Udvarhelyszék legfiatalabb polgármestere

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Kovács Imre, Máréfalva polgármestere leaszfaltoztatná az utakat, folytatná az ivóvíz- és szennyvízhálózat bővítését, de támogatni fogja a gazdákat, és a sportra is nagy hangsúlyt fektetne. Ezek mellett prioritásként kezeli a főút menti járdák megépítését is.

Fülöp-Székely Botond

2016. augusztus 18., 12:512016. augusztus 18., 12:51

– Harmincévesen Ön a legfiatalabb polgármester Udvarhelyszéken. Az esetleges tapasztalathiányt mivel tudja pótolni?

– Ha úgy vesszük, ugyanannyira vagyok tapasztalatlan, mit bármelyik polgármester, aki első mandátumát kezdte. Korábban Hargita Megye Tanácsánál, az agrárkamaránál dolgoztam öt évig, ahol nem azokat a feladatköröket végeztem, mint most, némileg mégis hasonlóknak mondhatók. Kezdő polgármesterként még nem látok bele minden munkakörbe, viszont a hivatal alkalmazottjai maximális hozzáállással segítenek, néha természetesen tanácsokat is kapok tőlük.

– Nyilván vannak előnyei is annak, hogy fiatal. Miben tud jobb lenni egy idősebb településvezetőnél?

– Amellett, hogy minden kérdésben kikérem munkatársaim véleményét, igyekszem folyamatosan újítani, más szemszögből szemlélni a problémákat. Folyamatosan tartom a kapcsolatot a községben élő fiatalokkal, hisz számukra is érdekes programokat szeretnénk szervezni. Átlátom a problémáikat, ahogyan a többi lakosét is: nekem is van egy közepes méretű gazdaságom, ahol ugyanazokkal a gondokkal szembesülök, mint ők. Látom, ha elromlott egy mezei út és javítani kell, de azt is, ha mondjuk nem érkeztek meg a gazdáknak szóló támogatások, és tenni kell valamit ez ügyben. Mindenki arról beszél, hogy a közösségfejlesztés a legfontosabb. Én egyedül nem tudom senkinek megváltoztatni a gondolkodását, nem mondhatom senkinek azt, hogy holnaptól jobb élete lesz, viszont tudok mutatni egy irányt.

Életrajzi adatok
Kovács Imre 1986. augusztus 5-én született Székelyudvarhelyen. Kolozsváron agrármérnöki, illetve marketing szakon diplomázott. Egy évig volt alkalmazott a Romániai Magyar Gazdák Egyesületénél, majd Hargita Megye Tanácsánál állt munkába, ahol megválasztásáig tevékenykedett. A kétgyerekes családapa hobbija az úszás és a kézilabda.

– Mik a legégetőbb problémák a községben, amiket mielőbb meg kell oldani?

– A helyi napköziben végeztünk némi átalakítást, és fontos, hogy a tanévkezdés előtt megkapjuk a közegészségügyi engedélyt. Ez már folyamatban van, napokon belül esedékes az érkezése. Fontos ugyanakkor az is, hogy Máréfalva Cekend-tető felőli részén továbbépítsük a járdát, ami elengedhetetlen a gyalogosok biztonsága szempontjából. Mielőbb korszerűsíteni kell a falu villanyhálózatát is. Az egyeztetések nyomán nagy esély van rá, hogy ez jövőre elkezdődik. A területek telekkönyvezésén is dolgozni kell, reméljük, hogy egyik szektorban már idén el tudjuk kezdeni a munkát, továbbá tűzoltó-felszereléseket is szeretnénk vásárolni. Ezek a problémák egyformán fontosak, viszont csak akkor lehet elkezdeni a megvalósításokat, ha pénz is van rájuk. Nincs miért sorrendet felállítani, hiszen megtörténhet, hogy valamire csak két év múlva nyílik lehetőség, de az is, hogy hamarabb.

– Tisztsége gyakorlása óta voltak már saját kezdeményezései?

– Az elmúlt időszakban – az alpolgármester segítségével – elkezdtük a mezei utak karbantartását. Több kilométeren sikerült járhatóbbá tenni az utakat. Mint már említettem, a napközi működtetéséhez szükséges engedélyek megszerzésén is dolgozunk, továbbá a támogatásokkal és egyéb lehetőségekkel kapcsolatos fórumot is szervezünk a gazdáknak, ahova szakembereket hívunk meg. Ezenkívül szüreti bált szervezünk, illetve a faluban élő szépkorúaknak egy találkozót.

– Mik a tervei az elkövetkező négy évre?

– Szeretnék leaszfaltoztatni több utat is, ennek érdekében pályázni fogunk a fejlesztési minisztériumnál. Nem akarok ugyanakkor gátat szabni az elődeim által megkezdett munkálatoknak sem, hiszen nem biztos, hogy ez jó lenne a településnek. Ilyen a községrendezési terv elkészítése, az ivóvíz-, illetve a szennyvízhálózat bővítése. Ezek már részben elkészültek, viszont akad még tennivaló. Beszélgetést szerveznék a helyi vendégfogadósokkal, hiszen a turizmus tekintetében is van hova fejlődnie Máréfalvának. Sok turista megfordul nálunk, mégsem maradnak többet pár percnél. A székely kapukról híres Máréfalvát programokkal, különböző tevékenységekkel kellene bemutatni nekik. El kell fogadni, hogy napjainkban megnőttek az igények a turisztikai csomagok terén. Ezek mellett lényeges volna a helyi termékek népszerűsítése is. Egyre kevesebb a fiatal a faluban, mindenki külföldön keres munkát, fontos, hogy ők is megértsék, itthon is lehet érvényesülni. A sport terén is erősíteni szeretném a települést, már tárgyaltam udvarhelyi kézilabdaedzőkkel, hogy nálunk is tartsanak edzéseket.

– Mint említette, az egyik legégetőbb probléma a főút menti járdák elkészítése. Hol tart a kivitelezés?

– Az emberek nyolcvan százaléka a főút melletti házakban lakik, ezért fontos, hogy biztonságuk érdekében mielőbb elkészüljön a járda. Két kilométeren már megépült a gyalogút, további egy kilométer van hátra. Ezt is elkészítjük, amint sikerül előteremteni a szükséges keretet. A járdaépítés előtt azonban le kell fektetni az ivóvíz- és szennyvízhálózati csöveket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés