Még házastársak között is vitát szül a közös hőcserélő

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Több távfűtést használó szentegyházi lakos panaszkodik, hogy túlságosan meleg van a lakásában, esetenként olyannyira, hogy folyamatosan szellőztetni kell. A lakások hőmérsékletét lépcsőházanként egy közös hőcserélővel lehet szabályozni. Van is belőle vita.

Fülöp-Székely Botond

2016. január 18., 19:472016. január 18., 19:47

Szentegyházán minden tömbháznak – ritkább esetben két lépcsőháznak – külön hőcserélő modulja van, amely a távfűtési rendszer fővezetékéről annyi hőt továbbít a lakásokba, amennyit a szakemberek beállítanak – magyarázta szerkesztőségünknek Rusz Sándor, a település polgármestere.

Ő is hallott a lakossági panaszokról, amelyek a hőszabályozásra vonatkoznak. Mint mondta, ha egy lakó változtatni szeretne a hőfokon, azt jeleznie kell a tömbházfelelősénél, aki írásban továbbítja a kérést a kazánház munkatársainak. Utóbbira azért van szükség, hogy a szolgáltató pontosan ki tudja számlázni a fogyasztást.

A viták abból adódnak, hogy a lakók rendszeresen kérik a hőfok megváltoztatását: van, aki fázik, másnak melege van. „Olyan is volt, hogy a feleség azt kérte, emeljék meg a hőmérsékletet, a férje pedig még aznap jelezte, hogy ő hidegebbet szeretne. A végén pedig mindkét fél a kazánház munkatársait szidta” – fogalmazott a településvezető.

Az elmúlt években rosszabb volt a helyzet, hiszen „volt olyan, hogy -15 Celsius-fokban ki kellett nyitni az ablakokat, mert annyira meleg volt a lakásokban, hogy nem lehetett kibírni” – magyarázta Rusz. Akkor egy szezonban 16–18 ezer köbméter mosztot is elégettek a kazánházban, most viszont már csak 12–13 ezer köbméter fűtőanyagot használnak el. A távfűtéshez szükséges fűrészport, illetve faőrleményt köbméterenként nyolc euróért vásárolja meg az önkormányzat egy helyi vállalkozástól, amellyel közbeszerzési eljárás után kötöttek szerződést.

Rusz Sándor elmondta, az elmúlt évben nem fejlesztették a távfűtési rendszert Szentegyházán, mert nem volt rá szükség, csak kisebb javításokat, alkatrészcseréket végeztek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
2026. április 16., csütörtök

Székelylengyelfalván találkoznak az udvarhelyszéki egyházi kórusok hétvégén

Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.

Székelylengyelfalván találkoznak az udvarhelyszéki egyházi kórusok hétvégén
Hirdetés