Újítást várnak a közösségikosár-igénylők

Az udvarhelyi családok idén is a már megszokott zöldségeket igénylik a közösségi kosárként ismert kezdeményezésben, azonban kis újítást várnak: szeretnének bazsalikomot, rukkolát és mángoldot, ugyanakkor kissé kevesebb salátát. A zöldségek mellett kiegészítő termékként tojást és biogyümölcsleveket is vásárolhatnak a városhoz közeli falvak gazdáitól. A 2012 őszén indult program évről évre nagyobb sikernek örvend Székelyudvarhelyen.

Dósa Ildikó

2016. február 29., 12:192016. február 29., 12:19

Az első években volt lemorzsolódás A székelyudvarhelyi közösség által támogatott mezőgazdaság elnevezésű projektben, és volt olyan év, amikor az időjárás keresztülhúzta számításaikat, ám a termelő és a fogyasztók közötti bizalom nem rendült meg. Mostanra kialakult egy állandó, tizennyolc udvarhelyi családot felölelő fogyasztói csoport, melyet négy éve egy malomfalvi termelő lát el zöldséggel, ugyanakkor további tizenkét család várja az új termelő csatlakozását. A szervezők már egyeztettek egy székelyszentkirályi nővel, aki megfelelő területtel rendelkezik ahhoz, hogy egy újabb tizennyolc családból álló csoportot ellásson zöldséggel. A termelő ebben az évben egyelőre tanulja, gyakorolja a szakmát, majd ősszel csatlakozik a programhoz. A gyergyószentmiklósi Ferencz Lehel kertészmérnök szakmai tanácsokkal látja el a termelőket, segít a növénytársítások, a vetésszerkezet megtervezésében, valamint a kórokozókkal szembeni vegyszermentes küzdelemben – tudtuk meg Sólyom Andreától, a program egyik szervezőjétől.

A termelővel ősszel támogatói szerződést kötnek, melynek értelmében vállalja a következő évre megegyezett terménymennyiség biztosítását. A megrendelő családok 220 lej előleget adnak a termőföld előkészítésére és a vetőmag megvásárlására, majd április végétől november végéig havonta 130 lejt fizetnek a terményért – közölte Tankó Ágnes társszervező.

November végén a fogyasztókkal és a termelővel közösen kiértékelik az idényt, majd a tapasztalatok alapján megtervezik a következő évi termelést. A megrendelők április végétől harmincegy héten át minden csütörtökön a Caritas Kossuth utcai székhelyén vehetik át kosarukat. A zöldségek mellett kiegészítő termékként tojást és biogyümölcsleveket is vásárolhatnak a városhoz közeli falvak gazdáitól.

Már készül a fóliaház

A malomfalvi Magyari Katalin saját szükségletre mindig termesztett zöldségeket. Amikor négy évvel ezelőtt megkeresték az ajánlattal, úgy gondolta, tudja teljesíteni a követelményeket, és családja bevonásával elvállalta az udvarhelyiek egészséges zöldségekkel való ellátását. A földet fia szántja traktorral, a fóliát férje készíti elő, a vetés és további gondozás az ő feladata – magyarázta. A huszonhat áras területen rengeteg a munka, de eddig jobbára sikerült előállítania a betervezett termést. A héten már a fóliaházat veti be paradicsom-, paprika-, saláta- és spenótmaggal, valamint dughagymával. Sólyom Andrea nemcsak szervezőként, hanem fogyasztóként is részt vesz a programban. Mivel a kosár tartalma túl sok neki, a fölösleget barátainak ajándékozza. A programnak köszönhetően a családok egyre kevesebb hústerméket, ellenben annál több zöldséget fogyasztanak.

Elvárások és tervek

Fontos kitétel, hogy a termelő lehetőleg 25–30 áras saját vagy hosszú távra bérelt területtel rendelkezzen, legyen legkevesebb 120 négyzetméternyi fóliája és öntözési lehetősége. Nem utolsó szempont, hogy a várostól számított távolság ne haladja meg a 25 km-t. Nyitottnak kell lennie a hagyományos, vegyszermentes kertészkedésre, a helyi vetőmagok használatára, valamint az újításokra. Ezenkívül fontos a program értékeinek elsajátítása, a hosszú távra tervezés és a rugalmasság is.

Tavaly sikeres év volt, mivel sem a ragya, sem a jég nem verte le a termést. A programot a következő évek során szeretnék kiterjeszteni Csíkszeredára, Gyergyószentmiklósra és Sepsiszentgyörgyre is. Ennek érdekében pályázni is szándékoznak – közölte Sólyom Andrea.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett

Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés