek közül csak párral találkozhatnak ismét a látogatók, a többi újdonságnak számít – ígérte Fazakas, aki szerint azért is volt szükség a megújulásra, hogy a korábbi látogatóiknak is érdemes legyen visszatérni.
egyebek mellett a felújítási munkálatok miatt eltakart Tamási Áron Gimnázium kicsinyített mását, ugyanakkor kiállítják a székelyudvarhelyi városháza, a Szent Miklós-hegyi katolikus templom és a belvárosi református templom makettjét is.
Természetesen Erdély más részeiről is van látnivaló, többek között ilyen a miklósvári Kálnoki-kúria, az árokaljai Bethlen-kastély, a nagyenyedi kollégium, a Boncza-kastély, a dálnoki Gaál-kúria vagy a székelyderzsi erődtemplom is.
Fotó: Veres Nándor
A kiállított makettek kiválasztását az is befolyásolta, hogy meglehetősen sérülékenyek, hiszen az alsó részük a Szejkefürdőn tervezett Mini-Erdély Park domborzatához lett igazítva, ezért könnyedén elhajolhatnak – jegyezte meg Fazakas.
A Székelyföldi legendárium csapata azt tervezte, hogy már idén megnyithatják a Szejkén tervezett Mini-Erdély Parkot, ezért is nem rendezkedtek be korábban a várban – magyarázta az ötletgazda. Végül a szejkei projektet a műemlékvédelmi engedélyek igénylése és a hátralévő munkálatok miatt jövőre halasztották. „A polgármesteri hivatal is felkért, hogy nyissuk meg a kiállítást a várban, de mi is fontosnak tartottuk, hogy az udvarhelyiek, illetve az ide látogatók megtekinthessék a maketteket” – mondta, hozzátéve, hogy jelentős turisztikai jelentősége van a kiállításnak.
Fotó: Veres Nándor
A várban tavaly megnyitott tárlatukat egyébként mintegy 25 ezren látogatták meg – köztük iskolai csoportok, külföldi újságírók, turisták és helybéliek –, idén azonban kevesebb érdeklődőre számítanak a kései nyitás miatt. Fazakas Szabolcs szerint
és már sokan jelezték, hogy csoportosan meglátogatnák a tárlatot.
Fotó: Veres Nándor
Magyarul, románul és angolul is olvasható lesz a tárlaton kiállított makettek rövid leírása, hogy minden turista megérthesse – közölte az ötletgazda. A tájékoztatók egyébként egy forgatható korongokra lesznek kiírva a makettek előtt, hogy ne legyen gond abból, hogy melyik nyelven írták ki először – jegyezte meg. „Már tavaly is ezt a megoldást alkalmaztuk, és jó visszajelzéseket kaptunk” – fogalmazott. Kedden egyébként még nagyban zajlott a bástya berendezése, csütörtök déltől viszont már várják a látogatókat.
A rémhírek dacára egyelőre nem kell attól tartani, hogy a légitársaságok teljesen kifogynak az üzemanyagból. A kerozin árának emelkedése miatt azonban a tavalyhoz képest drágább lesz a repülés.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.
Meghalt egy férfi kedden egy nagyszebeni tömbházlakásban kiütött tűzben. A 65 éves férfi elszenesedett holttestét a tűzoltók találták meg.
Legalább 882 millió forintot (2,4 millió eurót) fizet vissza a magyar vásárlóknak és 437 millió forint (1,2 millió euró) bírságot fizet be a költségvetésbe a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának következtében.
A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8–12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.
Kompromisszumos költségvetést fogadott el Hargita Megye Tanácsa keddi, áprilisi ülésén. Bevételi oldalon 828 millió lejjel, kiadási oldalon 907 millió lejjel számolnak. A két összeg közötti különbség egyensúlyba hozása még számos tényezőtől függ.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Béke – Románia az első frakciói kedden benyújtották a parlamentben a bizalmatlansági indítványt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizalmatlansági indítványát nagy valószínűséggel megszavazza majd a parlament, és a kormány megbukik – jelentette ki Tánczos Barna kormányfőhelyettes.
szóljon hozzá!