Nyolc udvarhelyszéki településen indul el a Caritas felzárkóztatási programja

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Udvarhelyszék nyolc településén kezdődik el a tevékenység március tizenötödikéig a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására létrehozott szociális központokban, amelyek a települések iskoláiban kaptak helyet. A Caritas kezdeményezésére létrejött programban hetente négy napon négy órát foglalkoznak az 1–4. osztályos gyermekekkel, hogy jobban boldoguljanak az iskolában. 

Dávid Anna Júlia

2017. március 01., 20:372017. március 01., 20:37

A Gyulafehérvári Caritas eredetileg tíz Hargita megyei településen indította volna el múlt év őszén az iskola utáni felzárkóztató programot, illetve tanácsadásra alkalmas szociális központot. A projekt célja, hogy szakemberek bevonásával, nyugodt környezetben segítsenek felzárkózni a tanulásban a hátrányos helyzetű gyermekeknek.

Ebben a tanévben nyolc udvarhelyszéki településen elindul a program: Székelyudvarhelyen, Etéden, Siménfalván, Zetelakán, Korondon, Parajdon, Székelyszenterzsébeten és Nagygalambfalván településenként huszonnégy gyermek részesül iskola utáni oktatásban, illetve meleg ebédet is kapnak – tájékoztatott Ludescher László, a Caritas szociális ágazatának vezetője, a projekt ötletgazdája, hozzáfűzve, hogy két csíkszéki településen csupán szeptemberben indítják el a felzárkóztató foglalkozást. 

A program indulása lényegében a bürokrácia miatt késett, számos engedélyeztetésre volt szükség, a helyi tanácsokkal, illetve a megyei tanáccsal is egyeztetni kellett, továbbá személyzetet is kellett keresni – mondta el Ludescher.

A program fenntartásához szükséges összeg 25 százalékát a helyi önkormányzatok, további 25 százalékát a megyei tanács fizeti, a fennmaradó 50 százalékot pedig a Gyulafehérvári Caritas és partnerszervezetei biztosítják. A központok munkatársai között lesznek az egyes településeken már gyakorló pedagógusok, de vannak jelentkezők más településekről is. Négy-négy alkalmazott dolgozik majd a központokban, közülük két pedagógus állandó munkatársként, és minden négy központra jut egy pszichológus, valamint egy szociális munkás, akik program szerint látogatják majd az iskolákat. Jelenleg a gyermekek kiválasztását végzi egy szakemberekből álló bizottság.

A programra a jövőbe való befektetésként tekintenek – jelentette ki Ludescher László. Fő céljuk az iskolai oktatásba való jobb beilleszkedés elősegítése, az iskolaelhagyás csökkentése, hiszen – mint mondta – a hátrányos helyzetű gyermekek integrációjában kulcsszerepe van a nevelésnek, oktatásnak. A tevékenység részeként a gyermekek mellett a szülőkkel és a gyermekeket oktató pedagógusokkal is szeretnének foglalkozni. Településenként huszonnégy diákot tudnak fogadni, az viszont egyelőre kérdéses, hogy a program mennyi ideig tart, a siker érdekében számítanak a helyi közösségek és intézmények segítségére, partnerségére. A szerződések június 30-áig szólnak, de azt szeretnék, hogy egész nyáron járhassanak a gyermekek a foglalkozásokra. A Caritas tervei szerint a teljes program 2018 nyaráig tartana. „Másfél év alatt nem lehet csodát elérni” – fogalmazott Ludescher László, hozzáfűzve: éppen ezért dolgoznak azon, hogy akár más forrásokból is, de biztosítani tudják a működéshez szükséges pénzt a program 2018 utáni folytatásához.

A legtöbb településen az iskolák tantermeiben lesznek a foglalkozások. Alsósófalván, Szenterzsébeten és Nagygalambfalván viszont késik a program elindulása, ugyanis ott még nincs elegendő személyzet. Ezekbe a központokba pedagógusokat keresnek, akiknek képzéseket is biztosítanak – mondta  Ludescher László.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
2026. október 08., csütörtök

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte

Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte
2026. október 07., szerda

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került

Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került
Hirdetés