Új hidat szeretnének a Homoród utcaiak

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A lakók szerint nagyobb vízáteresztő képességű hídra van szükség a székelyudvarhelyi Homoród utcában, különben nagyobb esőzések idején kiönthet a patak az átkelőnél. A polgármesteri hivatal és a vízügyi igazgatóság munkatársai terepszemlét tartottak a helyszínen, egyelőre csak a patakmeder kitakarítására van konkrét ígéret.

Fülöp-Székely Botond

2016. július 11., 13:182016. július 11., 13:18

Nagyobb esőzések idején a hordalék miatt könnyen eldugul a Szejke-patak medre a Homoród utcai fahídnál, a lakók áradástól tartanak – derült ki egy pénteki terepszemlén, amelyen az érintettek mellett a polgármesteri hivatal és a vízügyi igazgatóság udvarhelyi kirendeltségének munkatársai is részt vettek. A közelben élők azt szeretnék, ha az illetékesek mielőbb kitakarítanák a patakmedret, beleértve a bokrok lenyírását is. Emellett ragaszkodnak ahhoz, hogy a hivatal bontassa le az utcában lévő rozoga fahidat még akkor is, ha a közeljövőben nem tudnak újat építtetni a helyébe.

Ülkei Zoltán, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályának vezetője elmondta, nem bonthatják el a hidat anélkül, hogy egy szakember megvizsgálná a biztonságosságát. Emellett semmi garancia nincs arra, hogy a közeljövőben új átkelőt tudnának építeni a régi helyére, hiszen ahhoz megvalósíthatósági tanulmány, tervek, engedélyek és anyagai fedezet is kellene. A helyzetet csak bonyolítja, hogy az érvényes szabályozások szerint hatvan centivel magasabb hidat kell építeni a régi helyére – éppen azért, hogy meglegyen a megfelelő áteresztőképessége –, ez esetben viszont elzáródna egy közeli porta kapuja.

Ádám Mózes, a vízügyi igazgatóság udvarhelyi kirendeltségének vezetője a jelenlévőknek azt ígérte, hogy július 18-án kitakarítják a Szejke-patak medrét, illetve a bokrokat is lenyírják a polgármesteri hivatal segítségével. A problémák elkerülése érdekében azonban írásos beleegyezést kért a lakóktól ahhoz, hogy a vízügyesek bemehessenek gépeikkel a patakmederbe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés