A jogsértések elleni fellépések lehetőségeiről tárgyaltak a székelyföldi polgármesterek

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Zárt ajtók mögött beszélték meg a székelyföldi magyar polgármesterek az önkormányzatokat, valamint a településeket érintő problémákat pénteken, egy Székelyudvarhelyen összehívott polgármester-találkozón.

Veres Réka

2016. november 20., 12:362016. november 20., 12:36

2016. november 20., 15:442016. november 20., 15:44

Fél órás késéssel kezdődött péntek délután a székelyföldi magyar polgármesterek találkozója, amelynek résztvevői előbb megtekintették a városháza Szent István-termét, majd átvonultak az esketőterembe, ahol a találkozó ötletgazdája, Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere felolvasta köszöntőjét.

„Meggyőződésem, hogy a közös gondolkodás és megoldáskeresés előre viszi településeinket, az egyenként összegyűjtött tapasztalatok megosztása pedig segít abban, hogy az előttünk álló feladatokra megtaláljuk a lehető legjobb megoldásokat” – fogalmazott Gálfi. Szót ejtett arról is, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar közösség sajátos kisebbségi létéből adódó gondok orvoslását is vállalniuk kell a közösség vezetőinek, ki kell álljanak a nemzetiségi jogokért, de a pályázati lehetőségeket is megtárgyalhatják közösen.

Gálfi Árpád beszéde után Orbán Árpád alpolgármester vette át a szót, és bejelentette, hogy vége a találkozó sajtónyilvános részének. Cikkünk publikálásáig a polgármesteri hivatal sajtóosztályának az eseményről szóló közlemény nem érkezett meg szerkesztőségünkbe, így nem tudhattuk meg, hogy az összegyűlt polgármesterek pontosan milyen problémákat tűztek napirendre, illetve milyen megoldásokról tárgyaltak.

Szombaton a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook bejegyzéséből derül ki, hogy a találkozó résztvevői „a székelyföldi önkormányzatokat és a régióbeli magyar városokat érintő problémakörök átbeszélése mellett több kérdésben is megállapodtak”, ám további részletek a „résztvevők által hasznosnak ítélt” találkozóról ebből a bejegyzésből sem derültek ki.


FRISSÍTÉS: A jogsértések elleni közös fellépésről is egyeztettek

A szerkesztőségünknek az eseményről szóló, vasárnap elküldött közleményből kiderül, hogy a polgármesterek első találkozójának napirendi pontjai az egyre fokozódó, nemzetiségi jogokat és a közösségi szimbólumokat érő jogsértésekkel és támadásokkal szembeni közös fellépés lehetőségeiről, a Székelyföld fejlesztését célzó közös projektek beazonosításáról, illetve a megpályázható pénzalapok egyeztetett lehívási lehetőségeiről, valamint a találkozó rendszeresítéséről szóltak.

A polgármesterek egyetértettek abban, hogy a magyar nyelv, illetve közösségi jelképeink használata a nyilvános térben törvényes, jogos és természetes, és az ezekhez való jog biztosítását Románia több nemzetközi egyezmény ratifikálása által vállalta. Ennek megfelelően a székelyföldi magyar városokban ezekkel a jogokkal következetesen élnek és élni fognak, s ugyanerre biztatják a községi vezetőket. A polgármesterek szerint amikor ezeket a jogokat akarják csorbítani, határozottan és összehangoltan kell fellépni, igénybe véve a jogvédő szervezetek segítségét, és szükség esetén az Emberi Jogok Európai Bíróságáig vinni az ügyet. A zárt ajtók mögötti találkozón abban is megegyeztek, hogy az esetekről tárgyilagosan tájékoztatnák a hazai és a nemzetközi sajtót, a bukaresti nagykövetségeket és a nemzetközi jogvédő szervezeteket.

A polgármesterek a települések és Székelyföld fejlesztésével kapcsolatosan megállapították, hogy szükséges az ország régióinak újrarajzolása, és ebben Székelyföldet önálló fejlesztési régióként kellene megjeleníteni. Ugyanakkor az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely–Brassó szakaszának megépítését és egy megyei jogú városokat érintő székelyföldi gyorsforgalmi utat is szeretnének. Azt is leszögezték, hogy ezentúl a különböző fórumokon, egyeztetéseken közösen vennének részt és egységesen lépnének fel. A városvezetők következő találkozója január 12-én lesz, Csíkszeredában – tájékoztattak a közleményben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés