Mestersége: borivó

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Mészáros Gabriella sokak által irigyelt szakmában, a borkóstolás, a borszakértés és a bortanítás területén az egyik legnagyobb név Magyarországon. A Borkollégium alapítója és oktatója férjével, Rohály Gáborral együtt járt múlt héten Udvarhelyen, hogy az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ) által szervezett borismereti kurzuson adja át a hallgatóknak a borokkal kapcsolatos legalapvetőbb és leglényegesebb ismereteket.

Györgyei Szabó Magdolna

2016. október 26., 13:172016. október 26., 13:17

2016. október 26., 13:382016. október 26., 13:38

Székelyföldön is egyre nagyobb az igény és kereslet a minőségi, elsősorban magyarországi borokra, mégis nagyon kevesen értenek hozzájuk igazán. Ez különösen a vendéglátás területén érzékelhető és tapasztalható, ezért szervezte meg az UKKSZ azt a hiánypótló, háromnapos, intenzív, nemzetközi WSET 1-es alapfokú borismereti képzést, amelyre a Borkollégium két legjobb oktatóját, Mészáros Gabriellát és Rohály Gábort sikerült megnyerni. A képzés kapcsán interjút is készítettünk Mészáros Gabriellával, kifaggatva őt arról, hogy miként lett ilyen sikeres ebben a szép, különleges, de a férfiak által meglehetősen dominált szakmában.

– Borszakértő, borkritikus és már sok éve a borokkal kapcsolatos ismeretek oktatója is. Ezt a szakmát egyik egyetemen sem oktatják. Hogyan lett mégis az egyik legismertebb név borok területén nemcsak Magyarországon, de világszerte is?

– Az egész a kilencvenes évek elején kezdődött, akkor kezdtünk el férjemmel, Rohály Gáborral egyre komolyabban foglalkozni a borokkal. Akkoriban még mindkettőnknek civil szakmája volt, Gábor orvosként praktizált, én pedig ügyvéd voltam. Volt egy kis szőlőbirtokunk a Balaton-felvidéken és hobbiból, barátainkkal sokat kóstoltunk helyi borokat, de külföldre is el-eljártunk pincészetekbe. Azt tapasztaltuk, hogy sok olyan Balaton környéki termelő van, aki jó borokat készít, mégsem tölti palackba, így azokat nem is tudja éttermeknek, üzleteknek értékesíteni. Abban az időben még alig voltak információk a hazai borokról, és persze borismereti képzések sem voltak. Az elsőt is mi rendeztük meg a budapesti Gellért Szállóban, ahol számos, azóta szép karriert befutott borász is részt vett. Az egyik leghíresebb talán Malatinszky Csaba, aki azóta villányi Cabernet francjaival nyűgözi le évről évre a borértőket. 1995-ben pedig kiadtuk az első borkalauzunkat is, amelyben száz magyarországi bor leírását jelentettük meg. Akkoriban ez tényleg hiánypótló mű volt, de természetesen addigra már rengeteg cikket is írtunk a témában, így nem voltunk ismeretlenek a szakmában.


– Sokan isznak bort, mégis kevesen jutnak el oda, hogy profin értsék is. Ön hogyan képezte magát? Hiszen ez akkoriban még egyáltalán nem volt egyszerű, mivel nem volt Borkollégium, ahova beiratkozhatott volna.

– Ahogy említettem, barátainkkal kezdtünk odafigyelve, tudatosan kóstolni, persze ez még meglehetősen férfias dolog volt, mi feleségek, barátnők kicsit ki is voltunk rekesztve ebből. Én mindig is szerettem főzni, kísérletezni az ízekkel, és szerintem jól is érzem azokat, így többször előfordult, hogy ezeken a kóstolókon ellentmondtam egy-egy véleménynek. Addig-addig, míg bevettek a férfias csapatba, és onnantól komolyan vették az én meglátásaimat is. De ez még nem lett volna elég, férjemet követve én is elvégeztem a kétéves, osztrák Diploma kurzust, amely után már mi is a WSET (Wine and Spirit Education Trust) rendszer szerint oktatunk. Az önképzés azóta is tart, otthon és külföldön is rendszeresen részt veszünk kóstolókon. Hiszen hiába a tehetség, ha valaki nem gyakorolja és nem fejleszti folyamatosan ezt a képességét, ugyanúgy elkophat, mint bármilyen más tudás. Főleg mostanában kell erre kiemelten odafigyelni, hiszen egyre szélesebb a választék, és egyre jobb minőségű borokat készítenek a világ minden táján.

– Az már a képzés során is kiderült, hogy hatalmas borismerettel rendelkezik, mégis hihetetlen alázattal áll a borokhoz és az oktatáshoz is, miközben ott munkál önben a folyamatos kíváncsiság. Ezek a vonások miből táplálkoznak?

– Szerintem ezt a területet máshogy nem is lehet művelni, hiszen a szőlészetben, borászatban mindig vannak olyan külső, nem befolyásolható tényezők (pl: időjárás, kártevők, betegségek), amelyek akár egy egész év megfeszített munkáját tönkretehetik. Viszont ha a jó alapanyag, technológia és szakértelem találkozik, akkor csodálatos alkotások születhetnek, amelyek kóstolása mind a mai napig izgalommal tölt el. A szőlő és a bor valójában egy nem múló, ragályos szerelem, és ha valakit megfertőz, soha többé nem szabadul. Pont ezért a mi missziónk is az, hogy minél több embert vezessünk be erre a gyönyörű területre. Ezért jöttünk örömmel Udvarhelyre is, mert látjuk, hogy szükség van itt ránk, és hogy nagyon jó helyre hullottak az ismeretmagok.


– Mit ajánlana egy egyszerű fogyasztónak, hogyan kezdjen el komolyabban foglalkozni a borokkal?

– Nyilván nem mindenkinek van lehetősége egy olyan alapfokú kurzust elvégezni, mint amit mi tartottunk, de tudatosan kóstolni mindig lehet. Érdemes pár baráttal együtt elkezdeni, és közösen megvitatni, hogy milyen színeket, szagokat, ízeket érzünk az adott borban. Ez költséghatékony és szórakoztató is, és akár egy közös főzőcskézés, sütögetés mellett megoldható. És persze érdemes minél több cikket olvasni a témában, ma már magyarul és angolul, németül is sok hasznos és ingyenes információ elérhető az interneten. Erre bátorítom a nőket is, hiszen a tudatos kóstolás, a borokkal való foglalkozás már nem csak a férfiak kiváltsága, főleg hogy a nőknek általában jobbak is az érzékszervi adottságaik. Talán nem véletlen, hogy az udvarhelyi képzésünkön is több női hallgató volt, mint férfi, és nagyon érdeklődők, szorgalmasak voltak. Ami általánosan elmondható, hogy 3000 fajta bor tudatos, jegyzetelt kóstolásával már mindenki nagyon magas szintre juthat, akár van hozzá tehetsége, akár nincs.

– Ön szerint van Székelyföldön létjogosultsága a szőlészetnek-borászatnak?

– Természetesen, nagy kiaknázatlan lehetőségek vannak errefelé. A talajban minden megvan, ami kell a jó szőlőtermesztéshez, és a globális felmelegedés hatására egyre ideálisabbak lesznek a klimatikus viszonyok is. Persze a hűvösebb időjárás továbbra is a fehér szőlőknek kedvez, ezen a területen kellene fejleszteni, például a pezsgőgyártás is egy jó irány lehet. Azt gondolom, hogy Székelyföldre még inkább igaz az, ami Magyarországra, hogy elsősorban az őshonos fajtákra, egyedi borokra kellene koncentrálniuk a termelőknek, hiszen a nagy világfajtákkal fölösleges és nem is kell versenyezni a nemzetközi piacon. Szerintem azok, akik szeretnének ezen a területen kibontakozni, most nagy lehetőségek előtt állnak, hiszen már könnyedén elérhető a szaktudás, és egyre szélesebb az a befektetői, illetve vásárlói réteg, amely értékeli a minőségi borokat. Amelyekből már itt is egyre több kapható, így mindenkit arra biztatok, hogy a sok műanyag lötty, energiaital helyett borokat kóstoljon és igyon, persze tudatosan, és csak mértékkel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

2026. január 03., szombat

Elpusztult medvére bukkantak egy épülő ingatlanban Máréfalván – videóval

Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.

Elpusztult medvére bukkantak egy épülő ingatlanban Máréfalván – videóval
2026. január 02., péntek

Tűz Szentegyházán: csak a lemezzel fedett teteje maradt meg a melléképületnek

Kiégett egy szerszámok és fa tárolására használt melléképület pénteken hajnalban Szentegyházán. Az önkéntes tűzoltóknak köszönhetően a lángok nem terjedtek át a közeli lakóházra.

Tűz Szentegyházán: csak a lemezzel fedett teteje maradt meg a melléképületnek
Hirdetés