Dühösek a horgászok az iszonyú bűz miatt

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Szennylé folyik időszakosan a Nagy-Küküllőbe az udvarhelyi városi piac mellett – hívták fel a figyelmet az UTCA nevű önkéntes szerveződés tagjai. A szennyvíz forrását nehéz megtalálni, ugyanis azt egy esővízelvezető csatornába kötötte be valaki. Illegálisan.

Fülöp-Székely Botond

2016. július 05., 18:522016. július 05., 18:52

2016. július 05., 20:402016. július 05., 20:40

Szabó Zsolt, az UTCA egyik önkéntese az Udvarhelyi Híradónak elmondta, hogy gyakran horgásznak a Küküllő ezen szakaszán, és lassan tűrhetetlen, hogy időnként szennyvizet engednek a folyóba. „Iszonyú bűz van, nem beszélve arról, hogy a halakat is megmérgezik. Ezt mi régóta látjuk, csak most telt be a pohár” – fogalmazott.

Az UTCA először a helyi rendőrséget értesítette, melynek alkalmazottai az Aqua Nova vízszolgáltató munkatársaival közösen a helyszínen megállapították, hogy valóban szennyezésről van szó. Bálint-Major Áron, a szolgáltató igazgatója szerint egy esővíz-elvezető csatornából folyik a szennylé a folyóba, valaki illegálisan köthette be abba háztartási szennyvizét. Meg fogják vizsgálni a kapcsolódó tervrajzokat, a kiadott engedélyeket. Remélik, hogy kiderül, pontosan melyik háztartás tulajdonosa okozza a problémát.

Rosszul bekötött csövek

Bálint-Major Áron elmondta, gyakori jelenség Udvarhelyen, hogy egyesek a szennyvízrendszer helyett az esővíz-elvezető hálózatra csatlakoznak kényelmi vagy egyéb okokból. Az igazgató szerint ennél még sűrűbben fordul elő az, hogy a szennyvízhálózatba kötik az esővizet, emiatt nagyobb esőzésekkor gyakoriak a dugulások a rendszerben, mint ahogy ez többször is megtörtént az elmúlt napokban Udvarhelyen.

Hangsúlyozta, mindent elkövetnek a szennyezés megszüntetéséért, de nem az ő hatáskörük, hanem a polgármesteri hivatal környezetvédelmi osztályáé, illetve a környezetvédelmi hatóságé.

Orbán Balázs koalíciós önkormányzati képviselő elmondta, a városházára nem érkezett hivatalos bejelentés az esetről, ám az interneten látták a helyszínelésről készült fényképeket. Mint mondta, az új városvezetés csak nemrég állt munkába, így még nem volt lehetőségük foglalkozni az ilyen jellegű problémákkal, azonban mindenképp kivizsgálják az ügyet. László Szabolcs, a helyi rendőrség vezetője közölte, elég nehéz kivizsgálni az esetet, hiszen csak időszakosan folyik a szennylé a csőből. Hangsúlyozta, megvárják a vízszolgáltató vállalat vizsgálatának eredményét, azután tudnak konkrét lépéseket tenni.

Folyómedret takarított a vízügy

Markológéppel végeztek medertakarítást kedden Székelyudvarhelyen, a Nagy-Küküllő sétatéri szakaszán. Ádám Mózes, a vízügyi hatóság helyi kirendeltségének vezetője elmondta, a gép a megáradt folyó által hozott faágakat és egyéb hordalékot takarította ki a mederből a városi park környékén. Hozzátette, kötelességüket végezték, hiszen az ilyen jellegű munkálatok nem a polgármesteri hivatal hatáskörébe tartoznak. „Nem lehet otthagyni a fákat, ezért szedtük ki a folyóból és vágtuk fel láncfűrészekkel” – fogalmazott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
Hirdetés