Véget ért a horgászati tilalom, csütörtöktől a hegyvidéki és a síkvizekben egyaránt szabad horgászni, kivéve a védett fajokra. Nem kedvez a horgászoknak, hogy az utóbbi idők esőzései miatt magas a vízállás a zetelaki víztározóban, valamint a Nagy-Küküllőben, de a halak fejlődése szempontjából ez hasznos – mondta el Gothárd Ferenc Alpár halőr, a Nagy-Küküllő Sporthorgász Egyesület munkatársa.
2016. június 09., 19:262016. június 09., 19:26
2016. június 09., 19:272016. június 09., 19:27
A magas vízszint miatt nehéz megközelíteni a víztározónál a horgászatra alkalmas partszakaszokat, ám a halak számára ez kedvező, hiszen életterük megnövekedett, ráadásul a növényzet egy része víz alá került és köztük az ivadékok sok táplálékot találnak, sok a rejtekhely is, így biztonságban tudnak fejlődni – mutatott rá Gothárd. A horgászatot illetően felhívta a figyelmet, hogy környékünk hegyi vizeiben is van olyan halfaj, amelyet tilos kifogni, ilyen faj a pénzes pér. Akinek véletlenül a horgára akad egy példány, mérettől függetlenül vissza kell engednie a vízbe.
Mint már korábban írtuk, érdemes a horgászoknak tájékozódni az egyes halfajok esetében meghatározott legkisebb kifogható példány méretéről, mert a méreten aluli halak megtartása szintén tilos, pénzbüntetéssel vagy az engedély felfüggesztésével járhat. Ezzel kapcsolatban a horgászegyesület honlapján, a vizpart.ro oldalon megtalálható minden információ.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!