– Miért és mikor döntöttek úgy, hogy hazaköltöznek?

Várday Zsolt: 2009 februárjában jöttünk haza, addig, az egyetem után Temesváron éltünk és dolgoztunk. Egy idő után úgy gondoltuk, hogy nem az a hely, ahol a fiókáinkat fel akarnánk nevelni, vagy ahol meg szeretnénk öregedni. Négyen voltunk építészek, akik „egy fészekben” nevelkedtünk, sőt másod- és harmadéven tervezgettük is, hogy együtt egy céget alapítunk majd. 2009-ben ezt sikerült megvalósítani, bár előbb Csíkszeredában nyitottunk irodát, Udvarhelyre óvatosan lopóztunk be.

Várday Kinga: Valójában Udvarhelytől egy picit tartottunk, óvatosan kezeltük, nem tudtuk, melyik végéről fogjunk hozzá. Hosszas mérlegelés következménye volt, hogy 2012-ben áthelyeztük a székhelyünket.

– Udvarhelyen nagyon kevés építész van. Miért fehér holló az építészmérnök?

V. Zs.: A helyzet összetett. Az udvarhelyi közösség az elmúlt huszonöt évben is jól elboldogult két építésszel. A legtöbb ember továbbra is úgy tekint a tervezésre, mint szükséges rosszra, amit azért kell megfizetni, hogy utána ki lehessen váltani az építkezési engedélyt. Nagyon nehéz megértetni, hogy egy jól elkészített terv a saját költségének az 5–6, de akár tízszeresét is megspórolhatja az építőtelepen: megelőz rengeteg hibát, illetve egy olyan eszköz, amely segítségével bármikor számon lehet kérni az építőt.

– Mégis mi változott?

V. Zs.:  2001-ben született meg az építészek szakterületét szabályozó törvény, addig tervezett mindenki, akinek szakképesítése vagy tapasztalata volt e téren. Akkor éles határvonalat húztak azok között, akiknek egyetemi szintű képzésük volt, és minden más kategória között, akik esetleg addig tervezéssel foglalkoztak. Ezeknek az embereknek a zöme a kilencvenes évekig a tervezőintézeteknél dolgozott építészek, szerkezetmérnökök irányítása alatt, sokan közülük csak műszaki rajzolók voltak. Közben feloszlottak a megyei tervezőintézetek, és ezek az emberek gyakorlatilag kenyér nélkül maradtak, így sok esetben maguk is tervezni kezdtek. Ez a hagyomány 2001 után csak annyiban változott, hogy az így elkészült tervekre kellett egy szakképzett építész pecsétje is. Sajnos a kialakult helyzet keserű gyümölcsöt is termett, néhányan az építészek közül visszaéltek és máig is visszaélnek aláírási jogukkal. Egyebek közt ez a felismerés vezetett arra, hogy a Román Építész Kamara (OAR) területi szervezetének tevékenységében részt vállaljak, 2010 óta a vezetőtanácsban töltök be szerepet. Mostanra érett meg a helyzet, hogy a területi kamara vezetősége felléphessen az aláírási jogukkal a többi kolléga kárára visszaélő építészekkel szemben, tehát megpróbálunk rendet tenni a házunk táján.

– Részt vettek, sőt meg is nyerték a polgármesteri hivatal által a volt Stúdió Mozi előtti tér rendezésére kiírt pályázatot. Újszerű gyakorlat ez Udvarhelyen. Milyennek látták a pályázatot?

V. Zs.: Valószínűleg mostanra érett meg a civil társadalom annyira, hogy belátták: nem mind rosszak a 70-es, 80-as években, nem ritkán ideológiai gondolatok mentén létrehozott, átrendezett közterek, és ezek felújítására érdemes nagyobb figyelmet fordítani. Talán e trend hatására írta ki a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal a térrendezési pályázatot, viszont a civil nyomás is nagy szerepet játszott az ügyben, mely a Márton Áron tér felújításával kapcsolatban megmutatkozott.Egy megfelelően kiírt köztérrendezési pályázat azonban nagyon komoly dokumentum, amelyen emberek csoportja hetekig dolgozik: a témát összeállítják, a keretparamétereket meghatározzák.

V. K.: A lakosság megkérdezése már ebben a fázisban meg kellene történjen, hisz így lehet felmérni, hogy mire volna szüksége a közösségnek, mi az elvárása az átalakítandó köztérrel kapcsolatosan.

V. Zs.: Ebben az esetben a pályázat teljesen össze lett mosva a lakosság véleményezésének egyfajta felmérésével. Öt építészből álló csapatunk (Csíki Barna, Márton Ildikó, Ványolós Endre és mi magunk) úgy érezte, nem engedheti meg magának, hogy ne vegyen részt benne.

V. K.: Derűs dolog volt látni a lakosság lelkesedését, amivel a közszavazáson részt vett, hogy dönthessen egy köztér dolgában. Nyilván jó volt, hogy sokakat mozgósított a szavazás, de az ilyen jellegű pályázatoknál ez nem szokás. A lakosságot a folyamat elején kellett volna bevonni, egy fórum részeként megkérdezni őket, hogy mit szeretnének. Az ilyen döntést hasonló esetben a közösség szakavatott képviselői kellene meghozzák. Tegyük hozzá, a mi szemszögünkből végül jól sült el a dolog.

– Hogyan tovább? Mi a következő lépés a Zenegödör névre keresztelt terv megvalósításában?

V. K.: A pályázatra készült egy ötletterv, a megvalósításhoz a részletes építészeti terv mellett szakági tervezők bevonásával készül el a műszaki terv. Az ötletterv egy irányt ad, de távolról sem alkalmas a munkálatok kivitelezésére, több lépésben születik meg a kivitelezésre is alkalmas dokumentáció.

V. Zs.: Decemberben sikerült aláírni egy szerződést a polgármesteri hivatallal, hogy a tervezés valóban elkezdődjön. Az első fázisban a beruházás értékének aránylag pontos megbecsülésére van szükség. Ezt a dokumentációt január végére talán be is tudnánk fejezni, ezt a köztes tervfázist (D.A.L.I.) a helyi önkormányzat is jóvá kell hagyja. Ezután jön a műszaki kiviteli terv (P.T.), amelynek a befejezésére további három hónapunk van, így akár már ez év júniusában is elkezdődhet a kivitelezés. Sok apró részleténél fogva a terv nem egyszerű: a kivitelezést a várhatóan elég rövid idő alatt (a téli hónapok nem alkalmasak a kivitelezésre), igen nagy odafigyeléssel kell majd végezni, ahhoz, hogy a végeredmény mindenki számára vállalható legyen. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy a tervezés befejeztével feltétlenül elvállaljuk a munkálatok követését is.

– A történelmi városközpont felújítása nagy falat. Mivel kellene kezdeni?

 V. Zs.: Első körben a belváros kis utcái érdemelnek kiemelt figyelmet. Ne az legyen az utcaprofil, hogy kétoldalt a lehető legkeskenyebb, nyomorúságos járda, és közöttük a lehető legszélesebb úttest. Például a Tompa László utca profilja siralmas, még viccnek is rossz a 40–50 centis járda.  Legalább a belvárosnak egy olyan élhető területnek kellene lennie, ahol az autós másodrendű. Jelenleg Udvarhelyen mindenhol az autós forgalom élvez prioritást. A városközpont felújítása átfogó stratégiai gondolkodást feltételez. Jelenleg is zajlik Udvarhely városstratégiájának a kidolgozása, a munkában mi is részt veszünk.

– Néhány éve készül, és a tervek szerint hamarosan az önkormányzati képviselő-testület elé kerül az általános városrendezési terv. Milyen lett a sokat várt eredmény?

V. Zs.: Mivel az új általános rendezési tervet (PUG) csak részlegesen ismerem, nem hiszem, hogy érdemben nyilatkozhatnék róla. Az új PUG mostanában lesz elfogadva, de sajnos hagy kívánnivalót maga után. Ez abból is fakad, hogy hiányos helyismerettel rendelkező kolozsvári és bukaresti cégek készítették a tervet, vannak benne hibák, például a térképen rosszul beazonosított műemlék is. Ez számos problémát okozhat a jövőben, hisz az elkövetkező tíz évben törvényerejű dokumentum lesz a városon belül.

– Az utóbbi években Udvarhelyen civil kezdeményezés született a műemlékek védelmére. Hogyan lehetne felkarolni a civileket?

V. Zs.: Az épített környezet mindennél láthatóbb lenyomata egy kor kulturális, társadalmi és gazdasági viszonyrendszerének. A műemlékvédelem nagyon kényes dolog. Bár Udvarhely esetében a várról esett a legtöbb szó, a városban középkori műemlékből van a legkevesebb, van viszont rengeteg, a barokk időszakból származó értékes épület is. A műemlékvédelemben vannak olyan elemek, amelyekről ritkábban esik szó. Ilyen például a védett utcakép fogalma, ahol nem egyenként az épületek fontosak, hanem maga az összkép. A Kossuth Lajos utca például ilyen, de számos más utca is számot tarthatna hasonló státuszra.

– A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium régi épületének frontja tavaly ősszel újult meg. Sokakban feltevődött a kérdés, hogy vajon miért változott meg az épület színe.

V. Zs.: A színválasztáson nagyon sokat töprengtünk. Az épület zöld színe abból az időből származott, amikor a mellette lévő Akarat szövetkezetet is zöldre festették. A régi, barokk kori épület nagyon puritán jellegű volt, annak szellemében választottuk ezt a színt, ami majdhogynem a kálvinista fehér. Átfordítottuk a homlokzat stukkódíszeinek színvilágát, így az kapta a sötétebb, enyhén zöldes árnyalatot, a hasonló tónuskiosztás egyébként a barokk és a klasszicizmus időszakában is igen gyakori volt. Megpróbáltunk visszafogott színeket használni, hogy ne a színek harsogjanak, hanem az épület szépen komponált klasszicizáló frontja legyen beszédes. Ráadásul a kis előtér, ami északi fekvésű és rendszerint árnyékos, ezzel a világos színválasztással kissé megnyílt.